Pages

2021. március 30., kedd

Az öt kedvenc romantikus komédiám

Aki ismer tudja, hogy nem ez a kedvenc műfajom, viszont be kell vallanom, velem is előfordul, hogy egy fárasztó hét után a Netflixet vagy éppen az HBO Got böngészve egy-egy limonádén akad meg a szemem. Véleményem szerint rom-komot valamilyen szinten mindenki néz, csak néhányan tagadják. Következzen ez alkalommal öt, szerintem igazán jó romantikus vígjáték, amelyet bátran ajánlok megnézésre. Ahogy szokott a lista szubjektív, a saját véleményemet tükrözi.


A fiúknak, akiket valaha szerettem (2018)

Korhatárra tekintet nélkül megtekinthető

A történet középpontjában egy a gimiben végzős lány, Lara Jean áll, aki kiskamasz kora óta plátói szerelmeinek olyan leveleket írt, amelyeket sosem adott át, tulajdonképp nem feladásra szánta őket, hanem a naplójának íródtak. Egy véletlen folytán azonban Lara Jean öt levele célba ér. A fiúk és Lara Jean is különböző módokon reagál a levelek következményeire. Maga a történet is izgalmas felütést kap, mentes a legtöbb szokásos klisétől, a film végéig nem egyértelmű, hogy ki mellett köt ki a főhősnőnk. A film legnagyobb erénye számomra az, hogy a karakterek megfelelő mélységet kapnak. Ebben a zsánerben ritka, hogy a legtöbb szereplő komoly hátteret, motivációt, kellően kidolgozott személyiséggel rendelkezik, így kifejezetten üdítő volt azt tapaszlanom, hogy itt megtették. A második rész is egészen jól sikerült egyébként.





Diktátor (2012) Korhatár besorolás: 16 éven felülieknek javasolt! A vígjáték erősen polgárpukkasztó. Van, akinek nagyon bejön, és van, akinek nem. A filmben nem csak a megszokott egy-két poén van, hanem gyakorlatilag végigröhöghető. A film egy képzeletbeli közel-keleti ország bugyuta, de rendkívül önelégült diktátoráról szól, akinek atomtitkai kiszivárognak, emiatt Amerikába kell utaznia egy ENSZ tárgyalásra, ahol saját emberei is megpróbálják kijátszani, és kénytelen megismerni a demokráciát, és talán a szerelmet is. A film nem mentes az alpári humortól sem teljesen, amelyet nagyon nem kedvelek, de szerencsére nem vitték túlzásba, és elviselhető szinten tartották. Rengeteg maradandó, évekkel később is visszaidézhető, ikonikus szövegekkel, jelenetekkel. Ajánlom mindenkinek, aki a megszokott vígjátékoktól eltérőt szeretne.





Nem kellesz eléggé (2009)
Korhatár besorolás: 12 éven aluliak számára nem ajánlott!
Talán azért nem a kedvenc műfajom a romkom, mert számomra érdekes fordulatokkal kitölteni egy teljes játékidőt csupán azzal, hogy két szerelmes egymással vívódik, általában nagyon kevés. Félreértés ne essék, szeretem a visszafogott mértékű romantikát, de az ömlesztve érkező limonádé számomra nem szórakoztató. Tetszik egy romantikus szál akár egy űrhajós sci-fiben, akár egy mélylélektani drámában. Akkor is szórakoztató, ha valamiféle új ötlet jelenik meg a filmben, esetleg a karakterek komolyabb mélységet kapnak, mint az ajánló első filmje is, vagy esetleg olyan paródiaelemekkel és helyzetkomikummal van átitatva, mint a második toplistásunk. Talán az Igazából szerelem volt az első olyan ismertebb film, amelyben nem két karakter történetét mesélik el, hanem több, akár öt-hat különböző pár sorsát követhetjük nyomon. Természetesen az ötletért és a megvalósításért is nagy pirospont jár az Igazából szerelem stábjának, talán megemlékezem róluk egy karácsonyi toplistán, de most az említettnél egy ismeretlenebb darabbal készültem. A Nem kellesz eléggé nagyon szépen mutatja be több pár sorsán keresztül, hogy mennyire nehéz kiismerni magunkat szerelem, hűség és emberi kapcsolatok terén. Nagyon tetszettek a filmvégi fordulatok, csavarok is, habár némileg kiszámíthatók. Megrögzött romantikusoknak kötelező darab!


Az a bizonyos kilenc hónap (2012)
Korhatár besorolás: 16 éven aluliak számára nem ajánlott
Ez a film hasonlóan az előzőhöz, több különböző család sorsán át mutatja be, hogy mekkora különbségek lehetnek gyermekvállalás és gyermekvállalás között. Többeknél a véletlen hozza úgy, hogy családdá válnak, másoknál pedig sok évnyi küzdelem szükséges a gyermekáldáshoz. Maga az áldott vagy áldatlan állapot is különböző mértékben viseli meg a nőt és párját. A film könnyed humorral kezeli a témát, bárkinek szívesen ajánlom, de családalapítás előtt állóknak különösen.



Love, Simon
Korhatár besorolás: 12 éven aluliaknak nem ajánlott!
Simon egy átlagos tinédzsernek tűnik, átlagos problémákkal. A helyzete mégsem olyan egyszerű, ugyanis sem családja, sem barátai nem tudják, hogy meleg. Ráadásul egy online szerelem bonyolítja az életét. Számomra azért kedves ez a film, mert végre jó egy olyan coming out filmet nézni, ahol a főhőst nem rekeszti ki a családja és a barátai, hanem természetesen, elfogadóan kezelik másságát. Nem tudom máshogy megfogalmazni, egyszerűen üdítően hat a nézése. Habkönnyű esti kikapcsolódásnak ajánlom.




Csak szex, és más semmi
Szerettem volna, ha a felsorolásba végre egy magyar film is kerül. Alapvetően a legtöbb magyar filmet nem szeretem, de akad néhány, amely kivételként erősíti a szabályt. 
A Csak szex és más semmi egy nagyon kedves romantikus történet, amely valójában nem mond semmi világmegváltót, vagy hatalmas újdonságot az életről, de mégis lehet a szereplőkkel nevetni vagy éppen izgulni. Véleményem szerint a magyar vígjátékok közül kiemelkedő alkotás. 



Írta: Stramarius Citana, Caminus


0 comments:

Megjegyzés küldése