Pages

2018. augusztus 19., vasárnap

Bezárhatja a kapuit a Minisztériumi Főlabor?


A Minisztériumi Főlabor ajtói mögött rengeteg csoda született. Új bájitalok, pirulák, seprűk; álságdetektorok, ezen felül szinte minden kutatáshoz hozzájárultak valamilyen módon az elmúlt évszázadokban. Rengeteg bevételt hozott a Minisztériumnak és hatalmas fejlődést az összes tudományágnak, azonban most úgy tűnik, bezárhatja kapuit a labor. 
Az utóbbi hónapokban több olyan rossz hatású varázsszer is forgalomba került, melyhez a Minisztériumi Főlabor a nevét adta. Ezek többnyire gyógyászatban használatos szerek voltak, mint például seb beforrasztó krémek és csontnövesztő italok. Azonban ahelyett, hogy eltüntették volna a sebet vagy visszaeresztették volna a csontokat bepöttyözték az ember orrát vagy hatásukra gomba nőtt ki az ember füléből. Bár a termékeket kivonták a forgalomból, a labor- nem meglepően- jelentős anyagi kárt szenvedett és szinte mindenki ódzkodik olyan termékeket venni, melynek bizonyítottan köze van a Főlaborhoz. 
A kár jelentően sújtotta a Minisztériumot is így nagyon valószínűnek látszik, hogy bezárják a labort, ami azonban még az eddigieknél is hatalmasabb pénzügyi gondot jelentene a minisztériumunknak. Kíváncsian várjuk, mi lesz az ügy kimenetele. Az azonban biztos, hogy ha tényleg bezárják, akkor jelentően le fog csökkenni a varázstudományok fejlődése. 

írta: Elizabeth Bree, Caminus

0 comments:

Megjegyzés küldése