Pages

2018. szeptember 8., szombat

Muglik világa testközelből - 2. rész


Üdvözlöm a Mugli világ rovat Olvasóit!

Mint már az előző cikkben, most is a varázstalan emberek életét fogom kipróbálni. Szintén Mrs. Wooster, a Szent Mária Kengurucsizma Iskola (- és egy fél) igazgatónője van segítségemre.

A mai napon az iskolában maradtam a szinte már barátnőmnek tekintett nővel, és az adminisztrációzást próbáltam ki varázserő nélkül.

Kaptam először egy asztalt, amin voltak mindenféle papírok dossziékban, valamin egy számítógép, amelyről már volt szó máskor is. Mrs. Wooster készséggel elmagyarázott mindent nekem, főleg a gép használatát, hiszen inkább azon volt munkám.

Amint többé-kevésbé megértettem az Excel, a PowerPoint és a Word használatát, készen álltam az igazgatónő szerint az első feladatom elvégzésére.

Először Excel programba - ami egy táblázatot takar - be kellett írnom az új tanulókat név, születés és osztály szerint. Igazából, amilyen nehéznek tűnhet első hallásra maguknak, épp annyira könnyen ment a végére.

A második feladatom rendszerezés volt. A dossziékat az asztalomról, fel kellett rakni a polcokra ábécé sorrendben. Kicsit fárasztó munka volt így, pálca nélkül, de legalább még jobban meg tudom becsülni a muglik munkáját.

A nap végére pedig Mrs. Wooster meghívott engem magukhoz vacsorára, ahol találkozhattam már a férjével is. Ő is épp olyan kedves volt, mint neje, így nem csalódtam. Az ételek pedig egyszerűen fenomenálisak voltak.

Szerkesztő: Köszönöm szépen a segítséged erre a két napra. *mosoly*
Mrs. Wooster: Ugyan, máskor is örömmel segítek. Aztán gyakran látogass meg minket. *fenyegetett meg viccesen*
Sz.: *nevet* Úgy lesz, úgy lesz. *bólogat*

Így ezzel a végszóval, vetek véget ennek a kisebb, két részes sorozatnak. Nem tudom, mikor lesz legközelebb ilyen, de remélem minél hamarabb írhatok ilyesmit újra. Addig is:

Boszorkányosan szép napot!

írta: Gina Cobbler, Solaris

0 comments:

Megjegyzés küldése