Mágikus ünnepek 1.

Mágikus ünnepek - Az évkerék

A muglik és varázslók sok mindenben különböznek, ám az ünnepeink nagyjából megegyeznek. Tavasszal a húsvéti nyuszit várjuk, télen fát állítunk a szeretet ünnepén, az amerikai lakosság pedig - varázsló és varázstalan - ősszel megünnepli a szellemek ünnepét, a Halloweent is.

De vajon mindig is így volt ez? Vagy voltak a varázslótársadalomnak más ünnepei is? Mi lehet mai ünnepeink ősi gyökere? Vannak az ünnepeinknek mágikus vonatkozásai is?

Jelen cikksorozatommal erre a kérdésre szeretnék választ adni, és bemutatni az ünnepeinket egy kicsit más, mágikus szemmel.

Keresztény és pogány ünnepek

Történelmünk kezdetén, amikor a mugli technológia és a varázslótársadalom mágikus tudása még fejletlen volt, az emberek sokkal jobban figyeltek a természetre, nagyobb összhangban álltak vele. Ekkoriban az emberek még inkább alkalmazkodtak, mint irányítottak. Közösségeik életét a tapasztalásaik, megfigyeléseik alapján szervezték, a természet ajándékaiért pedig hálát adtak. Nem meglepő tehát, hogy az ősi, pogány ünnepek a természet körforgására épülnek: napfordulókon, napéjegyenlőségeken ünnepelték a termékenységet, a szerelmet, a megújulást, a megtisztulást, megemlékeztek az őseikről.

A kereszténység hajnalán az új vallás új ellentéteket szült. Az emberek sosem szerették a különbözőségeket, féltek tőle, üldözték azt. Nem volt ez másként a korai keresztény közösségekkel sem. A hívők titokban gyakorolták a vallásukat, tartva a megtorlásoktól. Hogy rejtve maradhassanak, és egyszerre megtarthassák ünnepeiket is, azoknak mind az időpontját, mind tartalmi elemeit a régi, pogány ünnepekre építették. A napisten újjászületésének ünnepéhez, a téli napfordulóhoz időzítették Jézus születésének ünnepét. A húsvéti hagyományok több elemet is átemelnek a germánok tavaszünnepéből. Termékenységszimbólumokat, mint a nyúl vagy a tojás, a fehér színt, mint a tisztaság jelképét vagy a bárányt, mint az Istennő szent szimbólumát. A tojásfestés hagyománya is innen ered.

A középkorban azonban megfordult a helyzet. A kereszténység elterjedésével és megerősödésével ez vált a kívánatos vallássá, és minden más lett üldözendő. Először a mugli lakosság tért át a keresztény ünnepekre, a mágikus társadalom nem követte őket azonnal. Ennek oka nem hitbeli eltérés volt, a boszorkányok és varázslók többsége is a keresztény vallást követte abban az időben. A választ a mágia középkori fejlődése adja meg. A kor varázstudósai továbbra is a természet, a bennünket körülvevő univerzum csodáit kutatták, virágzott az asztronómia és a gyógynövénytan tudománya, szárnyát bontogatta többek közt a bájitaltan és az alkímia is. Mágikus őseink nem látták okát, hogy elforduljanak a természettől, hiszen ez semmiben nem ütközött új vallásukkal. A katolikus egyház papjai azonban, hogy hitük terjedését megerősítsék, ki akartak gyomlálni mindent, ami különböző, ami veszélyes lehet vallásukra. A régi ünnepeket ördögtől valónak bélyegezték, a természet örző-védő szemeit gonosznak, ha pedig valaki természeti jelenségekben az istenség különböző aspektusait vélte felfedezni, azt istenkáromlónak nyilvánították. Megindultak a hírhedt középkori boszorkányüldözések, melynek eredményeként a mágikus közösség is felhagyott a régi ünnepek megtartásával, és átvették a keresztény ünnepeket.

Hogy ősi ünnepeink nem merültek teljesen feledésbe azt jórészt a középkort követő kultúrtörténeti korszaknak, a reneszánsznak köszönhetjük. Ekkoriban az ember érdeklődése visszafordult a természet felé, kutatták az ókori történelmet és kultúrát, megőrizték az elmúlt korok értékeit és tovább gyarapították az emberi tudást.

Napjainkban, bár igen kevesen tartják a régi ünnepeket, de nem példa nélküli ez a gyakorlat. Hazánkban a mugli lakosság nagy része a keresztény ünnepeket üli meg, nem csak az aktív, gyakorló keresztények, de jellemzően a nem-hívő réteg is. Nem meglepő hát, hogy a mugli származású vagy félvér boszorkányok és varázslók szinte kivétel nélkül a keresztény ünnepeket tartják. Van azonban egy számottevő réteg az aranyvérű családok között, akik ősi gyökereikhez visszanyúlva a pogány ünnepeket tartják, sokszor keverten a keresztény ünnepekkel. 

Ennek oka, hogy az aranyvérű családok az átlagnál hagyománytisztelőbbek, hétköznapjaikban is szívesebben fordulnak a mágikus praktikákhoz a mugli megoldások helyett. A varázshasználatban a mai napig nagy jelentősége van annak, hogy az adott boszorkány vagy varázsló mennyire van harmóniában a körülötte lévő világgal. Rengeteg varázsige végrehajtásának alapvető része a koncentráció, és nem egy mágikus tudomány egyértelműen a természet ismeretére épül, például asztronómia, gyógynövénytan, bájitaltan. Régi ünnepeink pedig kiváló lehetőséget adnak az ezekhez való hangolódásra. Sok aranyvérű család úgy tartja, hogy ősi szokásaink felelevenítésével közelebb kerülnek a mágia legfinomabb rezdülésének megértéséhez, megéléséhez is.

Mágikus ünnepek

Milyen ünnepeket tartanak hát napjaink boszorkányai és varázslói, akik a keresztény - vagy saját vallásuknak megfelelő - ünnepek helyett vagy mellett az ősi, mágikusabb hagyományokhoz tértek vissza?

Nos, ez családonként is változó. Vannak kisebb és nagyobb ünnepek, melyeknek célja és tartalma is eltérő. Hazánkban a leggyakoribb változat, amikor az évszakok változásához kötődő, az évkerék nyolc jelentősebb ünnepét, azaz a négy nagy szabbatot és a négy kis szabbatot megtartják, azonban a holdfázisokhoz kötődő, tizenhárom esbatot nem ünneplik. Az esbatokat jellemzően azok a családok szokták megtartani, akik foglalkoznak még a régi, rituális alapú mágiahasználattal. 

A rituális mágia témaköre önmagában is megérne egy teljes cikksorozatot, most azonban csak röviden térnék ki rá. A pálcamágia elterjedése előtt ez volt a mágiahasználat legjelentősebb formája. Rituális mágiahasználat során a boszorkány vagy varázsló varázslatai végrehajtásának céljából az őt körülvevő világ energiáit kéri segítségül. Minden célhoz kapcsolódnak különböző energiaforrások, melyek az adott feladat végrehajtását erősítik. Ezek lehetnek tárgyi energiaforrások, például ásványok, gyógynövények, varázstárgyak; lehetnek fogalmak, megfoghatatlanabb tényezők, például színek, számok, betűk; környezeti tényezők: égtájak, napszakok, évszakok, csak hogy pár példát emeljek ki. A célok és energiaforrások összepárosítását nevezzük mágikus megfeleléseknek, ez a tudományág képzi a rituális mágia alapjait. Mára a rituális mágiahasználat kikopott, helyét a sokkal gyorsabb és pontosabb eredményt adó pálcamágia vette át. Sokaknak a rituálé szót hallva a fekete mágia jut eszébe, mert ez az a terület, ahol a legélénkebben él még ez a régi mágiaforma. Ez az elképzelés azonban téves. A rituális mágia önmagában nem fekete vagy fehér, minősége attól függ, hogy milyen célra használod.

Még az idők kezdetén, a mágiahasználók megfigyelték, hogy teliholdkor varázslataik sokkal erősebbek. A modern varázstudomány a pálcák kialakításával olyan stabil, megbízható varázshasználatot eredményezett, hogy ma a holdfázisok szerepe elenyészővé vált. A rituális mágiában azonban továbbra is nagy jelentősége van ennek az energiakoncentrálódásnak, ezért szokták teliholdas éjjeleken megünnepelni az esbatokat.

A szabbatok az esbatokkal szemben más típusú természeti energiákra koncentrálnak. Az év nyolc jeles napján szintén csúcsát éli a természeti és ezzel együtt a mágikus aktivitás is, de nem általánosságban, mint holdtöltekor, hanem bizonyos témakörökben, mint például szellemvilág, tisztaság, szerelem.

Az évkerék

A nyolc szabbatot leglátványosabban az évkeréken figyelhetjük meg. Ez tekinthető tulajdonképpen egy a mágikus ünnepeket lekövető naptárnak. Forrása a kelta évkerék, azonban az itt bemutatott évkeréken az ősi ünnepek ma legjellemzőbben használt elnevezéseit tüntettem fel. Bizonyos ünnepeknek ugyanis már vagy feledésbe került a kelta neve, vagy egyéb népek - például germán, szász - elnevezései terjedtek el.

 

Fontos tudni, hogy a keltáknál egy nap mindig napnyugtától napnyugtáig tartott, ezért az itt felsorolt ünnepek az adott nap előestéjén kezdődnek. Ezek után gondolom, az sem meglepő már, hogy az újévet sem akkor ünnepelték, mint mi. Kezdjük tehát a nyolc szabbat felsorolását a kelta újévvel.

• Samhain (november 1.) - A kelta újév. Az ősök és szellemek ünnepe.
• Yule (téli napforduló) - A Napisten újjászületése.
• Imbolc (február 1.) - A növekvő fény, megtisztulás ünnepe.
• Ostara (tavaszi napéjegyenlőség) - Az ébredő természet, a tavasz ünnepe.
• Beltane (május 1.) - A virágba borulás és szerelem ünnepe.
• Litha (nyári napforduló) - A Napisten és Földanya nászünnepe.
• Lugnasadh (augusztus 1.) - Az aratás ünnepe.
• Mabon (őszi napéjegyenlőség) - A betakarítás és a harmónia ünnepe.
  

Bár jelen cikksorozatom az európai, azon belül is a magyar mágikus kultúra szempontjából írom, érdekességként szeretném megjegyezni, hogy a déli féltekén az ünnepek dátumai eltérnek, hiszen mikor nálunk tél van, a másik féltekén akkor van épp nyár, ezek az események pedig a természet változásait követik.

A fenti ünnepek között a korábban említettek szerint négy nagy és négy kisebb ünnep van. Ezek a következők:

Nagyobb szabbatok

• Samhain
• Imbolc
• Beltane
• Lugnasadh

Kisebb szabbatok (napfordulók és napéjegyenlőségek)

• Yule 
• Ostara
• Litha
• Mabon

Cikksorozatom következő részeiben ezt a nyolc ünnepet szeretném külön-külön bemutatni nektek.

Remélem, élveztétek ezt a bemutató cikket, találkozunk két hét múlva!

Szerző: Fay Tempest, Arcanus