Pages

2019. július 30., kedd

Közlekedési eszközök - muglik vs varázslók

Köszöntöm a Mugli világ rovat olvasóit!

A mostani cikkben, a varázstalan és a varázsvilágbeli közlekedésről lesz szó. Mint már a mi világunkban megszokott, a repülő seprűk, autók vagy akár motorok nagyon elterjedtek. Ezeknél is elterjedtebb utazási módok már csak a hopponálás és zsupszkulcs használat lehet. Viszont a muglik ezekkel nem tudnak élni, hogy egyik helyről a másikba elutazzanak, így más dolgokat kellett feltalálniuk, fejleszteniük.

Viszont ezek a mi világunkban sem elhanyagolhatók, hiszen a kocsi/motor mugli feltalálása nélkül, aligha lehetett volna ezeket átkonvertálni varázslattal átitatott, repülő gépekké.

Ám inkább most a tömegközlekedési eszközökről szeretnék most beszélni. Több fajta módszerrel tudnak a varázstalanok utazni, ami lehet akár földön, akár vízen, vagy a levegőben repülve is.

A nagyvárosokban is rengetegfajta ilyen választék tárul az ember elé. Ilyenek például a metró, a villamos, buszok, vonatok és hévek. Fizetős kocsikkal is el lehet jutni A-ból B-be, ezek pedig a taxik.



Most két mugli és két varázslatos közlekedési eszközt fogok összehasonlítani röviden.

Először is a metró. Az első metrónak nevezett közlekedési eszköz 1863. január 10-én indult
el Londonban (Metropolitan Railway). A brit főváros ekkor átadott földalatti vasútvonalát Városi Földalatti Vasútnak nevezték. Érdekesség, hogy a névadó hálózatot a helyi lakosok sosem nevezték metrónak, itt az Underground ill. a Tube elnevezéseket használják. Ezen sorok által is így világossá válik, hogy egy föld alatti utazásról van szó.

Akik még a varázslótársaim közül nem utaztak volna ilyenen: ami jegyet megvesz az ember azt a metróhoz eljutva, ki kell lyukasztani, erre a célra kihelyezett gépek segítségével. De van olyan is, amikor van egy kártyánk közlekedéshez, és azzal tudunk tovább menni.

Nos, ezzel szemben a hopponálás (szerény személyem szerint) sokkal jobban megviseli az ember gyomortartalmának automatikus emésztését, így felkavarva az állóvizet és felborítva az egyensúlyt a nem-, illetve a hányás között. Így szerintem a metró, igaz lassabb, de egészségesebb is.

Következzenek a mugli és a repülő kocsik.

A kocsiknak is sok előnye van, köztük az is, hogy nem kell egy csomó ember között zsúfolódni kis helyeken. Kivéve az utakon. Dugókban. Hát igen, előfordul, mikor egy forgalmi fennakadás miatt a varázstalan emberek sokszor a fejüket csapkodnák, ha valami fontos megbeszélésük, ügyük lenne, de nem tudnak odaérni egy ilyen miatt.

Ilyenkor jön jól a mágusok repülő autója, aminek pedig az a fő előnye, hogy nem kerül ott állni csomó ideig a többi kocsi között, míg végre indulhatunk az utunkra, hanem a levegőben is tudunk szállni vele. (Bár, szerintem azért a muglik autója mégis csak biztonságosabb lehet, hiszen - még ha ezzel is lehetnek balesetek - legalább nem lehet velük lezuhanni több száz méterről sem.)

Ennyi lett volna mára a Mugli világ rovat.

Boszorkányosan szép napot!

Írta: Gina Cobbler, Solaris


0 comments:

Megjegyzés küldése