Pages

2010. március 28., vasárnap

Rosszul sült el...


Szomorú hírt kell közölnünk Önökkel: megsérült Sarah Müller, Dr. Jane Müller leánya. A balesetet egy rosszul sikerült kísérlet okozta. Mrs. Müller éppen egy új bájitalon dolgozott, amikor ott kellett hagynia, mert a Mágiaügyi Miniszter járt nála és a legutóbbi főzetéért átnyújtotta neki a vele járó díjat. A beszélgetés, mint általában, elhúzódott, és a kis, 8 éves Sarah, mit sem tudva a rá leselkedő veszélyről, anyja kísérletező pincéjébe jutott, és ott belekevert valami kotyvalékot a már meglévő főzetbe, az pedig felrobbant. A kislányt most a Szent Mungó Varázsnyavalya és Ragálykúráló Ispotályban ápolják, és van rá elég esély, hogy felgyógyul.
A kislány emlékét azonban veszélyes feltörni, így várhatóan egy hét múlva kapunk újabb hírt, hogy mi is okozta a robbanást, ugyanis Mrs. Müller legutóbbi főzete: az Emléktörő főzet (3 hónapja készült el és még nem közölt róla semmit, ám a díjat csak most adták át), amivel az adott személy képes a másik múltjába látni.
Ezzel a hihetetlen főzettel próbálja megidézni, mi okozta a robbanást, ám a főzetnek 5 napig állni kell. Így következő számunkban nem csak a robbanás okát közöljük majd ebben a rovatban , de azt is, mik az összetevői ennek a mágikus főzetnek. Ezt maga Jane garantálja, hogy más ilyen helyzetben a tanácstalan bájitalfőzők használhassák.

Írta : Serafina Raila

1 comments:

Victoria Vulpine írta...

Szegény... Remélem, hogy hamar felépül.

Megjegyzés küldése