Pages

2023. június 9., péntek

Caraval sorozat

Ezúttal is egy kortárs írónő, Stephanie Garber sorozatát hoztam a könyvajánló rovatba. A sorozat három kötete: Caraval, Legendary, Finale. A történetek főszereplője tulajdonképpen egy testvérpár, Scarlett és húga, Tella.

A sorozat kezdetén Scarlettet férjhez akarják kényszeríteni, azonban pont most kapja meg azt a meghívót, amire évek óta vágyik; részt vehet a Caraval csodálatos játékán. Tella elraboltatja magukat egy matrózzal, hogy részt vehessenek a játékon, azonban, ahogy megérkeznek, ő el is tűnik. A Caraval játékát, pedig az nyeri, aki megtalálja Tellát, Scarlett tehát kénytelen részt venni, hogy ráakadjon eltűnt testvérére.

A második kötet fő kérdése, hogy ki is a Caraval vezetője, ki Legend. Tella ugyanis egyezséget kötött egy bűnözővel, akinek megígérte, hogy felfedi Legend valódi nevét, és alakját. Épp ezért Tella újra részt vesz a játékban, belekeverve aztán Scarlettet is.

A harmadik kötetben már nem zajlik játék, itt ugyanis már komolyabb az alaptörténet. Az előző kötetben megismert Fátumokról van szó, azonban erről nehéz lenne spoiler mentesen beszélni.

Személy szerint az első kötetet szerettem talán a legjobban. Élveztem a játékot, és azt, hogy nem lehet tudni, mi valós, és mi nem. Ugyanis lehet, hogy valami valóságosnak hat, de nem igaz, csak illúzió. Emellett ez a kötet némileg kívülálló is, mivel itt még nincs szó a Fátumokról, se említés, se megjelenés szinten.

A második kötetben érdekes volt a megváltozott nézőpont (mivel itt már Tella-n keresztül követjük az eseményeket), viszont épp ezért nekem valamiért picit furcsa is volt. Nem teljesen értettem, hogy hova tűnt Scarlett, és – szerintem – miért viselkedik az előző kötethez képest karakteridegenként. Elsőre a Fátumokat sem tudtam megszokni, erőltetett volt picit, de idővel meg tudtam barátkozni velük.

A harmadik kötet már tulajdonképpen ezek után valahol természetesen jött, legalábbis ami a Fátumokat illeti. Lezárul a sorozat, és mindenki megkapja a maga pozitív vagy negatív jövőjét, befejezését, azonban tetszett, hogy az írónő nem akar mindent megmagyarázni. Az olvasóra hagy pár dolgot, ami miatt lehet valakinek hiányérzete, de nekem pont ez tetszett benne.

Az első kötet eléggé kiüt tehát a sorozatból, felvázolja az alapokat, felépíti a főszereplők karakterét, azonban a világot nem teljesen tárja elénk. Erre inkább a második kötetben kerül sor a Fátumok jelenlétével, épp ezért nekem kicsit olyan volt, mintha az első könyv nem lenne teljesen a sorozat része. A történet emellett részről részre fokozatosan sötétedik be picit, azonban végig élvezhető, izgalmas marad, és nem durvul be annyira, hogy ne ajánlhassam már a tini korosztálynak is.

Habár maga a sorozat lezárult a Finale kötettel, azóta azonban készült hozzá egy új könyv, Volt egyszer egy összetört szív címmel. Ez az egyik Fátumhoz kapcsolódó könyv (illetve lehet, hogy egy új sorozat kezdete is), vagyis szintén ebben a világban játszódik. Ezt még nem olvastam, így erről nem tudok véleményt mondani, de ha tetszett a Caraval sorozat, akkor szerintem egy esélyt lehet ennek is adni.

Írta: Júlia Snape, Solaris

 

0 comments:

Megjegyzés küldése