Pages

2022. október 19., szerda

Légy részese a harcnak és segíts legyőzni az ellenségeket!

 Kedves Olvasók!


Rovatomban több témánkba illő társasjátékot és kártyajátékot szeretnék veletek megismertetni,
valamint a tanév vége felé egy kis meglepetéssel is készülök. 

Örömömre szolgál, hogy bemutathatom a számomra legkedvesebb Harry Potter társásjátékot, a Roxforti Csatát.


Ebben a kooperatív játékban Harry, Ron, Hermione és Neville helyébe lépve tudtok szembe szállni a veszéllyel. A gonoszok támadnak, helyszíneket próbálnak elfoglalni és így szeretnének győzedelmeskedni a varázsvilág felett. A társasjáték hét részből áll, én a hét tanévhez tudnám őket kötni. Ahogy haladunk előre, egyre nehezebbek lesznek a kalandok és ha sikerrel járunk, akkor legyőzhetjük Tudjukkit.

A játék célja, hogy együtt, csapatként legyőzzük az összes gonoszt, mielőtt ők átvennék az uralmat a helyszínek felett. Csak így tudjuk biztosítani szeretett Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolánk biztonságát.

Ez a lebilincselő társasjáték remekül összetett és kidolgozott, a szabályzata érthető. A játékidő több órát is igényelhet. (Mi volt, hogy 4-5 órát is eltöltöttünk vele.) Negatívumnak talán csak azt tudnám felhozni, hogy maximum négy emberrel játszható. Ha a baráti kör ennél nagyobb, sajnos nem ez lesz a nektek való.

Kiemelném a könyvekhez és filmekhez való hűségét is a játéknak. A tanéveknek megfelelően találkozunk a segédkártyákon karakterekkel, varázslatokkal és tárgyakkal, amik nagy segítségünkre lesznek a harcok folyamán.


Most egy kicsit a játékmenetről

Miután kipakoltuk a doboz tartalmát és mindenki választott magának egy karaktert, elhelyezzük a saját játékostáblánk felett. Minden karakternek van tíz névre szóló kártyája, ami máris a játékos kezébe kerül. Először csak az 1. kisdoboz (1. tanév) kártyákat helyezzük el a megfelelő helyekre. 2 helyszínünk van az első évben:  az Abszol út és az Edevis Tükre, ezeket próbálják a gonoszok az irányításuk alá vonni. Vannak Sötét Varázslat kártyák, amiknek a hatását mi szenvedjük el és vannak Gonosz kártyák, amik szintén hatással rendelkeznek. És ott vannak a Roxfort kártyák, amik nekünk segítenek. 

Vannak jelölők a játékban: támadás, egészség, befolyás és gonosz irányítás. A támadás a Gonosz(ok) legyőzésére szolgál, az egészség a mi életünket jelöli a játékostáblánkon, a befolyásért vehetünk Roxfort kártyákat és a gonosz irányítás jelölő, ami a helyszínre kerül fel, ha úgy adódik.


A játékosok köre négy lépésből áll:

- 1. lépés: Sötét Varázslatok kártya hatásának kijátszása.

- 2. lépés: Gonosz(ok) kártya képességeinek érvényesítése.

- 3. lépés: Roxfort kártyáink kijátszása és a rajtuk szereplő akciók végrehajtása.

- 4. lépés: Kör vége. Gonosz irányítás jelölő felhelyezése, Gonosz legyőzése, Roxfort kártyák vásárlása, fel nem használt jelölők vissza dobása a halomba.


Miután sikerül legyőzni az összes Gonoszt az 1. dobozkából, akkor nyertünk és kibonthatjuk a 2. dobozkát. 

Innentől minden dobozka tartalmaz egy kis szabályzatot, ami segít, hogy mit tartunk meg az előző dobozból (Gonoszokat, Sötét Varázslatok kártyát).  Ahogy haladunk a dobozokkal, úgy lesz egyre nehezebb a játék és egyre több Gonoszunk.



Nekem ez a kedvenc Harry Potter társasom, mert össze kell dolgoznunk, tényleg nagyon összetett és kidolgozott! Viszont szerintem a korhatár (11 éves kortól) nincs jól belőve, minimum a 14-15 éves kort javaslom, mert bonyolult és a Harry Potter világ ismeretét is igényli a játék.



Ha esetleg felkeltettem az érdeklődésedet a játék iránt, talán még nem késő a Jézuskának írt pergamenre oda biggyeszteni a listához.
Köszönöm, hogy elolvastad! A következő cikkben a Roxforti Csata két kiegészítőjéről lesz szó.

Írta: Samantha Krüger, Solaris

0 comments:

Megjegyzés küldése