Pages

2021. november 8., hétfő

Interjú Carolyne Wattson professzorral

Kedves Diákok!

A mai interjút iskolánk mágiatörténet professzor asszonyával, Carolyne Wattson professzorral készítettem.

- Miért pont a Mágiatörténetet választottad tanítandó tárgyként?

- A mugli életben történelem- és énektanár vagyok, így mindig is ezt a tárgyat szerettem volna tanítani. Amikor gráciás lettem, még nem voltak faktok. Amy professzortól ötödéves koromtól kezdve tudtam elmélyedni a mágiatörténet tudományában. A professzor asszony visszavonulása után, hetedéves koromban kaptam ezt a megtisztelő lehetőséget.

- Honnan gyűjtöd össze az órai anyagokat?

Két évfolyamnyi mágiatörténet anyagot kaptam Amy professzortól, eleinte ebből tanítottam. De hamar rájöttem, hogy ezek számomra idegen szövegek, így megírtam a saját órai anyagaimat. Azért szeretek mágiatörténetet tanítani, mert a tananyag kitalálásakor szárnyalhat a fantáziám és én dönthetem el, mit szeretnék tanítani.

A tananyag összeállítása során sokszor merítek a Wizarding World anyagaiból, az angol Harry Potter Wiki oldalakból, de olykor csak a fantáziámra bízom egy-egy történet befejezését, ez főleg az ókori boszorkányok és varázslók történelménél volt leginkább jellemző rám.

- Mi az, amit szeretsz és mi az amit kevésbé szeretsz a tanári munkádban?

- Leginkább az új anyagokon való gondolkodást szeretem legjobban a munkámban, és azt, amikor sikerül egy-egy ötletes házi feladatot feladnom. Szeretek házvezető tanár lenni és a solarisos diákokat segíteni, olykor még a szerepjátékozás is belefér a szűkös időkeretembe. Legkevésbé a feladatok javítását szeretem, főleg ha egyszerre 30-40 házi vár rám.

- Mi volt a kedvenc Gráciás tantárgyad (a mágiatörténeten kívül)?

- Őszinte leszek: anno a mágiatörténetet én nem szerettem annyira, ezért is írtam új leckéket, órákat. A kedvenc tárgyam a bájitaltan volt, fantasztikus házikat kaptunk Nessa professzortól.

- Melyik roxforti házba tartozónak vallod magad?

- Számtalan kvízt kitöltöttem már, mindegyik alkalommal Hollóhát jött ki. Testhezálló nekem ez a ház, hiszen nem vagyok bátor, se ravasz. Ha a Teszlek Süveg egyszer a fejemre kerülne, remélem ide osztana be.

- Hogyan tudod összeegyeztetni a Gráciás teendőidet a mugli életeddel?

- Ez nagyon változó. Néha nem okoz gondot, máskor viszont kifejezetten nehéz. Ha a mugli életben épp szabadabb vagyok (mint például a múlt héten, amikor őszi szünet volt), igyekszem több időt fordítani a Gráciára. Ilyenkor a chatfelületeken is aktívabb vagyok.

- Mi a kedvenc könyved?

- Ha HP-kötetet kellene választanom, akkor a Félvér Herceget mondanám, imádom a Voldemort-emlékeket. De az abszolút kedvenc könyvem a Felhőatlasz.

- Mi a kedvenc filmed?

- Harry Potter filmek közül a Titkok Kamrája, mert a Chris Colombus filmek lettek szerintem a legjobbak. Én így képzeltem el a Roxfortot, így a többi film nekem csalódást okozott. De az abszolút kedvencem a Rush, vagyis a Hajsza a győzelemért.

- Carolyne professzor, köszönöm az interjút!

- Én köszönöm a megkeresést.

Írta: Martha Wilson és Carolyne Wattson professzor

 

0 comments:

Megjegyzés küldése