Filmtörténelem: magyar vonatkozások

Elértünk sorozatunk magyar vonatkozású felvonásához. Ebben a részben szóba kerül, hogy melyik napon ünnepeljük a magyar film születésnapját, illetve melyik filmet tartják az első magyar filmnek, valamint egyéb érdekességekre is fény derül.

Az első részben már megtudtuk, hogy milyen technikai vívmányok kellettek hozzá, hogy a Lumiére fivéreknek köszönhetően végül a film és a mozi az emberek rendelkezésére állhasson. Magyarországon legelőször szabadtéren vetítettek mozgófényképet 1896-ban a Váci utcában. Ez még nem azonos a filmmel, ekkor minden 15, diapozitívról vetített állóképet követett 1-1 mozgókép. Ennek a reklámvetítésnek végül a rendőrség vetett véget, utcai forgalom akadályozása címen.

Magyarországon 1896 május 10-től rendeztek rendszeres zárt helyiségekben vetítéseket, az első színhely a Velencze kávéház volt. Naponta több előadás volt, 50 krajcáros belépődíjért. Ezeken a korai előadásokon a Lumiérek megbízottjai által lefényképezett Operaház, a Lánchíd látszódnak, valamint a millenniumi ünnepségek. 3 ilyen felvétel maradt ránk. Lumiere operatőrjei lefényképezték a díszfelvonulást, Sziklai Zsigmond pedig, az első magyar mozgófényképészként felvételt készített a királyról. Sziklai kamerája azonban a felvételeken levágta a király fejét.

A rendőrségi iratokból jól látszik, hogy főként kávéház tulajdonosok váltották meg az 1 hónapra kiadott engedélyeket, azonban a szenzáció ekkor még úgy tűnt, hogy rövid időre villanyozta fel csak a nézőközönséget. Ezekben az időkben még a mennyezetről levezetett vetitővászon mindkét oldalán látszottak a képek. Az első „profi” mozis, Ungerleider Mór folyamatosan tartott vetítéseket. A Velencze kávéház 1918-ban alakult át mozivá (Royal Apolló), innen indult ki a magyar film és mozikultúra.

1900-ban az Uránia Tudományos Egyesület létrehozta az Uránia Magyar Tudományos Színházat, melyben az ismeretterjesztő előadásokat vetített képekkel illusztrálták. Az első megrendezett, színészek közreműködésével leforgatott magyar filmfelvételeket is itt mutatták be 1901. április 30-án. Ez volt A táncz, ami Zsitkovszky Béla rendezésében, a neves író és politikus Pekár Gyula illuszrációival készült. A filmet az Uránia tetőteraszán forgatták a korszak színházi életének sztárjai közreműködésével, 20 rövid, 1-2 perces részletből, kinematogrammból állt. Azonban a gyúlékony nitrofilm szárítása közben egy lámpa felrobbant, és a felvételeket tartalmazó laboratóriumban tűz ütött ki.  3 héttel a tervezett bemutató előtt minden addig leforgatott anyag semmivé vált. Az Uránia vezetősége a lakossághoz fordult, hogy létrejöhessen az első magyar film, ami közadakozásnak és a résztvevők lelkesedésének köszönhetően végül a tervezett időben bemutatásra került.  

A két órás előadás elsöprő siker lett, és közel tíz évig játszották, a film folyamatosan változott, alakult. Az Urániában 136 alkalommal vetítették, majd vidékre, és külföldre is eljutott. A táncz különlegessége, hogy a tánckarban a balerinák esetében a férfi szerepeket is nők táncolták el.

A rövid mozgóképek nem önálló alkotások voltak, hanem illusztrációk egy tánctörténeti ismeretterjesztő előadáshoz. A korszak legnépszerűbb színészeinek (Márkus Emília hétfátyol tánca; a nemzet csalogánya, Blaha Lujza csárdása; Fedák Sári japán tánca) közreműködésével készült felvételek ugyan mind elvesztek, de a forgatás során készült állófotók fennmaradtak, valamint plakátok és a Pekár Gyula által összeállított teljes szövegkönyve és a sajtó híradásai alapján tudjuk elképzelni, hogy milyen lehetett. A szövegkönyvben fennmaradtak a táncjelenetek filmezéskor rögzített állófényképei, és ennek köszönhetően a közreműködő színészeket, zenészeket, táncosokat név szerint ismerjük.

Ejtsünk még pár szót Zsitkovszky Béláról, aki az első magyar operatőrök egyike. Eredetileg fényképész volt, ő vezette az Uránia fotólaborját. Számos dokumentumfilmet és oktatófilmet készített, és több mint 30 játékfilm operatőre volt. A nevéhez fűződik a legrégebbi magyar film, hiszen 1906-ban megörökítette II. Rákóczi Ferenc és bujdosó társai hamvainak hazahozatalát és újratemetését. A képkockákon a gyászmeneten kívül látjuk még a 20. század elejének világát, valamint a magyar főváros jellegzetes hangulata is visszaköszön. Vágóképet ugyanakkor még nem tartalmaz.

A rendelkezésre álló kisfilmek kevésnek bizonyultak, ezért az Uránia saját vállalkozásban készítette el azokat, csupa magyar felvételből, mellőzve a készen kapott anyagokat. Az eddig nem méltányolt filmgyártást indított meg, Zitkovszky Bélát küldték ki pl. Monte Carlóba, a Riviérára és Rómába felvételeket készíteni az azonos című filmekhez, de készült mozi Nápoly címmel is. A Dalmáciában tengeri fürdést, kóló táncot, pénzért vízbe ugráló gyerekeket láthatunk. Megörökítették egy elsüllyedt hajó kiemelését is. Az állatok világa című mozi elkészítésénél az Uránia és az Állatkert együttműködött. Sajnos azonban ez a fajta filmkészítést nem fejlődött, sőt egyre inkább visszafejlődött, így lassan meg is szűnt, ezek az alkotások elpusztultak.

A kinematográfia miatti ujjongás hamar megszokásnak adott helyet. A mozisnak nem volt gyakorlata, az újabb alkotások vásárlásának határt szabott anyagi helyzete. Ráadásul mit csináljon a növekvő készletével? Az eredeti nitroanyagot nehezen lehetet kezelni: vagy beszáradt, összezsugorodott, használhatatlanná vált; vagy nyirkosabb helyen (pl. a pincében) tárolva megszívta magát és bűzösen elrothadt. A legnagyobb veszélyt azonban a robbanásveszély jelentette. A kis filmecskék lejátszásukkor nem tekeredtek orsóra, lehulltak a gép alá tett kosárba. Egy eldobott cigarettavég miatt az 1900-as párizsi világkiállításon tragédia is történt, több száz áldozatot követelve.

Ki kellett találni valamit, amivel a figyelmet újra lángra lehetett lobbantani. A helyhez kötött kávéházak szerepét a vándormozisok vették át. Itt is fontos volt, hogy a mutatványos mekkora sátrat tudott felállíttatni, illetve, hogy csak a legszükségesebb berendezésekre futotta-e vagy volt anyagi forrása másra is. A városok/falvak piacterein és Budapesten is megjelentek. 1906-07-ben nyíltak meg az önálló mozihelyiségekben működő filmszínházak. Sokszor úgy próbálták meg becsalogatni a vetítésre a közönséget, hogy a településre megérkezéskor a főtéren, minél feltűnőbben felvételeket készítettek. Az esti vetítéseken pedig a lakosok izgatottan kereshették belépődíj ellenében, hogy vajon feltűnnek-e valamelyik képen.

A magyar némafilmek többsége, hasonlóan más országok alkotásaihoz hasonlóan, elpusztult. Sokszor, ha már nem látszott gyümölcsözőnek a forgalmazásuk, ha esetleg elkopottnak látszódtak, vagy elavultak, akkor egyszerűen megsemmisítették őket. Ráadásul ezek nagy része még csak pár példányban készült. Budapest I. világháború alatti ostroma és az I. világháború pusztítása is közrejátszott.

Az Uránia mellett a korábban már említett Ungerleider Mór és Neumann József társulata, az 1908. őszén alakul Projectograph teremtette meg a magyar filmgyártást a XX. század első évtizedében. Az általuk készített alkotások a mai híradóképeknek megfelelő rövidke aktualitásokból álltak, itt-ott megjátszott részletekkel, azaz ún. „rekonstruált” híradók voltak. Ha az egyik riporter nem lehetett jelen egy-egy eseménynél, akkor azt később alkalmi színészek segítségével újrajátszották. Sokszor csak a helyszín volt adott, vagy az elfogott gyilkosok bemutatása. Az akkori moziműsor 10-15 aktuális felvételből állt, kezdetben kevesebb, majd idővel egyre több humoros képpel, végül pedig melodramatikus jelenettel zárult.

Az Apolló hangosfilmeket is játszott. A szinkron kérdését azonban ekkoriban még nem sikerült megoldani, bár 1907-ben és 1913-ban is történtek újabb próbálkozások. A korai vetítőgépek ugyanakkor egyben felvételek készítésére is alkalmasak voltak.

A filmben rejtő publicitást felismerő főrangú körök támogatása sokat jelentett a kezdő filmeseknek. Ferenc József és családjáról készült felvételek, valamint a különböző uralkodókról érkező, a moziban bemutatott hírek fokozták az új találmány iránti érdeklődést. 1910 után ráadásul a konkurenciaharc is fokozódott. Komolyabb, a pillanatnyi aktualitást tükröző témák felé fordultak a filmesek: pl. futballmérkőzésekről, Theodor Rooseveltről, lóversenyekről, különböző háborúkról (dél-afrikai, angol-búr, orosz-japán) adtak híradásokat. A „veszélytelen veszély” érzésével a néző tanúja lehetett a háborúknak, hiszen a mozi biztonságából nézhette a vereségeket, győzelmeket, bombacsapásokat és a halottakat. Dokumentumfilm maradt ránk Görgey Artúrról is, a hajón látjuk Visegrád felé utazva, valamint a hajóhídon, a partra kilépve.

Azonban végül a cenzúra is megjelent, tilos lett olyat bemutatni, amit az újságok is megírhattak, pl a rendőrség rendcsináló munkájának bemutatását. Ugyanakkor megjelent a rendőri riporteri munka, majd a haditudósítói feladatkör.

1908 körül az igazi attrakciónak tekintett, az aktualitásokat a műsor elejére tették, és összefoglaló néven, híradóknak nevezték el egyetlen, hosszabb műsorszámba olvasztva őket. A filmfelvételek technikája ekkora már eljutott a 15 méterről a 300 m hosszúságig, ezzel átadva a terepet a hosszabb produkcióknak. A játékfilm vette át a dokumentumfilm helyét. A háromszáz méteres tekercs levetítése 10 perc volt, így egy film nemsokára 2-3-4 ilyen háromszáz méteres tekercset tett ki.

Ekkortól vette át a vásárlás szerepét a kölcsönzés, ezzel elősegítve a filmforgalmazást. Kialakult az első-, másod-, harmadhetes mozik rendszere. A bemutató, nagy mozik általában 1 hétig vetítették az újdonságokat, majd olcsóbb áron átkerült a „másodhetes” moziba, majd így tovább. A „háromhetes” mozikban már általában hetente háromszor (hétfő, szerda, péntek) változott a műsor. A forgalmazás során kialakult hét csütörtöktől szerdáig tartott, ahogyan ma is.

A „szenzációdrámáknak” nevezett amerikai filmekben már ekkor megtalálunk sok, a mai akciófilmekre jellemző fogást (pl. hogyan lehet a vasúti pályát átívelő hídról ráugrani a robogó gyorsvonatra). Az amerikai film varázsát a szabadtéri felvételek jelentették, az európai (dán) filmekét a műtermiek. Ez utóbbiakban „lélekdrámát” játszottak el a neves színészek, és a színészi alakítás jellemezte. A magyar kialakuló filmkészítésre az európai film hatott, ennek is az akkor legfejlettebb formája, a dán filmgyártás. A magyar játékfilmgyártásra kezdetektől a színészekre alapozott, a rendezést illetően is a színházi rendezésből levont szabályokat a filmre alkalmazó, Urban Gad-Asta Nielsen-Waldemar Pyslander dán filmgyártás hatott. A Nordisk-gyárban kezdett Kertész Mihály, és a Nordiskkal együttműködve akarta kiépíteni az I. világháború végén a maga filmgyártó nagyhatalmát Korda Sándor. Az amerikai stílusú filmek azonban letarolták a piacot, mellettük csak a biztosabb gazdasági alapokon nyugvó francia és német filmgyártás éli virágzó életét.  

A „dán” stílus jellemző volt a francia, az olasz, a német, a magyar és az orosz filmekre. Itt éltek meg, különböző mértékben a klasszikus színészet hagyományai. Volt egy francia irányzat, a Film d’art, mely a nagy klasszikus stilizáló színészekre kívánt építkezni. Azonban a filmbéli alakításaik nézhetetlennek bizonyultak: a művészek vonaglottak, közben folyamatosan mozgott a szájuk, a szerepüket mondták (ne felejtsük el, hogy ez még a némafilm korszaka). Jó példa erre a fiatal Korda Sándor Nagymama című filmjének megmaradt részletei, ahol a címszerepben Blaha Lujza végig mondja a szerepét.  Budapesten kívül Kolozsváron folyt rendszeres filmgyártás a ’10-es években.

Az I. világháború alatti fellendülést a természetes fejlődésen kívül az is okozta, hogy a nagy filmgyártó államok többségükben sorra ellentétes oldalra kerültek a háborúban, így filmjeik nem juthattak el Magyarországra. A német film népszerűtlen, az osztrák fejletlen, a dán kapacitás elégtelen, a svéd pedig nem tudott úgy fejlődni, hogy jelentős jelenlétű legyen 1-2 év alatt a közép-európai piacon. A magyar filmgyártás mennyiségét tekintve 1917-18-as években feljutott a világ élvonalába. Bár sokkal előnytelenebb helyzetből indult, nem is lehet összehasonlítani ezeknek a filmeknek a színvonalát (díszlet, kellék, helyszín) a nagy filmgyártó országok filmgyárainak rendelkezésére álló eszközeivel készített filmjeivel. Kolozsváron a Corvin Filmgyár 3 autójának volt a feladata egyes felvételeken világvárosi forgalmat imitálni. Budapesten előfordult, hogy egy éppen megálló autót kért kölcsön a felvételhez az egyik színésznő. Az ábrázolás hitelessége sem volt igazán fontos: előfordult, hogy London mulatóhelyei voltak a helyszínek a történet szerint, közben viszont a Margit-híd, a Duna-part látszik a felvételeken.

Az idő múlásával egyre feltűnőbb a filmre vitt operettek növekvő száma, és vele együtt az operettszínészek szerepeltetése. A dokumentumfilmet egyre jobban háttérbe szorította a közönség növekvő közönye a hadihíradók iránt. A filmgyárak a kezdeti idők legegyszerűbb technikájával oldották meg ezek leforgatását.

Magyarországon a két legjelentősebb filmgyár a Corvin és a Star volt. Az előbbi szervezettségével, tőkeerejével, a Star pedig termelékenységével, dramaturgiai ötleteivel tűnt ki, és hogy önálló bemutató mozija folyamatosan ontotta magából a filmeket. 1918-ra már állt a mai filmgyár helyén, a Gyarmati utcában a Corvin műterme.

A híradófilmek a világháborús eseményeknek köszönhetően újra népszerűek lettek. Az egyiken jól látható a Szent István csatahajó pusztulása, mely a filmtörténelem egyik legmegrázóbb felvétele. A filmarchívumban a csatahajóról készült előzmények (pl. a Pathé 1914-es híradójában a felavatása látszik, később pedig IV. Károly látogatása a hajón). A csatahajóról készült utolsó felvételen látszik a pusztulás (1918.június 10.), mely egy olasz motoros torpedó két lövése nyomán, váratlanul érte a pulai hadikikötőben kényszerűen tétlen hajót, a flotta többi tagjának szeme láttára. A felvételt a korai magyar kinematográfia talán legértékesebb darabjának tartják-bár véletlen alkotta.

A némafilm 1910-es évek végi felfutása után nehéz esztendők következtek idehaza: a legnagyobb rendezők külföldön folytatták munkásságukat, Trianon következtében csökkent országterülettel párhuzamosan a filmek piaca is zsugorodott, a vesztes háború és a világválság miatt pedig a film-ami már ekkoriban is költséges „úrimuri” volt, pénzhiányban volt. Az 1920-as években a magyar film válságban volt. A romokban heverő hazai filmet végül a filmkészítés új korszaka: a hangosfilm mentette meg.

Remélem, mindenki emlékszik, hogy az előző részekben a szó esett arról, hogy mi volt az első hangosfilm. Segítek: az 1927. október 6-án bemutatott A dzsesszénekes. Nem a mai értelemben vett hangosfilmként gondoljunk rá, hiszen csupán csak 354 szó hangzik el benne. A filmkészítés legújabb állomása Magyarországon is új fejezetet nyitott, idehaza 1929. szeptember 20-án szólalt meg az első film, az amerikai Az éneklő bolond című hangosfilmet mutatta be a mai Puskin mozi elődje, a Forum filmszínház Gerő Istvánnak köszönhetően.

Roppant érdekes tény, hogy az első magyar mondatok nem magyar gyártású filmekben hangzottak el. A nagy európai gyártóországok, mint Németország és Franciaország eleinte többverziós filmeket gyártott: a magyar piacuk megtartása miatt filmjeiket magyar változatban is leforgatták. Itthon is születtek próbálkozások: Gaál Béla a már elkészült némafilmjéhez, a Csak egy kislány van a világon-hoz utólag pár hangos jelenetet is forgatott 1929-ben, valamint készült egy hangos kabaré is Nevető Budapest címmel 1930-ben.

1931. szeptember 25-én pedig végre az első magyar hangosfilm, Lázár Lajos filmjének A kék bálvány-nak a bemutatójára is sor került a Royal Apollo moziban. A második magyar hangosfilmet pedig valószínűleg senkinek sem kell bemutatni, hiszen még a bemutatása óta eltelt több évtized ellenére is mindenki tudja, hogy milyen az, ha minden körülmények között az Operában voltunk, illetve hogy a hagyma hagymával fogyasztva a legjobb…igen, a Hyppolit, a lakájról van szó.

Írta: Tekergő Hedvig, Solaris