Pages

2022. november 23., szerda

Boszorkányos interjú Pellax igazgatónővel

 

Kedves Diákok!

Ez alkalommal Vanessa Professzort ismerhetitek meg kicsit jobban az interjúm által.

Vanessa A. Pellax professzor 2008 óta tagja a Grácia közösségének. A süveg kezdetben a Hugrabug, majd a Mardekár házba sorolta (akkor még a négy házas rendszer volt). Az Arcanus házvezető tanára, sőt, a ház alapjait is ő fektette le, amikor áttért az iskola a három házas rendszerre. 2019 óta igazgatói státuszt is betölt, idén vámpírtanon és bájitaltanon találkozhattok vele, ami egyébként a szívéhez legközelebb álló tantárgy, amelyet ő dolgozott át, és töltött meg tartalommal. Korábban sötét varázslatokat, alkímiát is tanított. 

Rolkó Anna mugliként az Oktatási Hivatalban dolgozik felsőoktatási területen. Székesfehérváron él, két macskája van, saját elmondása szerint, mint egy rendes boszorkánynak.



Kitana: Hogy kerültél kapcsolatba a Harry Potter világával?

Vanessa: Az első találkozásom Harry Potter-világával egy karácsonyon történt, amikor megkaptam az első négy kötetet ajándék gyanánt. A könyvek ezek után csendesen, használatlanul pihentek egy polcon. Talán a harmadik film után nyúltam utánuk először, akkor viszont beszippantott, végigolvastam, benne ragadtam.

Kitana: Hogy kerültél kapcsolatba a Gráciával?

Vanessa: A netet bújtam Harry Potter-tartalmak után, és egy gyűjtőoldalon – startlap-szerű lehetett – az online Roxfortok listájában kiszúrtam a Három Grácia Roxfortját. Szimpatikusnak tűnt, regisztráltam, kíváncsi voltam a Süveg eredményére. Amikor megkaptam a választ, teljesen lelombozódtam, mert nem éreztem magaménak a Hugrabug ház tulajdonságait, viszont mégis maradtam, és elindultam a fórum szövevényes topikjai között. A többi pedig már történelem.

Kitana: Mennyire más diáknak s tanárnak lenni a Gráciában?

Vanessa: Más volt kamaszként korombeliekkel beszélgetni, játszani, versenyezni, hasonló érdeklődésű körűekkel találkozni. Több időt tudtam a fórumon tölteni iskola után, szerepjátékozni, házikat írni. Professzorként és már dolgozó felnőttként kevesebb kapcsolatom van a diáksággal, kicsit szárazabb a fórumozás része, hiszen már a beállítások, javítások, adminisztrációk várnak, nem pedig csak a játékok. Viszont szeretem figyelni a közösség életét, és az igazgatósággal is szoros kapcsolatot ápolunk.

Kitana: Van-e más fandom, ami megfogott, a Harry Potteren kívül?

Vanessa: A Csillagok háborúja, a Vaják is első helyen szerepelnek a kedvencek között.

Kitana: Mi a kedvenc részed a Harry Potterből?

Vanessa: Harry Potter vonatkozásában a negyedik film a kedvencem, de valójában bármelyiket szívesen nézem, ahol nem David Yates volt a rendező. Könyvben szintén a negyedik, illetve a hatodik.

Kitana: A Harry Pottertől elvonatkoztatva mi a kedvenc filmed és könyved?

Vanessa: Nem tudok dönteni. Mindig más, mindig ismerek meg újabbakat, amikkel éppen akkor tudok azonosulni. Jelenleg pszichológiával kapcsolatos könyveket olvasok, illetve szeretem az életrajzi regényeket.

Kitana:  Melyik volt a kedvenc meséd, amikor kicsi voltál?

Vanessa: Talán A szépség és a szörnyeteg, amit a mai napig szeretek.

Kitana: Ha csak egy varázstárgyat választhatnál a varázsvilágból, mi lenne az?

Vanessa: A Merengő. Szép lenne, ha gyerekkoromból felidézhetném a családdal töltött emlékeket. Illetve vitás helyzetekben könnyen lehet azt mondani, hogy emlékszem pontosan, mit mondtál! (nevet)

Kitana: Melyik Harry Potteres ház tulajdonságai illenek rád a legjobban?

Vanessa: Mindegyik teszt a Mardekárba oszt, és így is érzem helyesnek. Természetesen vannak olyan jegyek, amiktől teljes mértékben elhatárolódom, de maradok mindig büszke mardekáros.

Kitana: Ki a kedvenc szereplőd?

Vanessa: Kettőt, és könnyebbet. Aki leginkább gondolkozásra késztet, az Perselus Piton, de hogy ő lenne a kedvencem? Azt nem tudom. Sirius Black is előkelő helyen van a listámon, illetve a Black-család tagjaihoz húzok még jobban.

Kitana: Van-e olyan szereplő, akit mindenki szeret, de te nem?

Vanessa: Rossz érzés ezt Robbie Coltrane elhunyta után mondani, de azt vettem észre, hogy Hagridot sokan szeretik; én, ha nem is arról van szó, hogy nem kedvelem, de teljesen semlegesen állok hozzá, inkább csak bosszantott sokszor.

Kitana: Van-e olyan szereplő, akit szerinted méltatlanul mellőznek?

Vanessa: Regulus Blackről kevés szó esik, pedig fontos szerepet vállalt Voldemort gyengítésében, illetve érdekes történetnek érzem azt a belső folyamatot, ami végigmehetett benne, és arra sarkallta, hogy fordulatot vegyen hovatartozása.

Kitana: Mi lenne a foglalkozásod, ha a HP világában lennél boszorkány, és ennek a foglalkozásnak van-e összefüggése a való életben választott szakmáddal?

Vanessa: Annyira nincs összefüggése, hiszen mugliként egy irodában dolgozom, viszont arra nem látnék esélyt, hogy boszorkányként egy íróasztal mögött üljek a Minisztériumban. Szerintem ötvözném az újságírást és a varázslényekkel való munkát. Vagy, ahogy a karakterem Gráciában, ókori varázslatokat és bájitalokat kutatnék – ennek köze van a valódi végzettségemhez, ami történész.

Kitana: Ha ellátogathatnál egy fantázia világba vagy más történelmi korba, akkor melyik lenne az?

Vanessa: A Witcher 3. játékának világába látogatnék el, pontosabban Toussaint hercegségbe. Történészként pedig rengeteg kort megnéznék, belepillantanék, de ha csak egyet kellene kiemelnem, akkor az ókort nézném még.

Kitana: Melyik a kedvenc HP-s helyszíned, és miért?

Vanessa: Sablonos válasz, de a Roxfort. Abba a helybe szerettünk bele, oda tartozónak érzi magát sok rajongó, otthonos a fejünkben élő kastély gondolata.

Kitana: Milyen legendás lényt gondoznál szívesen?

Vanessa: Sárkányokat szívesen gondoznék vagy thesztrálokat.

Kitana: Mesélnél kicsit a mugli életedről is?

Vanessa: Azt hiszem, ez lesz a legkevésbé érdekfeszítő 😊 A családom és barátaim mellett a munka teszi  hétköznapjaim nagy részét. Több mint két éve dolgozom az Oktatási Hivatalban egy csodás főnök mellett, akitől rengeteget tanultam és tanulok, van egy olyan érzésem, hogy szinte direkt talál ki nekem újabb és újabb fejlődési lehetőségeket. Sokszor kevés idő jut a pihenésre, mert ingázom Budapest és Székesfehérvár között. Ez a része felemésztő tud lenni, így, aki nincs hozzászokva a korai keléshez és késői hazaérésnek, annak nem ajánlom ezt az életformát. Itthon magam viszem a háztartást több-kevesebb sikerrel. Mindig is nagyon szerettem az állatokat, évekig önkénteskedtem menhelyen is, illetve van két macskám, akik jelenleg nem velem élnek, viszont sokszor látogatom őket.

Kitana: Marad-e időd hobbira?

Vanessa: Hétvégén igyekszem találni időt kikapcsolódásra. Újonnan felvett hobbim az itthoni cukrászkodás, ami miatt a családon belül már parancsba lett adva, hogy az összes ünnepre nekem kell vinnem a tortákat. Mostanság minden hétvégén sütök egy nagyobb süteményt, tortát, illetve hétköznap egy kisebbet. Szeretek játszani, jelenleg a Witcher 3 és a Guild Wars 2 pörög. Az olvasás adja magát, jövő évi fogadalmam, hogy minden hónapban elolvasok egy könyvet. Ősszel kifejezetten szeretek kirándulni, illetve balkonkertészkedni – utóbbit az év minden évszakában. Jelenleg három rendkívül hisztis és sértődékeny plumeriát próbálok életben tartani, és ezt egyáltalán nem könnyítik meg maguk a növények.

Kitana: Mi az, amit neked nyújtott a Grácia és van-e esetleg valami, amit te szeretnél megosztani magadról az olvasókkal?

Vanessa: Rengeteg mindent adott nekem a Grácia: közösséget, barátokat, élményeket, fejlődési lehetőségeket. De a legfontosabb ajándék ezen világból számomra mindig Victoria professzor lesz, akivel 2008 óta vagyunk barátok az iskolának köszönhetően, és gyanítom, hogy Grácia nélkül sosem találkoztunk volna.

Kitana: Köszönöm szépen, hogy a rendelkezésünkre álltál!

Írta: Stramarius Kitana, Caminus

0 comments:

Megjegyzés küldése