Pages

2010. március 15., hétfő

Bogar Bárd meséi- Már a filmvásznon is!


Bogar bárd meséi. Ha meghalljuk ezt a címet eszünkbe, jutnak a kellemes esték, amikor szüleink számtalanszor felolvasták-e csodás meséket. És mi, pedig csodálkozva, izgatottan vártuk, hogy mi lesz a mese végkifejlete. Nem csak izgalmasak voltak e mesék, hanem tanulságosak is.
Most elérkezett az az idő, amikor már kedvenc meséink megjelennek előttünk. Jelenesetben a filmvásznon. A cím nem változott. A lényeg sem. A bevezetésben az íróról hallhatunk egy- két szót. Életéről és, hogy mi volt a célja, e kis kedves mesék megalkotásával. Biztosak lehetünk abban, hogy a válasz: a tanulság.

Elsőként A varázsló és a pattogó fazék történetét hallhatjuk /láthatjuk. Emlékszünk még, hogy miről szól? Egy bölcs varázsló mugligyűlölő fiának a sorsáról szól, miután édesapja halála után örököl egy minden bajt gyógyító fazekat. A faluban kitör a nyavalya, a varázsló viszont nem akar segíteni. Miután a fazék előadja azokat a betegségeket, amiket a falu emberei produkálnak, a varázsló kénytelen folytatni apja munkáját.

Ezután következik A szerencse színes szökőkútja. A szökőkút szerencsét biztosít az embernek holtáig. Négy vándor indult el útján, ám végül csak egy ért célba. Az út végén rájönnek, hogy már mind megtalálták a boldogságot, csak eddig nem vették észre.

Majd jön A mágus szőrös szíve. Talán a legmorbidabb mese. Hasonlít ahhoz, hogy a lelket külön tárgyakba zárják, ám itt egy szívről van szó.

Nyiszi nyuszi és a locsifecsi fatönk. A mágiával talán legtöbbet foglalkozó mese. Animágiáról is szó van benne, természetesen a jó oldaláról. Ismét szó van arról, hogy a muglik tudatlanok. Egy király felfogad az udvarába egy csalót, aki varázslónak állítja magát, de igazából csak egy közönséges mugli. Ennek a "sarlatánnak" meg kéne tanítania az ostoba királyt a varázslás művészetére, de persze ez nem sikerül neki. A csaló később rájön, hogy Nyiszi, a király mosónője egy valódi boszorkány és bajba keveri, de végül a gonosz megkapja méltó büntetését.

A három testvér meséje. Ismert mese, hisz a legutóbbi varázsvilági háború, részben ennek köszönheti győzelmét. A meséről…A három testvér éppen vándorol, mikor egy folyó állja útjukat, de ők mégis átjutnak. Ekkor megjelenik nekik a halál és " ajándékokat" ad nekik. Az első két testvér ostoba módon használja a "jutalmat", de a legkisebb fivér helyesen. Ő boldogan élt, míg öregségére meg nem halt.

A meséket különböző színészek adják elő, akiknek az a céljuk, hogy megismerje őket a világ…
A befojt pénzösszeg úgy, mint a könyv kiadásánál a Children's High Level Group-hoz kerül, amely olyan gyermekek érdekében tevékenykedik, akiknek nagyszükségük van a támogatásra.

A mesékhez bővítményként Dumblodore professzor, a híres mágus hozzászólásai hallhatók, amelyek egykor a tanulságot eszméltetik, vagy éppen mosolyt csalnak az arcunkra. Egy biztos, nem csak élethű, tanulságos ez a film, hanem gyermekkorunk kis árnyait vonzza vissza emlékeinkbe és nevetünk a poénokon is.
Miután a premier lepergett a Movieplayer-ben (ez egy filmvetítő épület az Abszol úton) felnőttek és gyermekek vegyes érzelmekkel távoztak. A felnőttek néha elpityeregték magukat, szüleik emléke jutott eszükbe. Viszont valaki úgy távozott, hogy „majd meg szakadt” a nevetéstől. Szóval minden volt, ha egy érzelmi skálán mérnénk a reakciókat.

Remélem, ti is/önök is megtekintik e filmet, hisz korhatár nélkül minden korcsoport figyelmét leköti, felhívja figyelmét a tanulságra, és mosolyt csal az arcára.

Jó szórakozást kívánok hozzá!

Susan Gartner
Az Abszolúti Movieplayer állandó figyelője

2 comments:

Victoria Vulpine írta...

Én imádom ezeket a meséket. Kisgyermekkorom alapját képzeték. Egyértelmű, hogy megnézem majd. :)

Susan Jessica Gartner írta...

Én is nagyon szeretem!
Sőt...néha leszedem a könyvespolcról és olvasgatom, egy- két nevetés kíséretében...

Megjegyzés küldése