Pages

2010. április 2., péntek

Varázsló világban mugli együttes


A napokban kaptuk a hírt, hogy a varázsló családok, habár a muglik között elrejtőznek, nem rejtik és mondják meg nekik valódi énjüket, de egy együttest mégis meghívtak a mugli világból.
A dallama az együttesnek egy rock féle a komolyabb fajtából. Mondhatni azt is, hogy a magyar mugli emberek ezt mondják erről az együttesről. Nos, én találkoztam az Alhana nevű együttessel, ők jóval ismertebbek a varázstalan világban, de a boszorányok és varázslók máris a szívükbe fogadta őket. A titoktartás is meg van a két emberi lény között. Caramel miniszter elnök személyesen kereste fel az együttest, és kérte, hogy adjanak elő egy-két számot, és ha befutnak, akkor az mind az együttes, mind a varázslótársadalom számára kedvező. Mi sem kellett nekik, egyből elfogadták a meghívást. Imádják őket, a nevük hamar elterjedt, mint a himlő, és ennek ők is örülnek. Már közel 20–30 helyre hívták meg őket, köztük Godric's Hollowba is.
- ,,Nagyon örülünk, hogy megkerestek minket. Főleg ismeretlen személy, akiről még nem is hallottunk. Megmondom az őszintét: én eddig nem hittem a varázslatban, de mikor megláttam ezt a sok embert, akkor el sem hittem, hogy ennyi mágikus ember létezik. Remélem, még többször fogunk erre járni, és lesz alkalmunk koncertezni. Mi egy kevésbé ismert együttes vagyunk, akik angol számokat írnak át magyarra, és reméljük tudunk minél több újdonságot mutatni a nézőknek és élvezni fogja az emberiség.” – Ezt nyilatkozta az Alhana együttes front embere, aki a nevét még nem volt hajlandó elárulni.
Vajon olvasóink és rajongóik meddig fognak örülni nekik? Megmondani nem tudjuk, de reméljük, sokáig.

Egy kis ízelitő a zene rajongóknak:



Írta : Prudence Worren

2 megjegyzés:

Amy Professzor írta...

Nagyon jó kis muzsika :)

Victoria Vulpine írta...

Muglik?! :S
Khmm... Hmm... Nem rossz a zenéjük, de mégis... Mi módi ez? Hogy engedhetik, hogy bekeveredjenek a világunkba? Érthetetlen... Na persze nem minta előítéleteim lennének... De mégis...

(:P)

Megjegyzés küldése