Pages

2017. augusztus 18., péntek

Nyári partik


Köszöntöm a Mugli világ rovat olvasóit! 

Tudomásomra jutott a hír, miszerint az elmúlt nap több mugli előkelőség tartott partit a remek nyári időjárás kihasználására. 

Először is Reginald Grant, politikus, szervezett meg egy kisebb bulit a feleségével Clara-val, hogy kislányuk, Sarah boldogan játszhasson egész nap a barátaival a kertben. Először volt egy bohóc, akitől viszont elég sok kisgyerek megijedt, így sokkal hamarabb vége lett ennek a műsornak. Majd utána következett a könnyű ételekből álló étkezés. Inkább hideg ételek voltak, mint a különféle szendvicsek és az üdítők is jól le voltak hűtve. A nap csúcspontja az volt, amikor a gyerekek kaptak egy-egy lufit és a megfelelő pillanatban elengedték, mindannyian. A kis lurkók is ezt élvezték a legjobban. 

 A másik partit Zara Gordon, híres szupermodell, szervezte a barátjával, Andrew Daniellel. Tegnap volt ugyanis az egyéves évfordulójuk együtt. Több barátjuk volt velük az ünneplésnél és még egy boszorkány is! Nevezetesen Angeline Bozonnet, híres bájitaltan-tudós. Állítólag Zarával másod-unokatestvérek, de nem tudni biztosra. Nagyon jól mulattak ők is, iszogattak, egy francia séf készítette az ételeiket. Lehet, hogy ezeket a nyári partikat érdemes lenne ebben a nagy hőségben megcsinálni. Kis medencés buli, szórakozás. Különösen varázsigékkel tréfálkozás, boszis partikon. 

Jó mulatást és boszorkányosan szép napot! 

írta:  Gina Cobbler, Solaris

0 comments:

Megjegyzés küldése