Pages

2021. november 8., hétfő

Varázshírek

Versenylázban ég a Grácia

A tanév végéhez közeledve a diákok nem csak a hamarosan várható vizsgák, hanem a számtalan vetélkedő és pályázat miatt is lázban égnek.

A 32. tanév kifejezetten pörgősre sikerült, megannyi érdeklődővel lezajlott már a gólyakvíz, a versíró verseny, a tökfaragó verseny, leadásra került sok-sok rajz a megújult szakkör keretében, ám az év vége is tartogat még izgalmakat!


Lapzártára lezajlott már a kviddicskupa döntője, ám még izgatottan várjuk a bronzmérkőzés eredményét. Hasonló a helyzet a horgászversennyel is, ahol az utolsó halig mindent kifogtak a versenyzők, s most izgatottan várják a zsűri döntését, arról, hogy kik voltak a legviccesebb, legkreatívabb horgászok.

Előttünk áll még azonban a párbajkvíz nagyja, aminek eddig csak az első selejtezője zajlott le, így még az egész iskola izgatottan készül, reménykedik, hogy bejuthat az elődöntőbe, sőt, egészen a döntőig! Egy már biztos, a verseny kiélezett lesz, bejutott már a tavalyi bajnok, egy döntős, és egy új tehetség is, méghozzá három különböző ház színei alatt.

A költészetet sem hagytuk még teljesen magunk mögött, zajlik még ugyanis az alkotói verseny, ahol a kedvenc versed hívhatod életre egy egészen új, választásod szerinti kreatív formában. A diákok lelkesen vetették bele maguk, hogy a legváltozatosabb formában mutassák be szívüknek legkedvesebb lírai művük.

Végül pedig - de egyáltalán nem utolsó sorban - folyamatos az érdeklődés jelen újságunk rejtvény- és kvízrovatára. Bátorkodom azt mondani, hogy hatalmas népszerűségnek örvend az ismételten életre hívott régi szokás.

Nem egyszerű hát idén a professzorok dolga, megannyi fiatal energia, amit egyszerűen nem lehet lekötni! Dehát épp ez a diáklét lényege, nem igaz? Kalandra fel!

Külföldön is egyre népszerűbbek a magyar fából készült pálcák

Egyre több külföldi megrendelés érkezik a magyar pálcakészítő-mesterekhez, sokszor még tengeren túlról is. Mint egy amerikai napilapból megtudtuk, a magyar pálcákat különleges fáink miatt szeretik olyannyira. Hazánkban több olyan őshonos fafajta is fellelhető, mely máshol nem, vagy nehezebben beszerezhető, és az elmúlt években igencsak megnőtt rájuk a kereslet a nemzetközi piacon.

Három legnépszerűbb fafajtánk a szelídgesztenye, a mézgás éger és a vadkörte, és hogy miért?

A szelídgesztenye neve megtévesztő. A vadgesztenyével ellentétben ugyanis, ami a szappanfafélék családjába tartozik, ez a fafajta a bükkfélék közé sorolható. Így már nem is olyan meglepő hát, hogy a szelídgesztenye pálcák a koruknál bölcsebb, szilárd és erős jellemű, határozott boszorkányokat és varázslókat kedvelik. A megfelelő kezekben ez a pálca a lehető legmegbízhatóbb társ, ráadásul olyan finom, pontos varázslatok végrehajtására képes, amire még rokonai a bükkfapálcák sem.

A mézgás éger igen különleges fa. Pionír faj, mely kifejezés a gyógynövénytan-kedvelő diákok számára már jól ismert, ám azoknak, akik még nem jutottak el idáig az anyagban, ez azt jelenti, hogy elsőként jelennek meg pusztítás sújtotta területeken, ezáltal nagyban hozzájárulva az élővilág helyreállításához. Érthető hát, hogy a belőle készült pálcák a gondoskodó, segítőkész varázslókhoz vonzódnak. A magyar mesterek felfedezték azt is, hogy a mézgás éger igencsak kedveli a víz elemű boszorkányokat és varázslókat, tehát a rák, skorpió és halak szülötteit, birtokosaik közel 70%-a ezen csillagjegyekben születtek. Amitől pedig olyan népszerűvé vált ez a fafajta az a bámulatos tehetségük a gyógyító mágiához. Napjainkban hatalmas lett rá a kereslet, s vevőket még az sem tántorítja el, hogy állítólag a mézgás éger pálcatulajdonosok nem élnek túl hosszú ideig. De lehetséges, hogy ez csak egy buta babona.

A végére hagytam a legritkább és legdrágább fát, a vadkörtét vagy más néven: vackor. Ez a fa nem csupán őshonos hazánkban, hanem endemikus (bennszülött) faj, melynek jelentése, hogy kizárólag egy bizonyos területen, jelen esetben csakis hazánkban található meg. Ritkaságát ezen túl tetőzi még, hogy ez a fa rosszul bírja a hideget, a szárazságot, és a fény hiányát is. Mindezeknek köszönhetően a vadkörte fokozottan védett, a kihalás szélén álló faj, így aztán csak szigorú szabályok szerint lehet beszerezni és pálcát készíteni belőle. Ez persze az árát is az egekbe emelte. Sajnálatos, de nem egyszer járt úgy fiatal diák, hogy vackorfa pálca választotta őt, ám szülei nem tudták megfizetni, s kénytelenek voltak a második legjobban passzoló pálcát hazavinni. Ez a fa egyébként a kedves, jószívű, ám mégis határozott és szilárd jellemű embereket kedveli, továbbá, itt is felfedezhető a mézgás égerhez hasonló csillagjegy szerinti favorizálás. Ahogy a fa is a meleg, nedves környezetet szereti, úgy jellemben is az ehhez tartozó elemet, a levegőt preferálja. A vackorpálca szinte minden esetben ikrek, mérleg vagy vízöntő boszorkányt vagy varázslót választ.

Felkeltette a muglik figyelmét a Bermuda Sárkányrezervátum

Bermuda-háromszög. Így hívják a muglik azt a környéket az Atlanti-óceánon, ahol a Bermuda Sárkányrezervátumot magába foglaló szigetcsoport található. Nevezik még az Ördög háromszögének is. A mugli sajtó időről-időre újra felkapja a témát, és izgatottan tudósítanak rejtélyes eltűnésekről, elsüllyed hajókról, lezuhant repülőkről és elromló műszerekről. Mint tudjuk, a mágia és az elektromos műszerek nem férnek meg túl jól egymás mellett, hát ez utóbbi igaz, ám a többi mind a mugli fantázia szüleménye, melyre az elriasztás kedvéért a varázslók is szépen rájátszanak. Évekre feledésbe is merült a téma, ám pár hónapja, néhány szenzációhajhász turistának köszönhetően ismét előtérbe került.

Szerencsére a varázslótársadalom összetartó, így a világ legkülönbözőbb részeiről ajánlották fel segítségük aurorok, varázstitok ügyosztályok dolgozói és magizoológusok, hogy segítsenek a rezervátum dolgozóinak megújítani a kiábrándító, mugliriasztó- és védőbűbájok sokaságát a szigetek körül. Bár hatalmas területről van szó és a hatályos nemzetközi jogszabályoknak megfelelően fokozott elővigyázatossággal dolgoznak, a munkálatok jól haladnak, s a becslések szerint jövő hét elején ismét kinyit a rezervátum nagy része. Egyedüli kivételt ez alól Új-Atlantisz szigete képez. Itt őshonos ugyanis a ritka ördögsárkány faj, mely speciális gondozást igénylő, fokozottan védett legendás lény. Az elterjedt tévhittel szemben az ördögsárkány a draconis családon belül nem egy kifejezetten veszélyes faj. Békés lényekről van szó, ám hatalmas vörös-fekete alakjuk igen feltűnő, természetük pedig kissé, hogy úgy mondjam, kényes. Mérföldekre megérzik a muglik jelenlétét, melytől ezek az amúgy kedves és nyugodt példányok nyűgössé válnak, így jelenleg csendre és békére van szükségük, hogy kiheverhessék a megrázkódtatást. Gondozóik becslése szerint a nyitás úgy egy-másfél héttel húzódhat el, addigis megértést és türelmet kérnek.

Ördögsárkány - Aurora Arseadel rajza

 

Szerző: Fay Tempest, Arcanus

0 comments:

Megjegyzés küldése