Pages

2017. augusztus 18., péntek

Veszélyben a sellők!



Évek óta egyre kevesebb és kevesebb sellővel találkozhatunk a tengerekben, folyókban, tavakban, és egyre kevesebb mugli beszámolóról is kapunk hírt. Ez sajnos azzal magyarázható, hogy ezeknek a varázslények a száma az utóbbi tíz évben gyakorlatilag megfeleződött. Egy 2006-os felmérés szerint csak Európában több, mint 700 000 sellő élt, míg ez a szám 2016-ban nagyjából 390 000-re csökkent. A Mágiaügyi Minisztérium kutatói szerint a sellők, amennyiben ez a tematika folytatódik, akár a kihalás szélére is kerülhetnek. (Korábbi cikkünkben olvashatnak a varázslények kihalásáról) Először mindenki az időjárás változását okolta a szörnyű események miatt, és biztosak is vagyunk benne, hogy nagy szerepet is játszik a sellők eltűnésében, azonban nemrég egy másik lehetséges okot is találtak. 

A Földközi-tenger partjánál táborozó magizoológusok egy, eddig ismeretlen állatot láttak a vízben, amint egy sellő holttestét marcangolta. Sajnos nem sikerült közelebbről megfigyelni a ragadozót, így az sem mondható meg biztosan, hogy az állat maga ejtette el a szerencsétlen varázslényt, vagy csak a tetemet találta meg. Azonban, amennyiben az előbbi történt, és valóban van egy állat, aki a sellőkre vadászik, akkor ugyanúgy felelősségre vonható a kihalási ráta miatt. A Varázslény felügyeleti osztály újabb kutatókat küld a helyszínre, hogy megpróbálják kideríteni, mi történt. Addig is megpróbálják a sellőpopulációkat biztonságosabb vizekre terelni, hogy megvédjék őket az esetleges támadásoktól, illetve a szélsőséges időjárástól. 

Írta: Ercon Black

0 comments:

Megjegyzés küldése