Pages

2021. március 20., szombat

Március, az éledő természet varázsa

 Eltelt egy újabb hónap, és máris itt van az Ostara ünnepe március huszadikán. A Tavaszi napéjegyenlőséggel végre kimondható, hogy nincs mese, jön a tavasz. Egyre hamarabb kel a nap, és az esőzések után a nedves föld illatába új, édes adalék keveredik. Minden egyre jobban tobzódik az életben, a fák rügyeznek és levelet bontanak, egy hét alatt is akár szinte a semmiből kiugrik egy egész lombozat, miközben a cinegék és a rigók nem bírnak magukkal, reggeli éneküket néha akár hajnali négykor elkezdik. Jobb, mint egy vekker! De ne szaladjunk ennyire előre, a holdnaptárban addig még van két dátum, hatodikán utolsó holdnegyed, és tizenharmadikán újhold, ami valljuk be, így az Ostara ünnepe előtt egy olyan löketet adhat az Újhold Rituáléja keretében, hogy győzzünk nem pörögni két héten át!




  Akkor nézzük meg, mi is kell nekünk és mikor. Nem sok dolgunk van tizennegyedikéig, csak élvezzük a tavasz közeledtét. A befelé figyelés ebben az első két hétben igazán hasznos lehet, nem győzöm hangoztatni, hogy a boszorkánynapló rendben tartása is kiemelt fontosságú, a fejlődés csak akkor lehetséges, ha törődünk a naplónk vezetésével és annak tartalmát folyamatosan összehangoljuk a mugli világgal amiben élünk. A középkor elég csúnyán bebizonyította, hogy a két világ csak úgy tud együtt létezni súrlódások nélkül, ha mi varázstudók együtt élve a környezetünkkel, tudásunkat rejtve tartjuk és fejlesztjük. A hónap közepéig erre minden lehetőség adva is lesz, eddig amióta világ a világ, március első felében soha nem történt semmi. Valószínűleg most is így lesz. Ha rossz az idő, legalább lélekben dédelgessük a kikeletet, a februárban tavasziasra vett lakás dekor nyugodtan felfrissíthető lassan akár élő virágokkal is. A cserepes növényeket most érdemes beszerezni, és a belső párkányon hagyva szoktatni őket az új helyükhöz. Akinek kertje, kerti tűzrakó helye van, érdemes most átnézni a készleteket, és hogy milyen állapotban van a tűztér. Tizenkilencedikéig még orvosolhatóak a tél okozta fagyáskárok.  Huszadikán pedig megérkezik a várva várt napéjegyenlőség, Ostara ünnepével pedig elkezdődik a kerti partik szezonja is. Igaz, hogy ez egy kisebb ünnep, de ki látott már aranyvérűt, aki a villájában több száz fős vendégsereg gyűrűjében grillpartit tart? Sikáljuk le a nyársakat, elő a sufniban rejtegetett, különleges alkalmakra tartogatott fűszerkeverékekkel, és készítsünk belőle a sülthúsokhoz pácot és öntetet. 

Ha pedig kibuliztuk magunkat, kerek egy hetünk van felkészülni a következő holdtöltéig, ami most nagyon kényelmes időponttal kecsegtet a Holdvíz készítéséhez.

 És ne feledjük, a március egy átmeneti időszak a tavaszba, tehát még sokszor fognak sokan felsóhajtani, hogy hol van már az a jó idő. Csak türelem, amíg végleg megérkezik, az otthonunk igazi tavasz-oázissá tehető. 




Holdnaptár dátumok időmegjelöléssel:

Március 6: utolsó negyed

Március 13: Újhold 11:23

Március 21: első negyed 

Március 28: Telihold 20:50 Figyelem! Érdemes három hónapra raktározni a Holdvíz készletet, mert a következő lehetőség csak a Júniusi naplemente után lehetséges, ami aznap 20:50-re esik. Viszont akkor szinte a teljes este a rendelkezésünkre áll.  


Írta: Hadiyya Amjad, Arcanus

0 comments:

Megjegyzés küldése