Pages

2010. március 8., hétfő

Személyes éved és feladatod 2010-ben


A számmisztika egy igen összetett dolog. A Roxfortban is tanítják ,de gondolom nem kell mondanom ,hogy sok tanulással jár ezért nem elterjedt a diákok körében.
A számmisztika hasonlít a jósláshoz csak éppen nem kártyák, varázsgömbök vagy egyéb segédeszközök segítségével végezhető el, hanem számokkal.
Úgy gondoltam ,hogy mindenki kíváncsi jövőjére illetve egyéb érdekes dolgokra az életében ezért hoztam nektek egy kis tesztet( és még hozok is majd). Nyugodjatok meg! Ezt nem kell megtanulni. Csak szórakoztatásnak hoztam.


Személyes éved és feladatod 2010-ben
Életed minden éve egy-egy fejlődési szakasz, és arról, hogy éppen hol tartasz, személyes éved árulkodik. Azt is megmutatja, hogy milyen év vár rád szellemi, anyagi, érzelmi téren egyaránt.
Bár születési számunk és az azzal kapcsolatos energiák születésünktől fogva elkísérnek bennünket, életünk során megtapasztalhatjuk az 1-től 9-ig terjedő számjegyek által kifejezett elsődleges energiáik rendszeres visszatérő ciklusát is. Születési évünk elsődleges életfeladatunkat tükrözi, a következő évben az eggyel nagyobb számjegy által megjelenített energiákat tapasztaljuk meg, és így tovább egészen 9-ig, amikor életünk egy újabb ciklusba kezd. Azaz a születési számunk és az életutunk befolyásán kívül életünk kilencéves ciklusának egyes energiái is nagy hatással vannak ránk, és minden egyes esztendő új feladatokat és lehetőségeket hoz számunkra.

A személyes év kiszámítása
1. Írd le a születési hónapod és napod a számát, az évet pedig helyettesítsd be az idei évszámmal. (2010)
Pl.: Ha a születési időpont: 1980. 11.10.
Akkor a személyes év kiszámításához vedd a 2010.11.10. dátumot.

Most add össze a számokat egyesével.
2010. 11.10.
2+0+1+0+1+1+1+0 = 6
A személyes és a 6-os.

Ha kétjegyű számot kapsz eredményül, akkor egyszerűsítsd egyjegyűre.
Válaszd ki személyes éved számát és olvasd el az elemzést!


1-es év
Az 1-es számú év mindig valami újnak a kezdete, hiszen egy új ciklus kezdődik. Amit most teszel, az komoly hatással lesz a következő kilenc évre is, így ebben az évben nincs ideje a lazsálásnak, nemtörődömségnek és a feladatok halogatásának. Most koncentrálj száz százalékosan a karrieredre. Tetterős és energikus leszel egész évben. Minden lehetőséget ragadj meg, hiszen ez az időszak a legalkalmasabb a változtatásra, csak bíznod kell saját alkotóerődben, tehetségedben és kreativitásodban. Légy merész, és ne hagyd, hogy háttérbe szorítsanak. Az ambícióid megnyilvánulásának ideje ez, vedd kezedbe sorsod irányítását. Ez az év az újrakezdés és a jobbnál jobb lehetőségek éve, mely életünk során csak minden kilencedik esztendőben adatik meg. Ez az év kiválóan alkalmas saját vállalkozás elindítására vagy munkahelyváltásra.


2-es év
A 2-es év a fokozatos fejlődés időszaka. Ekkor stabilizálhatod emberi kapcsolataidat, - hiszen ez az év a kapcsolatok éve is-, és anyagi ügyeidet megszilárdíthatod. Még számos küzdelem és harc vár rád, sokat kell tervezned, és semmit nem szabad elsietned. Meg kell tanulnod koncentrálni céljaidra és azok megvalósíthatóságára. Előrelátónak, együttműködőnek és türelmesnek kell lenned, különben hamar akadályok gördülhetnek eléd, melyek áthághatatlannak bizonyulnak. Számos életre szóló kapcsolatot alakíthatsz ki, ha elég nyitott és éber vagy. Törekedj az érzelmi biztonság megteremtésére és minél több szeretet teli kapcsolat kialakítására. Légy türelmes, odafigyelő és egyben óvatos is, mert jóhiszeműséggel olyan személyt is közel engedhetsz magadhoz, aki esetleg megbánthat.


3-as év
Egy vibráló év következik, mely rengeteg új élményt és kapcsolatot hozhat. Energikus és inspirált leszel és egész évben tele nagy tervekkel. Úgy érzed, ki akarod hozni magadból a maximumot, és lesz is rá lehetőséged. Az előző év tapasztalatait kell felhasználnod ahhoz, hogy tovább tudd gyarapítani tudásodat és vagyonodat. Ebben az évben tudod a leginkább kamatoztatni kreativitásodat, művészi hajlamodat is, továbbá az érzelmek is nagyon fontos szerepet kapnak. Mivel nagyon sok energiára lesz szükséged az év folyamán, kerüld el a fölösleges és megterhelő konfliktus helyzeteket, és szánj elegendő időt a kikapcsolódásra, szórakozásra. Vonzerőd és személyes varázsod sokat fog segíteni abban, hogy még a nehezebb pillanatokban is feltaláld magad. Maradj mindig optimizmus és ne veszítsd el a lelkesedésedet. Utazások is várnak rád, és új szerelem is beköszönthet.


4-es év

Ez az év egy kicsit nehezebb lesz a többinél, keményen meg kell dolgoznod azért, hogy szinten tudd tartani magad. Alapvetően stagnálás fogja jellemezni szerelmi, anyagi életedet és karrieredet is. Ha azonban elég kitartó és állhatatos vagy, akkor fokozatos fejlődés, előrelépés is várható az év közepétől. Az eredmények lassan de biztosan kirajzolódnak. Valószínűleg a sok tennivaló és teher miatt kissé háttérbe szorul majd a szórakozás és a bulizás, de ha tudatosan készülsz a következő évre, akkor mindent bepótolhatsz majd. Nagyon figyelj az egészségedre és az emberi kapcsolataidra, nehogy a stressz megbetegítsen. Ez az év a megpróbáltatások és nehézségek időszaka, nagyfokú összpontosítás és koncentráció szükséges ahhoz, hogy átvészeld. Erőfeszítéseidet közvetlen környezeted, azaz családod és barátaid is támogatni fogják, így ha szükséged van a tanácsukra, segítségükre, fordulj hozzájuk bizalommal. Kemény, odaadó munkával megalapozhatod a következő évek sikereit.


5-ös év
Ez az év a meglepetések éve lesz. Az elmúlt év nehézségei után most váratlan fordulatokra számíthatsz. Újra megérezheted a siker ízét. Számos lehetőség fog rád találni, de az ezekből kovácsolható hasznot csak gyors reakciókkal és azonnali cselekvéssel lehet megszerezni, ezért nem szabad hibákat elkövetned. Pörögj fel újra és lény nyitott a külvilágból érkező impulzusokra. Nagy lépéseket tehetsz most az álmaid felé, mivel képes vagy a legjobb formádat hozni, és száz százalékos teljesítményt nyújtani. Légy lelkes, optimista és kezdeményező. Minden lehetőséget ki kell használnod, és ahhoz, hogy a megterhelő feladatok után másnap is kedved legyen dolgozni, ne tagadj meg magadtól egy kis szórakozást és pihenést sem. Ha jól használod ki a sors által felkínált lehetőségeket, ez az év jelentős fordulatokat hozhat. Költözés, utazás, új állás, új autó, új szerelem, ebben az évben minden megtörténhet.


6-os év
Egy túlpörgetett év után megjelenik az igény a harmóniára és a nyugalomra. A kihívások kicsit háttérbe szorulnak, és nagyon fontos szerepet kap az otthon, a baráti és családi kapcsolatok ápolása. Lehet, hogy kedvet kapsz egy kisebb lakásfelújításhoz, vagy átalakításhoz is. Az otthonodat melegebbé, meghittebbé és kellemesebbé akarod majd tenni. Több időt akarsz ugyanis otthon tölteni, pihenéssel, elmélkedéssel, olvasgatással. A stressz elől az otthon ad menedéket, ez az a hely, ahol leginkább feltöltődhetsz. Ez az év valamelyest az elköteleződésről is szól, akár egy párkapcsolat, munkahely, vagy bármi iránt. Megnő a felelősség igény és a kötődésre való hajlam. Ehhez elsősorban az szükséges, hogy saját érzelmi életedet egyensúlyba hozd, így jóval könnyebben megteremted a harmóniát önmagadban és környezetedben. A mély érzelmek és az elköteleződés egy párkapcsolat vagy akár egy filozófiai irányzat felé életed minden területén felfrissülést hoz.


7-es év
A kicsit nyugisabb 6-os évet egy önelemző 7-es követi. A pihenés után egy komolyabb elmélyülés ideje érkezett el. Jól teszed, ha némileg visszavonulsz, és elemzed az elmúlt évek sikereit és kudarcait. Próbáld megismerni és megérteni önmagad, a vágyaidat, a félelmeidet, a céljaidat, a képességeidet. Ebben az évben olyan kérdésekre leleld meg a válaszokat, amelyekre hiába kerestél az elmúlt időszakban. Kitisztulnak és letisztulnak a dolgok benned és körülötted. Az önelemzés során azonban könnyen hajlamossá válhatsz a régi sérelmek miatti bánkódásra, épp ezért meg kell tanulnod megbocsátani és felejteni, és mostantól sokkal inkább oda kell figyelned megérzéseidre. Ha képes vagy a megfelelő önértékelésre, akkor arra is képessé válsz, hogy lemondj néhány rossz szokásodról, továbblépj olyan élethelyzetekből, melyek miatt régóta egy helyben toporogsz.


8-as év
Egy dinamikus ambíciókkal teli és aktív periódus következik, amikor is az anyagiak kerülnek előtérbe. Olyan lehetőségek és kihívások várnak, melyek nagy anyagi előrejutással kecsegtetnek, ezért szinte legfőbb céloddá válik a pénzszerzés. Az összes energiádat erre a feladatra koncentrálod. Vigyázz, hogy a nagy igyekezetben ne ess a pénz bűvöletébe, és ne feledd el, hogy a boldogság nem az anyagiakon múlik. Ez nem azt jelenti, hogy ki kell hagynod az élet és a 8-as év által kínálkozó lehetőségeket, csak ne veszíts szem elől más értékeket. Ez az év alapvetően az aratásról szól, tehát az elmúlt évek során tett erőfeszítések következtében beérett a gyümölcs. Jól megérdemelt siker ez, hiszen mindent megtettél érte. Ha az előző években jól gazdálkodtál a lehetőségeiddel, akkor most komoly anyagi haszonra számíthatsz. Lehet, hogy olyan felkérést kapsz, amiről nem is mertél álmodni.


9-es év
Ebben az évben zárul le a kilencéves ciklus, ekkor kell a régóta húzódó problémákat végleg rendbe tenni, lezárni, tisztázni. Törekedj arra, hogy mások problémáit is megértsd. Ha így cselekszel, akkor megkaphatod a választ saját kérdéseidre is, ráadásul számos akadály elhárulhat utadból. Nem szerencsés, ha a lezáratlan dolgaidat, ügyeidet, konfliktusaidat a következő ciklusba is továbbviszed magaddal. A lezárás éve arról szól, hogy rendezed a kapcsolataidat, tisztázod a félreértéseket, egy szóval nem hagysz magad után elvarratlan szálakat. Idén ne kezdj bele új tevékenységbe, ez nem célravezető, ha mégis belevágsz, rengeteg akadály fogja nehezíteni mindennapjaidat. Ha szétforgácsolod energiáidat, akkor a fontos dolgokra nem tudsz kellően koncentrálni. A kilencéves ciklus utolsó éve soha nem könnyű, de ahogy közeledik a vége, közeledik a megkönnyebbülés is. Lezárul egy korszak az életedben, de már kezdhetsz felkészülni valami teljesen új felfedezésére.


Írta: Susan Gartner

1 comments:

Victoria Vulpine írta...

Nekem a 9-es jött ki. Kíváncsi vagyok illik e majd az évemre. Az biztos, hogy arra tényleg ügyelnem kell, hogy ne forgácsoljam szét az erőimet.

Megjegyzés küldése