Pages

2021. november 22., hétfő

Párbaj a nyílt utcán

 Tisztelt Olvasók!

Mai cikkemmel a néhányuk számára talán ismerős mugli világba látogatunk el. Elhiszem, hogy meglepődtek, de nem az egyszerű mugli bűnügyekről fogok írni, hanem egy péntek este történt párbajról egy nyílt mugli utcán. Két fiatal, felelőtlen varázslónak köszönhetően közel került a varázsvilág a lelepleződéshez. Aggodalomra azonban semmi ok, a varázsvilág továbbra is titokban marad, köszönhetően a helyszínre kiérkező aurorok talpraesettségének. No de ne szaladjunk még ennyire előre, lássuk előbb az eset részleteit.

Péntek este a főváros a megszokott fényes, zajos, élénk arcát mutatta. Az utcákon már égtek a lámpák, kivilágított éttermek és bárok csalogatták a járókelőket. Maga az utca tömve volt szórakozni vágyó emberekkel. A tömeggel sodródott két fiatal varázsló is, noha ők nem egy szórakozóhelyet néztek ki maguknak. Kétségbeesetten igyekeztek átfurakodni a tömegen, hogy – hoppanálási vizsga és Hop-por híján – eljussanak a híres-neves Abszol útra, ahol varázsvicc készleteiket tervezték feltölteni. Látszólag iskoláskorúak voltak, tehát felvet egy-két kérdést, mi módon jutottak el oda, de ez egyelőre rejtély marad. Útközben enyhe vitába keveredtek a házimanók jogairól. Egyikük teljesen helyénvalónak találta a házimanók szolgai feladatait, másikuk több szabadságot kívánt adni nekik. A vita veszekedéssé fajult s a fiatalok – feledve, hogy egy nyílt utcán tartózkodnak – pálcát rántottak. Az utcán járó muglik természetesen megijedtek a villódzódó piros-zöld-kék fényektől s kétségbeesetten igyekeztek elmenekülni vagy fedezékbe húzódni. Sajnos nem járt mindegyikük szerencsével, egy muglit eltalált egy csúnya átok, amitől polipkarjai nőttek az illetőnek. Segítség híján sikoltozva futott fel-alá, miközben a fiatalok még mindig szórták egymásra az átkokat. A párbajnak egy arra tévedő mágus vetett véget, aki értesítette a Mágiaügyi Minisztérium Varázsbűnüldözési Főosztályát. Az aurorok a következő pillanatban már kint is voltak a helyszínen és intézkedni kezdtek. A párbajozókra egy-egy sóbálvány-átkot vetettek, majd ketten elhoppanáltak velük. Hasonlóan tettek a megátkozott muglival is, aki egyelőre bekerült a Szent Mungo Varázsnyavalya- és Ragálykúráló Ispotályba. A helyszínen rendet tettek, majd egy összehangolt, erős memóriatörlő varázslatot vetettek ki a környékre, nehogy egyetlen mugli is emlékezzen az incidensre.

S hogy mi lett az eset kimenetele? A fiatalokat beidézték tárgyalásra – noha fiatal korukat enyhítő körülménynek fogják tekinteni. A megátkozott mugli hamar megkapta az ellenátkot, így újra normális kinézetben jelent meg. Pár napig még korházban tartották, nem jelentkeznek-e furcsa utóhatások, majd szabadon engedték. Természetesen előtte neki is kitörölték az emlékeit a traumáról.


Ezzel vége is a mai cikkemnek. Remélem tetszett s továbbra is lelkesedéssel olvassák a bűnügyi rovat eseteit.

További varázslatos napot kívánok! /*

Írta: Diana Whitethorn, Solaris


0 comments:

Megjegyzés küldése