Pages

2018. július 30., hétfő

Hogy is működik a felnőtt fogócska?


Manapság elég nehezen lehet találni egy szórakoztató vígjátékot. Ezért is egy ritka darab az a film, amit most be szeretnék nektek mutatni. 

 Haverok harca 

Igaz, hogy nincs valami nagy alap sztorija, lényegében egy csapat felnőtt fogócskázik az egész film alatt. Viszont, azért nem olyan siralmas, mint ahogyan hangzik. 

Néhány srác megfogadta, hogy ők biza nem fognak felnőni és inkább megmaradnak gyerekeknek. Ezért minden év májusában kezdetét veszi a fogócskázás, hogy megőrizzék gyerekkorukat és persze, hogy tudják tartani a kapcsolatot. Az egész banda véresen komolyan veszi a fogócskát, ettől is olyan szórakoztató. Mindegy milyen lehetetlen helyzetben a munkahelyen, boltban vagy épp a kórházban, a fogócska érvényes. 

A baráti társaságból valaki, nevén szólítva Jerry, kiérdemelte a bajnoki címet, hiszen őt még sose kapták el az évek során. Jerry viszont házasodni készül és ez egy remek alkalom barátainak, hogy szorult helyzetben elkaphassák. A banda lelke és szíve Hoagie, újra összerázza a fiúkat és közösen megpróbálják becserkészni Jerry-t. 

A film erőssége a poénok, viszont a hátránya is. Az egész film csak a játékra koncentrál és alig kapunk valamilyen háttértörténetet. A főszereplők jelleme és háttértörténete nincs kidolgozva és a srácok kapcsolata elég gyenge. Úgy mutatják be az életüket, mintha csak a fogócskáról szólna, pedig a játékuk csak egy hónapig tart és semmilyen más infót nem kapunk az életükről. Viszont, mivel a történet nem a komolyságra épül, ezért mindezen túl tudunk lépni és csak a film poénjaira koncentrálni. Ebben pedig tökéletesen végzi a dolgát és a lehető legtöbb szórakoztató dolgot bele is építették. Ezért egy baráti társasággal vagy ha simán csak nevetni szeretnél egyet, jó választás ez a film. 

 írta: Bessy Whitefall Caminus

0 comments:

Megjegyzés küldése