Pages

2023. január 3., kedd

Interjú Mike Halsey professzorral

Mike Halsey professzor 2012 óta tagja a Grácia közösségének. A süveg az Arcanus házba sorolta, és azóta a ház házvezető helyettes tanára is lett, 2019 óta igazgatóhelyettesi státuszt is betölt. Korábban tanított bűbájtant is, de most leginkább 4-6. évfolyamos LLG-n találkozhattok vele, de a végzősöknek a mágiatanítás elmélete elnevezésű pedagógiai tárgyat is ő tanítja. 

Mike Halsey professzort már diákkorában nagyon vonzotta a Legendás Lények világa. Az Grácia Mágusakadémia befejezése után magizoológus túrára indult el az iskolai legjobb barátjával, Anne Bell-lel. Ez idő alatt rengeteg kalandban volt részük, kutatásokat és megfigyeléseket végeztek, legnagyobb büszkesége pedig, hogy elsajátították a sellők sajátos nyelvét. Ezzel a tudással felvértezve érkezett vissza, hogy oktassa a Grácia diákjait.

Balog Zsolt angoltanárként és napközis nevelőként dolgozik Békéscsabán, édesanyjával és nagymamájával él, és 3 háziállata van: 2 kutyája, Buksi és Csoki, és egy macskája, Bátor.

Kitana: Hogy kerültél kapcsolatba a Harry Potter világával?

Mike: 2004-ben mutatta meg nekem az unokatestvérem a Harry Potter és a bölcsek köve című filmet, és azonnal magával ragadott a mágia világa. Ezután pótoltam az első három filmet, felső tagozatban pedig már a könyveket is. J. K. Rowlingnak köszönhetem, hogy megszerettem az olvasást. Az aktuálisan megjelenő mozifilmeket is előszeretettel néztem meg a moziban, de a PC játékok, különösen az ötödik sem álltak tőlem távol.

Kitana: Hogy kerültéé kapcsolatba a Gráciával?

Mike: 2012 nyarán találtam rá az oldalra, először nem voltam benne biztos, hogy működik-e még, mert akkoriban sok ilyen „halott” online Roxfortba futottam már bele, de nagyon megörültem, mikor megkaptam az iskolai levelemet.

Kitana: Mennyire más diáknak és tanárnak lenni a Gráciában?

Mike: Merőben más. Diákként sokkal több lehetőség van „aktívkodni”, hiszen lehetőség van pontgyűjtésre, játékokban való részvételre, a cikkírásra, a szabad szerepjátékra stb. A professzori lét már másabb. Nem rosszabb, de mindenképp másabb, úgy mondanám, hogy komolyabb. Ebben a szerepkörben már elengedhetetlen a szervezkedés, a diákság lefoglalása és szórakoztatása, a javítás, a tananyag legyártása, a tanársegédek mentorálása stb. Ugyanakkor viszont van egy remek tanári karunk, akik társaságában remekül érzem magam. 

Kitana: Van-e más fandom, ami megfogott, a HP-n kívül?

Mike: A Vámpírnaplókat emelném ki, többször is újra néztem a sorozatot, nem tudom megunni!

Kitana: Mi a kedvenc könyved?

Mike: A kedvenc könyvem a Marilyn Monroe - A rivaldafény árnyékában, Charles Casillo tollából. Marilyn Monroe már régóta az egyik kedvenc színésznőm és popkulturális ikonom, és sok-sok valótlan, elferdített, vagy épp túlzó könyv/film után Casillo könyve végre hiteles forrásokra alapozva számolt be Marilyn rögös útjáról és boldogabb pillanatairól. 

Kitana: Melyik volt a kedvenc meséd, amikor kicsi voltál?

Mike: Bár nem egy tipikus „happy end” mese, de Christian Andersen: A kis gyufaárus lány című alkotása volt az, amit szívesen meghallgattam. Talán ez is az oka, hogy szociálisan érzékeny személlyé váltam felnőtt koromra. A mozgóképes alkotások közül pedig egyértelműen a Pokémont tudnám kiemelni, a mai napig nagyon szeretem a sorozatot és a pokémonokat.

Kitana: Ha csak egy varázstárgyat választhatnál a varázsvilágból, mi lenne az?

Mike: Mindenképp egy időnyerőt, Hermionéhoz hasonlóan sokszor úgy érzem, hogy jó lenne egyszerre több helyen lenni.

Kitana: Érdekes, hogy ezt mondod, mert annak ellenére, hogy a könyvekben mire használják elsősorban, a legtöbben nem a teendőik miatt, hanem a múlt megváltoztatása miatt szeretnék ezt a tárgyat. 

Melyik Harry Potteres ház tulajdonságai illenek rád a legjobban?

Mike: Ha csak egy házat lehet választani, akkor a Hollóhát, de azért a Hugrabug ház erényei sem állnak tőlem távol.

Kitana: Ki a kedvenc szereplőd?

Mike: Luna Lovegood, és nem csak azért mert Hollóhátas! Nagyon szeretem benne, hogy ennyire felvállalja a különcségét, és azt, hogy mennyire tiszta szívvel szerette Harryéket és a DS tagjait.

Kitana: Van-e olyan szereplő, akit mindenki szeret, de te nem?

Mike: Perselus Piton-t mondanám, a sokat hangoztatott „Always” ellenére sem tudtam őt megkedvelni, nem változott róla a véleményem.

Kitana: Van-e olyan szereplő, akit szerinted méltatlanul mellőznek?

Mike: Bárki, aki Hugrabuggos vagy Hollóhátas. Sajnos nagyon meghatározó mind a filmekben, mind a boltok polcain, hogy majdnem minden a Mardekárról és Griffendélről szól.

Kitana: Mi lenne a foglalkozásod, ha a HP világában lennél varázsló?

Mike: Szerintem ott is a professzori létet választanám, gondolom, nem kell részleteznem, hogy miért. Szeretek tanítani, még ha nehéz is most.

Kitana: Ha ellátogathatnál egy fantázia világba vagy más történelmi korba, akkor melyik lenne az?

Mike: Az 1894 és 1929 közötti időszakba, a némafilm korába látogatnék el szívesen. Mozgóképkultúra és médiaismeret szakosként nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen is lehetett egy autentikus némafilmvetítés.

Kitana: Melyik a kedvenc HP-s helyszíned, és miért?

Mike: Az Abszol út. Nagyon boldog lennék, ha meglátogathatnám az összes árust és sokáig nézelődhetnék.

Kitana: Milyen legendás lényt gondoznál szívesen?

Mike: Egy murmáncnak szívesen lennék a gazdája, nagyon szeretem a legendás tulajdonságukat.

Kitana: Mugli életedben sokat dolgozol, marad-e időd hobbira?

Mike: Két munkahely mellett sajnos nem sok, de amennyi van, azt igyekszem a nyelvtanulásra, a spanyol nyelv elsajátítására fordítani. Jelenleg ez a hobbim, ami „feltölt”.

Kitana: Van-e esetleg valami, amit te szeretnél megosztani magadról az olvasókkal?

Mike: Nagyon szeretem a filmelméletet és a filmtörténetet, a filmművészet szerelmese vagyok.

Kitana: Köszönöm szépen, hogy a rendelkezésünkre álltál!


Írta: Stramarius Kitana, Caminus

0 comments:

Megjegyzés küldése