Pages

2018. szeptember 13., csütörtök

Az Aljea bolygó - 2. rész

 
Aljea 2
 
A földönkívüli élet kutatói általában a könnyű utat járják, Föld-szerű bolygókat keresnek a tágas világűrben, pedig elképzelhető, hogy az élet egészen másféle körülmények közt is kialakulhatott. Ez adott ötletet a KiuDo Egyetem vegyészmérnök kutatóinak, akik egészen elrugaszkodott módszerrel láttak neki az idegen lények felfedezésének.
Abból indultak ki, hogy az Aljea  holdja (a legenda szerint) , a Tuka is régóta a földönkívüli élet kutatónak célkeresztjében van.
Létezhet élet a Tukánon, de egészen biztosan nem olyan, mint itt a Földön.

– erre a következtetésre jutott Parkinson Miellette, aki a munkatársaival megpróbálta kitalálni, hogy milyenek lehetnek ezek az idegen életformák. „Nem biológusok és nem is csillagászok vagyunk, de megvoltak a szükséges eszközeink” – mondta a tudós.
Amikor mások idegen élet nyomait keresik, általában a folyékony víz nyomaira akarnak rátalálni, hiszen ez a földi élet alapja. Ezért nem vizet kezdték el keresni, hanem valami egészen mást. A varázslást a Miniszterelnök engedte meg, szigorú kereteken belül,  titkosítva. A varázstudósok Aljea kövét kivitték az űrbe, és elkezdték mérni vonzáskörét. Mágneses erő és valami varázslat uralkodott, a kő lassan egy irányba kezdett el húzódni. A Galaxys végéig kísérték tudósaink de onnantól már nagyon veszélyes lett volna tovább indulni. A kő oda vitte őket, ahol mugli és varázsember még sohasem járt. Vissza akartak fordulni, amikor megláttak egy kék kicsi bolygót egy Holdjával.
-Ez lesz az! - jelentették ki a kutatók és nekiláttak a munkálatoknak.  Méréseket és anyagokat gyűjtöttek, persze nem szálltak le, egy egyszerű Wingardium Leviosaval megoldották a problémát. Ugyan nem egy varázsló kellett ehhez, hanem minimum 30. Amikor visszatértek a Földre, megvizsgálták azt, hogy mit is találtak.
Egy héttel később Parkinson Miellette így szólt :
- Az égitesten hatalmas hegyláncok húzódnak, vannak folyadékkal teli tengerei és légköre is. Csakhogy azok a tengerek nem vízzel vannak tele, hanem metánnal, és a légköre is erősen szmogos.
A KiuDo kutatói  azt akarták ezzel bebizonyítani, hogy a földönkívüli élet nem feltétlenül követi a földi szabályokat. Egyelőre nem tudjuk, hogy önállóan szaporodó élőlények is létrejöhetnek-e a metánalapú őslevesben, de az már biztos, hogy sokkal nyitottabban kell kémlelni a világűrt, és persze Aljeát. 

írta: Csíkos Vanessza, Caminus

0 comments:

Megjegyzés küldése