Pages

2022. május 2., hétfő

Mugli ünnepek III: Gyereknap

Kedves Boszi olvasók!

Következő ünnepünk a gyereknap. Magyarországon minden évben május utolsó vasárnapjára esik, idén ez május 29-e. 


Eredete:

A gyermeknap megünneplése Törökországból ered, először itt tartották meg 1920. április 23-án. Magyarországon a gyerekek ünnepét 1931-ben tartották meg először, igaz, akkor még Gyermekhétnek hívták, egy egész hétig tartott. Az ENSZ közgyűlése 1954-ben javasolta, hogy minden országban tartsák meg az egyetemes gyermeknapot. Az ünnep célja, hogy megemlékezzenek a világ gyermekeinek testvériségéről és egymás közti megértésről, valamint a gyermekek jóléte érdekében kifejtett küzdelemről. Javasolták a kormányoknak, hogy mindenhol olyan napot jelöljenek ki erre a célra, amit megfelelőnek gondolnak.

Gyereknap a világban:

A világ országaiban különböző időpontokban ünneplik a gyereknapot. Japánban 1948 óta nemzeti ünnep és egyben munkaszüneti nap a gyereknap, amit május 5-én tartanak. Érdekessége, hogy ezen a napon a családok papírsárkányokat reptetnek. Indiában november 14-én van. Argentínában augusztus második vasárnapja, Brazíliában október 12., Chilében augusztus első vasárnapja, Kolumbiában április utolsó hétvégéje, Peruban október 14, Mexikóban április 30-a, Kubában július harmadik vasárnapja a gyermekeké. USA-ban június első vasárnapja. 2001-ben George W. Bush elnök bejelentette, hogy legyen június első vasárnapja a gyereknap minden évben.

Számos program közül válogathatunk Budapesten és vidéken is a városokban, sőt a legtöbb faluban is. Ezen a vasárnapon, sőt, általában az egész hétvégén a gyerekeké a főszerep. Vetélkedők, ügyességi versenyek, akadálypályák stb., és persze a vurstliról se feledkezzünk meg. Minél több ringlis és ugrálóvár, annál jobb. Emellett csillámtetoválás és arcfestés is szokott lenni. Persze ilyenkor finomságokból sincs hiány: vattacukor, kürtöskalács, nyalóka és sok minden más. 


Pár link, hogy hova mehetünk ezen a fantasztikus hétvégén. Ajánlott programok 0-99 éves korig.

 

 

Gyereknap 2022 | Élménybirtok (elmenybirtok.hu)

Ingyenes gyereknapi programok lesznek országszerte | szmo.hu (szeretlekmagyarorszag.hu)

 

Mert egy kicsit mindenki gyermek marad. :)

Írta: Jane Black, Caminus

0 comments:

Megjegyzés küldése