Bámulatos boszorkányság

 Kedves Olvasóim!

A mostani cikkem egyfajta mágiatörténeti kalandozás lesz a festmények világában. Nem a konkrét festményekről fogok beszélni, hanem arról, amit ábrázolnak – a varázslásról és a boszorkányok világáról. Ehhez a cikkemhez nagy segítséget nyújtott a Carolyne Wattson professzor által tanultak, s egyfajta ihletet adtak a témámhoz. Lássuk hát, mit kell tudnunk a boszorkányokról!

A boszorkányság nem egy újkeletű dolog, boszorkányok és varázslók már az idők kezdetétől léteztek és használtak mágiát. S mivelhogy annak idején a mágia még nem volt tiltott dolog, és az emberek nyíltan felvállalták, hogy különleges adottságokkal rendelkeznek, ezek megörökítése sem volt tabutéma a művészetben. Sok híres boszorkányról és varázslóról készült portré, többek között Kirkéről is.

                                              Kirké felajánlja a kupát Odüsszeusznak, John William Waterhouse, 1891

Kirké legendája a görögöktől maradt ránk, nem csak a varázsvilág részeként, de a mugli mitológia jelentős szereplőjeként is. Kirké egy szigeten élt távol a világtól, ahol nyugodtan gyakorolhatta a mágia használatát. Mivel szabadon varázsolhatott, mesterévé vált az erejének. Vendégeket azonban nem fogadott szívesen, legalábbis muglikat biztosan nem. Elterjedt ugyanis a híre, hogy a szigetére tévedőket varázspálcájával állatokká változtatja. Még a mugli irodalomban is megörökítették e legendát. Bár Kirké nem titkolta varázserejét, mint ahogyan ez a mai időkben szükséges, mégis oka volt amiért nem engedte közel magához az embereket. Lehetséges, hogy csupán szeretett volna magányosan, a társadalomtól elvonulva élni. Azonban az is előfordulhat, hogy attól félt, mágiáját az emberek a saját hasznukra akarnák majd fordítani, vagy éppen ellenkezőleg – megtámadnák őt miatta.

Nem is csoda, ha Kirké tartott az őt üldöző mugliktól. Ahogy az évszázadok teltek, a boszorkányság egyre inkább negatív színben tűnt fel, főleg a kereszténység elterjedésével. Az emberek életébe újabb értékek kerültek, a világ nézete a mágiáról megváltozott. A boszorkányok és varázslók üldözöttekké váltak. Ekkor kezdtük el elrejteni tehetségünket, titkolni valódi kilétünket. A boszorkányüldözések az egész világon elterjedtek. Mivel azonban a mágiát használók értettek hozzá hogyan rejtsék el a varázslat jeleit, így a boszorkányüldözőknek nem volt egyszerű dolguk. Különféle próbáknak vetették alá a gyanús személyeket, hogy bebizonyítsák bűnösségüket. Azonban mivel ezek a ”szakértők” nem minden esetben értettek hozzá, hogy megtalálják a számukra megfelelő személyt, ezért sok ártatlan mugli is áldozatául esett ezeknek a boszorkánypereknek.

                                                Boszorkányságért való letartóztatás a régi időkben, John Pettie, 1866

A mágia használóit különféle ürügyek alapján tartóztatták le. Azonban nem csak azokat az embereket fogták el, akik rontást vagy ártást küldtek ellenségeikre. Üldöztek minden gyanús személyt, aki jövendőmondással, igézéssel vagy méregkeveréssel foglalkoztak. A Sátán követőinek tartották ezeket az embereket, néhol még az a nézet is elterjedt, hogy a boszorkányok az ördöggel háltak, csak hogy megtarthassák erejüket. Vád alá kerültek azok is, akiket az őket körülvevő társadalom kitagadott valamely ok folytán. Ha valaki feltűnően szép volt, vagy túlságosan csúnya, furcsa személyisége volt, esetleg nem olyan dolgok iránt érdeklődött, mint más lakosok, az mind kétes személynek bizonyult. Boszorkányság vádja alá került nem egy füvesasszony vagy bába is, ha túl jól végezték dolgukat. Elvégre mi másért gyógyulna meg minden ember, miért maradna életben minden csecsemő, ha nem varázslat használata miatt? Akkoriban könnyebb volt elhinni bárkiről, hogy boszorkány vagy varázsló, mint azt, hogy valaki nagyon tehetséges. Bármi, ami átlagon felüli volt, máris kétkedésnek adott okot.

                                                                                    Salemi boszorkányper

Bár főként Európa volt a boszorkányperek központja, az Újvilág sem szűkölködött az üldöztetésekben. A boszorkányperek amerikai központja Salem volt. Sokan menekültek az Újvilágba Angliából, különféle okok miatt. Új életet akartak kezdeni, egy új helyen, ahol senki sem ítéli el őket. Azonban egy új idegen helyen, idegen körülmények között, más időjárási viszontagságokat elviselve az újonnan kialakult kis közösségek sokkal összetartóbbá váltak, mint régi hazájukban. Viszont pont ez okozta a legnagyobb rettegést minden idegen dologtól az emberekben. Minden furcsaság felkeltette gyanakvásukat, a mágiát használókon az se segített, hogy a bennszülött törzsek is végrehajtottak különféle rituálékat. Így bárki, akiről vélni lehetett, hogy varázslatot használt, azonnal elidegenült közösségétől, ezért az emberek rettegni kezdtek tőle. Így lett Salem a boszorkányüldözések központja. Európából rengeteg vallásos ember költözött az Újvilágba, ahol folytatták a boszorkányok és varázslók felkutatását. A légkör egyre és egyre ellenségesebbé vált, az emberek szinte hisztérikus megszállottsággal üldözték a mágusokat. Az elfogott és per során elítélteket a legtöbb esetben felakasztották vagy máglyán elégették.

                                                                    Boszorkányszombat, Frans Franken II, 1606

Az ellenséges hangulat mégsem akadályozta meg a boszorkányokat és varázslókat, hogy mágiát használjanak. Hiszen tudjuk, hogy az évszázadok során rengeteget fejlődött a varázsvilág, és ez a különféle fejlesztések és gyakorlások nélkül nem ment volna. Ahhoz azonban, hogy varázserejüket szabadon, titkolózás nélkül gyakorolhassák, nem egy mágusnak kellett eltávolodnia otthonától. Sokan ahelyett, hogy messzi helyekre utaztak volna, inkább a természetbe tértek, ahol még különféle eszközöket is használhattak a varázsigékhez, illetve bájitalok elkészítéséhez. Ez azonban a helyi lakosoknak is feltűnt, s észrevették a különféle erdei rituálékat. Az egyszerű muglik úgy tartották, hogy a mágusok ilyenkor megidézték az ördögöt, vagy más démonokat, áldoztak ezeknek a gonosz, ártó lényeknek, és cserébe gonosz erőket, energiát kaptak tőlük. A valóságban a boszorkányok és varázslók csupán varázslatokat hajtottak végre, bájitalokat készítettek és gyakoroltak, hozzávalókat gyűjtöttek. Ezek az alkalmak a mugli történelemben boszorkányszombat néven váltak ismertté.

Valószínű, hogy az emberek azért boszorkányszombatként nevezték el ezt a különleges napot, mert a hét többi napján a varázslók és boszorkányok is dolgoztak, vasárnap pedig némelyiküknek templomba kellett menni, nehogy gyanúba keveredjenek. S mikor máskor tudták volna nyugodtan használni varázserejüket, ha nem az éjszaka leple alatt, amikor a legtöbb ember nyugovóra tért, s a sötétben kevésbé felismerhető volt az arcuk. A seprűlovaglás is a boszorkányszombatok része volt. Elképzelhető, hogy a muglik úgy hitték, hogy a varázstudók csak fel-alá röpködtek seprűiken vagy állattá változtatott embereken, hogy megijesszék a többi lakost. Azonban valószínűbb, hogy ha láttak is bármit, annak több köze volt a kviddicsezéshez és egyéb sportokhoz, mint a félelemkeltéshez.

És ezzel végére is értünk a boszorkánytörténelemnek. Remélem nem csak érdekes, de tanulságos is volt számotokra a mostani olvasmány. Találkozunk a következő lapszámban! Addig is, gyakoroljátok a varázserőtök használatát, de lehetőleg ne muglik jelenlétében!

Írta: Lily Pat, Solaris