Pages

2022. november 3., csütörtök

Utazás Japánba! 3. rész

 Köszöntöm a Mugli világ rovat Olvasóit!

Mint a címből is kiderül, megint egy újabb animét fogok bemutatni, ami benne volt abban a listában, amit a diákok az előző cikkben ajánlottak. Ez az anime nem lesz most más, mint a Kaichou wa Maid-sama!

A történet szerint Ayuzawa Misaki a főszereplőnőnk, aki a Seika Középiskola diáktanácsának elnöke. Az a célja, hogy a nemrég koedukálttá vált iskolát „élhetővé” tegye az oda járó lányok számára. Ez azonban nem a legkönnyebb feladat, hiszen a létszámfölényben lévő fiúk sehogy sem akarnak változtatni a rég bevett szokásokon. Misaki szó szerint minden erejét bevetve harcol, hogy egy mindenki számára példaértékű iskolát hozzon létre.

Viszont van egy szörnyű titka, az, hogy egy Maid Latte-ban, azaz szobalány kávézóban dolgozik mint pincérnő, hogy kisegítse a nehéz anyagi körülmények közt élő családját. Misaki „titkos élete” sok zűrt okoz számára, ugyanis ha kiderülne, mivel is foglalkozik szabadidejében, félő volna, hogy a tisztelet, amelyet az addigi kemény munkájával vívott ki magának az iskolában, egy szempillantás alatt köddé válna. 

Ekkor jelenik meg a szőke herceg fehér ló nélkül, vagyis Usui Takumi, aki rájön a nagy titokra, de ahelyett, hogy leleplezné főszereplőnk rejtegetett munkáját, törzsvendégévé válik a Maid Latte-nak, ezzel is „megkeserítve” a lány életét.

Visszatérve egy kicsit a főszereplő hölgyeményünkre:

Mielőtt Misaki apja elhagyta volna a családját, szelíd, bátorító és segítőkész volt. Ezután viszont elkezdett rendkívül ítélkezővé válni a férfiakkal szemben, és elfogulttá vált, mert piszkosnak, megbízhatatlannak és meggondolatlannak tartotta őket.  Éppen ezért is keményen dolgozik azon, hogy megszelídítse a rakoncátlan fiúkat és megvédje a lányokat az iskolájukban, végül pedig az első női elnök lett a remek tanulmányai révén, és jó benyomást tett a tanárokra. Azonban mivel ilyen rendkívülien szigorú Seika fiúdiákjaival szemben, ezért utálják őt. Emiatt "Démon Prez" néven ismerik, amiért keményen parancsol a fiúknak a Seikában. 

Misaki egy nagyon szorgalmas fiatal nő, és néha túl önzetlen a saját érdekében, ha mások biztonságáról van szó, nemtől függetlenül, mert nem bírja elviselni, hogy „semmit se csináljon”, ha valaki veszélyben van. Nem szereti, ha az emberek elkedvetlenítik azokat, akik valóban keményen dolgoznak. Heves, elszánt és teljes szívét beleadja bármibe, amit csinál. Gyakran arra késztet másokat, hogy keményen dolgozzanak, ha csak figyelik őt.

Miközben szobalányként dolgozik, Misakinak finoman, édesen és aranyosan kell viselkednie, ellentétben szokásos durva viselkedésével. Ritkán veszíti el "kedves" attitűdjét, de Takumi gyakran kigúnyolja, amitől zavarba jön, dühös lesz, és szabadjára engedi valódi oldalát. Ha Takumiról van szó, Misaki nem hajlandó elismerni az érzéseit, és az utolsó epizódig nem vette észre őket. Kínosan és néha erőszakosan viselkedik vele szemben, és bosszantja a leselkedő viselkedése, és "elvetemült világűri idegennek" becézi. 

Nekem összességében tetszett ez az anime, ajánlom mindenkinek. (Mangában sokkal tovább is folytatódik a történet.)

Ennyi lett volna mára a Mugli világ rovat.

Boszorkányosan szép napot!

Írta: Gina Cobbler professzor

0 comments:

Megjegyzés küldése