A klasszikus Agatha Christie

Agatha Christie a 20. század legnagyobb krimi írónője. Angliában született és tanult, Agatha Miller néven. Első férjével, Archibald Christie-vel 1912-ben találkozott, majd 2 év múlva össze is házasodtak. Agatha az első világháború alatt ápolónőként, majd gyógyszerészként dolgozott, később ezek ihlették több műve gyilkosságát, illetve az itt szerzett ismereteit használta fel könyveiben. 1926-ban a férje bevallotta neki, hogy elhagyja, majd rejtélyesen eltűnt 11 napra. Pár év múlva, a Közel-Keleten ismerte meg Max Mallowan régészt, aki 1930-ban a második férje lett. Többször vele tartott az ásatásaira, ami szintén egyik ihlető forrása lett, a második világháború alatt azonban – mint korábban – kórházban dolgozott. 1971-ben megkapta II. Erzsébet angol királynőtől a lovagi cím női megfelelőjét, majd pár év múlva, 85 éves korában elhunyt.

Regényei és novellái elsősorban krimik, azonban van pár romantikus műve is, melyeket Mary Westmacott álnéven adatott ki. Krimijei főként 2 csoportra – és nyomozóra – osztható: Hercule Poirot és Miss Marple személyére. Rajtuk kívül azonban számtalan más karakter is nyomoz, Parker Pyne, Hastings felügyelő, Ariadne Oliver, Tommy és Tuppance, stb. Ezek közül van, aki feltűnik Poirot vagy Marple történetben is, azonban a két főhőse sose találkozott egymással; szándékosan. Műveiben a nyomozó legtöbbször mindenkit kihallgat, aki gyanúsított lehet, bejárja a helyszínt, és a történet legvégén, mindenki jelenlétében, felfedi, ki követte el a gyilkosságot. Eddigre az olvasó is kilyukad valamelyik gyanúsítottnál, azonban általában mindig meglepődik, hogy rossz emberre gyanakodott.

Számomra az első mű, amivel tőle találkoztam, a Tíz kicsi néger volt. Az írónőnek ez az egyik legismertebb regénye, és itthon más címekkel is megjelent az évek során (A láthatatlan hóhér, Mert többen nincsenek). A történetben 10, egymás számára idegen embert egy szigetre utaztatnak, ahol aztán sorra halnak meg. A gyilkos köztük kell, hogy legyen, mivel rajtuk kívül a szállásukon csak 2 munkás van, így mind elkezdenek nyomozni

Bevallom, féltem tőle, mivel ezelőtt úgy gondoltam, hogy a krimi nem az én műfajom, azonban ez megszerettette velem az írónőt. Fordulatos volt a történet, magam is nyomoztam a vendégekkel együtt. Tetszett azaz atmoszféra, hogy egy vers lengi körbe az egész művet, ez adja a mű egyik feszességét is. A mű végén természetesen kiderül, hogy ki a gyilkos, miért és hogyan követte el a gyilkosságokat; ez olyan marandó élmény volt, hogy még most is tudom, pedig már vagy 5 éve nem olvastam.

A Greenshore-gloriett már egy Poirot krimi, Ariadne Oliver meghívja őt egy angol délutáni játékra. Az írónő ugyanis elvállalta, hogy megrendez egy „gyilkosság-játékot”, ahol a résztvevőknek ki kell találniuk, hogy ki követte el a „gyilkosságot”. Mivel fél, hogy valami tényleg történni fog, ezért ragaszkodik hozzá, hogy a belga detektív is jelen legyen az eseményen. 

A történet ismerős lehet azoknak, akik a Gyilkosvadászatot olvasták, mivel ez a mű annak az első, kezdetleges verziója. Személy szerint úgy érzem, ez a minimum rövidség, ami jól áll Christie-nek, az ennél rövidebb novelláit én már nem annyira kedvelem. Van idő, hogy az olvasó megismerje a gyilkosságot, gondolkozzon a gyilkos kilétéről, illetve megeméssze a megfejtést. Voltak benne olyan részek, amik nekem kimaradhattak volna, de nem vontak le a mű értékéből.

Egy másik Poirot krimi, a Nagy négyes, amiben a főszereplő egy bűnbanda után kutat. Ezt is kiadták még két másik címmel: A titokzatos Négyes, illetve a Négyek társasága. A történet elején a detektív épp Dél-Amerikába készül, mikor megjelenik az irodájában egy személy, aki megbízza ennek a társaságnak a leleplezésével. Természetesen itt is történik gyilkosság, amit közben meg kell oldania. 

Ez egy olyan krimi, amit észrevételeim alapján kevesebben szeretnek, nekem viszont egyik kedvencem. Nem tudom megfogalmazni ennek okát, talán csak azt, hogy itt valahogy váratlanabbak az események, mint a többi – általam olvasott – AC krimiben. Poirot az egész műben a Négyek társasága felkutatásával foglalkozik, ami picit vontatott sajnos. Barátja, Hastings próbál neki segíteni, így az ő szemszögéből ismerjük meg a talány megoldását is. Ezt egy bizonyos jelenetnél nagyon jól kihasználja az írónő, ami még engem is átvert. Sajnos azt hiányoltam belőle, hogy a belga detektív találkozzon a társaság egyik tagjával.

Végül szeretnék még egy olyan könyvet ajánlani, amit nem Agatha Christie írt, nem is teljesen valós, mégis úgy érzem itt a helye, ez pedig Lindsay Jayne Ashford: Rejtély az Orient Expresszen című műve. Ebben tulajdonképpen Agatha Christie fiktív Közel-Keletre utazásáról lehet olvasni, ami során a később híressé vált vonatnak hála megismeri két barátját. 

Több életrajzi könyv is van róla, ez azonban pont azért tetszik, mivel fikció. Ugyan van egy kis rész a végén, hogy mi valós, illetve mit mi ihletett, mégis valós hatása van az egésznek. Valahogy kiszűrhető belőle, hogy igen, ez igaz, és mégis elkerüli azt, ami sok életrajzi könyv hibája, hogy száraz lenne. A történet három nő barátságát, és rejtélyeit fedi fel, emellett pedig két karaktert párhuzamba is állít. Nekem egyik kedvenc részem benne, hogy Agatha és 2. férje, Max megismerését is olvashatjuk (persze szintén csak egy kitalált változatot). Mivel a karakterek megkedvelhetőek, így képes kiváltani különböző érzelmeket az emberből.

 Írta: Júlia Snape, Solaris