Pages

2021. szeptember 13., hétfő

Varázshírek

Megkezdődött a 32. tanév a Grácia Roxfortban

Zökkenőmentesen zajlott a házbeosztás és a tanévnyitó ceremónia a Grácia Roxfortban. A magyar iskola legújabb diákjai immár a három ház egyikének tagjaiként kezdték meg első tanévüket a prominens intézményben. 

Az idei évben is elsöprő népszerűségnek örvend a tavaly indult Sárkánytan kurzus. Nem is csoda, hiszen az alapfokú végzettséget adó varázslóiskolák között ritkaságszámba megy, hogy a diákok ilyen specializált tudásra is szert tehetnek. Megkérdeztünk pár szülőt a témával kapcsolatban, akiktől megtudtuk, eleinte természetesen aggódtak gyermekeik épsége miatt, ám az előző tanév során meggyőződhettek a biztonsági szabályok szigorú betartatásáról, így idén tovább növekedett a tárgy iránti érdeklődés.

Töretlen a Sötét Varázslatok oktatását övező lelkesedés is, mely mostanra az iskola egyik jellegzetes tantárgyává vált, emellett pedig a 32. tanévben rengetegen választották a Mitológia fakultációt is.

Kevesen tudják azonban, hogy az utolsó pillanatig sem volt biztos, hogy gond nélkül indulhat a tanév. A fennakadást azonban az iskolától független tényezők okozták. A tanévnyitó hajnalára virradóan ugyanis arra lettek figyelmesek a Villámgyors Varázsvasút Vállalat (VVV) munkatársai, hogy egy fél kilométeres szakaszon eltűntek a sínek. A Magyar Mágiaügyi Minisztérium (MMM) haladéktalanul speciális akciócsoportot állított össze majd küldött a helyszínre, akik percekkel a vonat tervezett indulása előtt ugyan, de sikeresen elhárították a problémát. Kormányközeli forrásaink szerint mágnesbűbáj bevetésével három mugli elkövetőt sikerült fülön csípni, akiken az akció végrehajtása után emlékezetmódosító bűbájt is elvégeztek.

Fény derült emellett egy másik rejtélyre is, mely olvasóink kedélyeit is régóta borzolta már. Pár hete egy szemfüles riporterünk különös szállítmányról számolt be, mely a Grácia Roxfort felé tartott. Az évnyitón azonban kiderült, hogy a "gyanús" csomag nem más, mint pár tucat mágikus pecabot. Igen, jól látják! Idén ugyanis az iskola területén megrendezésre kerül a Nagy Grácia Horgászverseny, melyen lapzártáig olyan érdekes "halak" akadtak horogra, mint a Caminus-ház autója, egy atlantiszi szivárványkristály vagy éppen maga Ercon Black professzor. Kíváncsian várjuk, ki fogja elnyerni az év horgásza címet!

Vadon élő trabanttal találkoztunk a Gödöllői-dombságban

A szép időre tekintettel a nyár utolsó hétvégéjén ellátogattunk a gödöllői kastélyparkba. Mint ismeretes, a park területének nagy része csodaszép bár egyszerű mugli növényzettel borított, ám egy kisebb elzárt és mugliriasztó bűbájjal védett szakaszt a varázslényeknek és ritka, mágikus növényeknek tartanak fenn. 

Mi természetesen ide tartottunk. Az üvegházban megcsodálhattuk a friss mandragóraültetvényeket, a Kínából importált sárkányliliomot és persze megnéztük a híres ördöghurok-tenyészetet is. Ezt követően a lovardába látogattunk el, ahol az ország legnagyobb thesztrál ménese található. Az élmény lenyűgöző volt, még úgy is, hogy jómagam nem látom ezeket az állatokat. Hallottam azonban a patáik dobogását, a halk nyerítéseket, sőt, gondozójuk segítségével meg is simogathattam az egyik állítólag csodaszép, szénfekete példányt. 

Utunk zárásaként pedig meglátogattuk a nemrég befogott, magyar varázstrabantot. Az autót még valamikor a múlt században bűvölhette meg egy ismeretlen varázsló vagy boszorkány, majd miután nem volt többé szüksége rá, egyszerűen az út szélén hagyta. A becslések szerint akár 10-15 évet is vándorolhatott a Gödöllői-dombság területén, kiváló rejtőzködésének hála azonban igen kevés mugli-észlelés történt, s egészen idén májusig nem sikerült befogni, ugyanis mire kiértek az illetékesek már hűlt helye volt. A helyiek szerint a Trabant magányos lehetett, s szánt szándékból hagyta, hogy elfogják.

Befogadása után a csodatrabant szép színes, új festést kapott, és most már kiválóan érzi magát új otthonában. Délutánonként szívesen vágtat együtt a thesztrálokkal, délelőtt azonban inkább szunyókálni szokott, állítólag 10 óra előtt még sosem látták "felébredni". A megbűvölt jármű egyébként a helyi varázslógyermekek nagy kedvence, az autó ugyanis felnőtteknek nem, gyermekeknek azonban szívesen kitárja ajtajait, és elviszi őket egy szédítő körre a park körül. Nagy sajnálatomra azonban ottlétemkor a jármű nem volt épp utazós kedvében, csak békésen sütkérezett egy füves részen. Érdemes tehát inkább délutánra időzíteni a látogatásotokat, ne járjatok úgy mint én!

A helyi varázslóközösség jelenleg a Trabant elnevezésén gondolkozik, egyelőre még nem találtak rá a tökéletes névre. Nektek lenne ötletetek? Írjátok meg a szerkesztőségnek, és mi továbbítjuk a kastélyparknak! Hátha egy gráciás által kitalált nevet szavaznak meg!

Lopott augurántoll-szállítmányt foglaltak le a Gibraltári-szorosnál

Csütörtök hajnalra virradóan fogták el azt a - feltehetőleg bolgár származású - csempészcsapatot, akiknek kis híján sikerült az évszázad legnagyobb augurántoll-szállítmányát illegálisan elszállítani az Európai Unió területéről. A rendkívül értékes tollak kereskedelmét szigorúan szabályozzák, s bár Európában valamivel könnyebb hozzájutni, a kontinensen kívül igazi ritkaságnak számít. Az Aurorparancsnokság nyomozati okokra hivatkozva egyelőre nem szolgált bővebb információkkal, ám egy spanyol bulvárlap értesülései szerint a célország Marokkó lehetett, ahol a berber nemesek igen szép summát hajlandóak lennének fizetni a ritka dísztollakért.

Az Aurorparancsnokság vezetőjét a sikeres akciót követően kitüntették. A csapatnak egyébként nem ez volt az első nagy fogása, nekik köszönhetjük a Nílusi Gyémánt visszaszerzését és a Valenciai Szépművészeti Múzeum kirablásának megakadályozását is. Innen is szívből gratulálunk nekik, és további sikeres munkát kívánunk!

 

Szerző: Fay Tempest, Arcanus

0 comments:

Megjegyzés küldése