Pages

2024. február 15., csütörtök

Azt ismeritek, amikor a sárga dzsekisek, a pszichiáter, a hotel tulajdonos, az űrhajó kapitány és az élő hazugságvizsgáló találkozik?- a Skyshowtime mustra

Harmadik alkalommal ajánlok néhány műsort, amik megint igen változatos műfajúak, de az továbbra is biztos, hogy mindegyik remek szórakozást nyújt a maga nemében.

Kalandozásra fel!

Yellowjackets (a Netflixen is fent van Túlélőjátzma címmel)

Amikor ezt a sorozatot ajánlom, kicsit csalok. Az első cikkem bevezetőjében azt ígértem, hogy olyan sorozatokat ajánlok, amik nem annyira ismertek. Ez az állítás ennél a szériánál nem állja meg a helyét, sokan ráfüggtek (többek között én is) a nézettségi adatok alapján, azonban még mindig kicsit réteg sorozatról beszélhetünk.

Na de ilyen bevezető után lássuk is, miről van szó.

A két idősíkon, 25 év elteltével játszódó történet igazából a múltban történtek miatt érdekes. 1996-ban ugyanis egy futballcsapatnyi középiskolás lány a döntőjükre utazva repülőgép szerencsétlenséget szenved, méghozzá a kanadai vadonban. Kényszerűen itt ragadnak 19 hónapra, és a természet közel sem barátságos a betolakodókkal: vár rájuk farkas, hideg téli időszak, éhezés és nélkülözés. Elképzelni sem tudja a néző, hogy ő mit tenne meg ilyen körülmények között a túlélésért, a részek egyik fele ezt a témát járja körbe.

Aztán ott van a jelen, amikor is a már felnőtt főhőseink mindennapjaiba csöppenünk bele…és megállapíthatjuk, hogy a vadonban töltött hónapok mindegyikük lelkén mély sebet ütött, amely erősen hat még mindig rájuk ennyi idő elteltével is.

A készítők prímán gombolyítják a történéseket, inkább sokszor kétségek között hagyva a nézőket, mint hogy bármit is könnyen megkapnánk. Itt nincs alibizés, mindennek fontos szerepe van, és az is ügyes húzás, hogy a jelenben csak kevés túlélő felnőtt verziójával találkozhatunk, erősen kétségek között hagyva minket, hogy vajon ki is élte túl a 19 hónapot. És az sem biztos, hogy aki élve került ki a vadonból, az a szerencsésebb.

A felnőtt színésznők a sorozat igazi húzó nevei, és nem hiába rajongunk értük még mindig. Jó újra szinte főszerepben látni Juliette Lewist, a Két pasi meg egy kicsi sorozat bohókás Roseaként ismertté vált Melanie Lynskey pedig igazán megmutatja, hogy milyen jó színésznő. De az igazi nagyágyú Christina Ricci, aki igazi badass karaktert kelt életre, és sokszor az ő alakítása viszi el a többiek elől a show-t.

A sorozat azonban nem mindenkinek való, hiszen a vadon sokszor megmutatja azt, hogy aki ide téved, annak sok emberi normát le kell vetkőznie, ha életben akar maradni…igen, akár még ember húst is fogyasztani, hogy túléljen. És nem csak a lányokat rágja meg, és köpi ki, hanem a nézőt is…

Frasier- A dumagép

Ez a 11 évados sorozat nem mai darab, de még mindig roppant vicces.

A főhőse Frasier Crane, a seattlei rádió pszichiáter műsorvezetője. Bostonból költözik a városba, hogy a megsérült, de már nyugdíjas rendőr édesapjával élhessen együtt, azonban a kettejük összeszokása közel sem megy zökkenőmentesen, ezzel pedig számos komikus helyzet áll elő. Napi látogató náluk Niles, a szintén pszichiáter fiatalabb fiú. Ráadásul még egy házvezetőnő/gyógytornász is beköltözik Frasierékhez, aki azonnal elrabolja Niles szívét.

A további szereplők között találhatjuk még Rozt  (érdekesség, hogy ezt a szerepet majdnem Lisa Kudrow kapta meg, de ő végül a Jóbarátokban való szereplést választotta- a többi meg már tévé történet), Frasier szerkesztőjét, aki állandóan pasizik, és folyamatosan elmeséli átélt kalandjait. Feltűnnek itt még más rádiósok, a felsőbb társadalmi rétegek képviselői, Frasier volt felesége, illetve fia is.

Az írók között olyan nevet találunk, mint Christopher Lloyd, és ez biztos garancia a remek szórakozásra. Frasier és testvére látszólag roppant sznobok, a legnevesebb éttermek állandó vendégei, ki nem hagynának egy  fontos társadalmi összejövetelt sem, mindenkit ismernek, aki számít, és ez számos vicces szituáció alapját adja.

Azonban csak látszatra roppant fellengzősök, ha kell, megmutatják, hogy helyén van a szívük és segítenek, ha szükséges. A másik fő humorforrás Niles sosem látott felesége, akit csak elmondásból ismerünk meg, és a férje számos jelzővel illet (nem kell semmi csúnyára gondolni), na meg elmeséli felesége napi kalandjait, különös szokásait, amik roppant szórakoztatóak. Sose legyen unalmasabb láthatatlan házastársunk 😄

Az 1993-2004 között futó széria még mindig megállja a helyét, és nagyon könnyen kiránt a szürke hétköznapokból és beránt a Crane család mindennapjaiba.

Pokerface

A mostani ajánlóból sem maradhat ki a krimi.

Ezzel a sorozattal sokan párosítják a Columbot, hiszen itt is tudjuk, hogy ki a gyilkos és hogy miért tette el láb alól az áldozatot, azonban a párhuzam itt véget is ér.  Szerencsére Rian Johnson (Tőrbe ejtve) fejéből kipattan alapötlet és széria meg tudja újítani a nyomozós történeteket, na de még hogy.

Főhősünk egy jobb napokat látott kaszinói dolgozó, Charlie (Natasha Lyonne), akinek különleges képessége, hogy egyből levágja, ha valaki hazudik. Ugye ez milyen jól jön egy kaszinóban? Azonban az állása rövid időn belül veszélybe kerül, amikor a legjobb barátnője meghal és közel sem biztos, hogy minden úgy történt, ahogyan azt a nyomok mutatják. Charlie pedig beleüti az orrát a dologba, pedig nagyon nem kellett volna….így menekülésre kell vennie a figurát. Be is pattan autójába és a lehető leggyorsabban elhúzza a csíkot, és Amerika poros útjait róva kamatoztatja képességét…bár nem akar újabb necces szituációkba keveredni.

A részeket csak ő köti össze, valójában különálló történetek, éppen ezért elég változatos minőségűek is. Nekem a kedvencem az idősek otthonában játszódó, illetve a színházi előadásos volt, ezekben megjelenő mellékszínészek fantasztikusat alakítanak és a történetek is felettébb izgalmasak.

A Pokerface üdítően hat a krimi tematikájú alkotások között, megéri a rá fordított időt az apró nüánszok, a szereplők, a jól megírt alapsztori és Natasha játéka miatt.

Remélem, hogy hamarosan jön a második évad.

 

A győztes

Ez a Skyshowtime első saját készítésű szlovák szériája. És magán viseli a kelet-európai humor minden jellegzetességét, azonban inkább dramedynek nevezhető.

Viktor Hudák több évig volt országa miniszterelnöke, azonban amikor bekapcsolódunk az életébe, éppen lemondásra kényszerül. El kell hagynia hivatalát, és innentől kezdve munkanélküliként tengeti az életét a családja körében…legalábbis ő így képzeli el a dolgot. Azonban rá kell döbbennie, hogy amíg ő az országot vezette, 3 lánya és a felesége is kialakította a saját életét, és egyáltalán nincs rá szükség odahaza, sokkal inkább csak útban van.

Ráadásul még azt sem tudja elfogadni, hogy már nem ő az állam vezetője, és mindig újabb ötletekkel áll elő, hogy visszakerüljön a hatalomba. Ezek a próbálkozások pedig sokszor viccesek, még többször inkább kínosak és nem csak neki, hanem a családjának is, akiket természetesen mindig belerángat a kivitelezésbe.

Kapunk politikai csörtéket, lakóközösségi játszadozásokat, a család nőtagjai sokszor türelmük végéig mennek el, ráadásul még Viktor is rettentően elviselhetetlen alak, nem csodáljuk, hogy senki sem akar vele sok időt együtt tölteni. Viszont az sem biztos, hogy elfogadható eredménnyel jár, ha Viktor a családtagjaival kezd el foglalkozni.


Star Trek-Különös új világok

„Az űr a legvégső határ. Ennek végtelenjét járja az Enterprise csillaghajó, melynek feladata különös új világok felfedezése, új életformák, új civilizációk felkutatása, és hogy eljusson oda, ahová még ember nem merészkedett.”

Ez a pár sor legalább annyira ismerős lehet, mint az egy messzi messzi galaxisba kalauzoló saga híres beúszó szövege. Nem mondanám azt, hogy treki vagyok, de szeretem a különféle világűri kalandokat, a sokfajta élőlények bemutatást, a különböző fajok együttélését az Enterprise-on.

A 2022-ben bemutatott első évaddal egyértelművé vált, hogy egy érdekes időszakba csöppenünk, az 1966-1969 között futott Star Trek: The Original Series előzményeibe nyerünk betekintést: ekkor még Christopher Pike az Enterprise kapitánya, nem pedig Kirk. A későbbiekben fontos szereplőkké váló Uhrura, na meg persze Spock viszont már itt is fontos szerepet kap a csillaghajó legénysége között.

A végig izgalmas, világbővítő részeket beárnyékolja Pike kapitány háttértörténete, aki egy korábbi missziója során látta saját, 10 évvel későbbi halálát. A látvány remek, és azok is elkezdhetik nézni, akik most ismerkednének meg a Star Trek világával. 

Bates Motel- Psycho a kezdetektől

A mostanában nagy sikerrel futó Dr. Murphy főszereplőjét alakító Freddie Higmore nem mindig a gyógyítással „foglalkozott”, ebben a sorozatban a sötétebb arcát mutatja meg az ifjú Norman Bates életre keltésével.

Előfordulhat, hogy már találkoztatok Norman nevével, hiszen ki ne látta volna Hitchcock örök klasszikusát, a Psychot (ha még nem láttad, mindenképpen pótold a mulasztást)

Előzmény történetről van szó, hiszen annak lehetünk szemtanúi, hogy Norman milyen események, emberek hatására válik olyanná, mint amilyennek megismerjük a későbbiekben. Azonban nem repítenek minket vissza az 1960 előtti évekbe, hanem a jelenben maradunk.

Írta: Tekergő Hedvig, Solaris

0 comments:

Megjegyzés küldése