Pages

2018. augusztus 24., péntek

Kik adják a mindennapi falatunkat?


Kedves Olvasók! 

Mai utunk során iskolánk konyhájára látogatunk el. Sokan nem is tudjátok, de szakácsaink nem mások, mint a házimanók. Ezen kis emberszerű lényekről kevesen tudják, hogy nagyszerű szakácsok. Iskolánk, a Grácia Roxfort is otthont ad nekik az alapítás óta. 


Ismerjük meg mai vendégemet, Lullát! Lulla az iskolai konyha egyik főszakácsa, segítségével megismerjük közelebbről hivatásukat. 

Rolcsa: Mióta dolgozik az iskolában? 
Lulla: A Gráciában az alapítás kezdete óta dolgoznak házimanók. Jómagam pedig 13 esztendeje vagyok a csapat tagja. 
Rolcsa: Dolgozott varázslócsaládoknál? 
Lulla: Igen, dolgoztam, de bár szerettem a családot, azoknak fel kellett engem szabadítaniuk, mert elköltöztek és az új helyre nem tudtak magukkal vinni. 
Rolcsa: Hogy került az iskolába? 
Lulla: A felszabadítás után a helyem kerestem. Több ismerős házimanó is mondta, hogy ebben az intézményben szívesen fogadnak bennünket, így nem volt kérdés. Jelentkeztem egy állásra, ahová fel is vettek. 
Rolcsa: Mit szeret a legjobban sütni/főzni? 
Lulla: A legjobban a melaszos süteményt szeretem elkészíteni. A frissen készített cukorszirup illatához semmi sem fogható. 
Rolcsa: Mi a legnehezebb feladatuk? 
Lulla: Legnehezebbnek talán az egymással való kommunikációt mondanánk. Mi házimanók kis dolgon is össze tudunk különbözni. 
Rolcsa: Van szabadidejük? Ha igen, akkor mit csinálnak? 
Lulla: Egy kevés jut mindennapra, azonban azt olyankor a pihenésre fordítjuk. 

Köszönöm szépen az interjút! 
Varázslatban gazdag napot kívánok mindenkinek. 

írta: Rolcsa Potter, Caminus

0 comments:

Megjegyzés küldése