Pages

2010. március 14., vasárnap

Rutherforth büntetése


Ahogy egy előbbi cikkünkben említettük, most megtudhatják, hogy mi lett Lachenhof Rutherforth úr büntetése. Néhány tudósítónk jelen volt a tárgyaláson, tehát pontos leírást adhatunk önöknek a történtekről. Amint elkezdődött a tárgyalás, mindenki feszült figyelemmel követte az eseményeket, kivéve Mr. Rutherforthot. Ő szórakozottan üldögélt a terem közepén a Vádlottak székében és amikor kérdést intéztek hozzá, ő mosolyogva felelt. Sőt, mikor előhozták a vádat, semmi jelét nem mutatta, hogy tiltakozni akart volna. Így nyilatkozott a vád közzététele után:
- ,,Sajnos, semmi értelme nem lenne tagadnom a történteket. Igen, nyilatkoztam a mugli újságírók irányába a varázslények világáról. És azt is tudom, hogy csak is miattam lett ennyire népszerűek a mugli médiában saját fajom, illetve vérfarkasok."
Erre a bizottság tagjai nem reagáltak valami fényesen. A húsz perces szünet után kijelentették Mr. Rutherforth büntetését. Ami nem más, mint a karózás, az egyik leghatásosabb módszer amivel egy vámpírt el lehet pusztítani. Az elítélt a hír hallatán nem komolyodott el, hanem csak derűsen mosolyogva ezt mondta:
- „Úgyis elég sokat éltem már."
Mr. Rutherforth kivégzésének időpontját még nem tűzték ki, de amint megtudunk róla valamit, azonnal értesítjük önöket.

Írta: Reina Anderson

3 comments:

Victoria Vulpine írta...

Hibát követett el, ez biztos... De én nem érzem akkora súlyúnak, hogy karózással elvegyék az életét. A cikk alapján egész kedves ember benyomását kelti.

Pixie írta...

Igen, egyetértek. De azt is tudjuk, hogy a Wizengamot tagjai rendkívül szigorúak.

Susan Jessica Gartner írta...

Hát, szerintem sem kéne ilyen nagy büntetés...

Megjegyzés küldése