Pages

2022. április 5., kedd

Beköszöntő

Kedves Olvasók! 

Mint ahogy sokan látták, a Szombati Boszorkány hasábjain az elmúlt években a Minisztérium nem adott ki cikkeket. Idéntől viszont visszatérnek a fontosabbnál fontosabb közlendők a boszorkányok és varázslók első számú lapjába, erre a feladatra pedig engem, Júlia Snape-et bíztak meg.

Az elmúlt időszak csöndjének legfőbb oka, hogy a legtöbb ügyosztályon, alosztályon nagy változásokra került sor. Egyik legfontosabb ilyen esemény a Mágiaügyi Miniszter személyének megváltozása, a posztot 2019 eleje óta Hermione Granger tölti be. A Varázsjátékok és Mágikus Sportok Főosztályának új vezetője Florian Smith, a híres kviddics játékos, a Nemzetközi Máguskapcsolatok Főosztálya pedig Joseph Davies irányítása alatt folytatja munkáját. A teljes listát kitettük a Minisztérium átriumába, ott mindenki megtekintheti.

Természetesen az elmúlt években új törvények is beiktatásra kerültek. Egyik legfontosabb a Mágikus Közlekedésügyi Főosztály által kiadott szigorítás, mely értelmében még súlyosabban járnak el olyan esetekben, mikor egy varázsló vagy boszorkány repülő szőnyeget használ. Ezzel szinte egyszerre jelent meg az a rendelet, ami a Feketepiac működését szigorította, számtalan bejelentés nélküli razziát tartottak már az elmúlt években. A teljes listát szintén megtalálják a Minisztérium átriumában, de a mágiával rendelkező személyek családjainak is kiküldünk egy-egy példányt belőle.

Az elmúlt években szintén felmerültek olyan témák, mely időről-időre foglalkoztatja az embereket. Az egyik ilyen – melyről egyik legutolsó korábbi cikkünk is szólt – a Trimágus Tusa ismételt megrendezése volt. Habár a tárgyalások elkezdődtek a három érintett iskola (Roxfort, Beauxbatons, Durmstrang), illetve ország minisztériumai között, a felek még mindig nem tudtak megegyezésre jutni. A Varázsjátékok és Mágikus Sportok Főosztálya nemrég adott ki egy nyilatkozatot, mely szerint a tárgyalások elrekedtek, így valószínűleg még évekbe telhet a következő Tusa megrendezése.

Írta: Júlia Snape, Solaris 

0 comments:

Megjegyzés küldése