Pages

2021. december 13., hétfő

Karácsonyi menü

 Kedves Olvasók!

Arra gondoltam, hogy a karácsony közeledte miatt hozok nektek egy lehetséges karácsonyi menüt. Igaz a kifejezetten jellemző ételek nem szerepelnek benne (pl. halászlé, töltött káposzta), de azokra úgyis mindenkinek megvan a saját családi receptje. Ezeket az ételeket viszont kifejezetten ajánlom karácsony másnapi, harmadnapi vendégváráshoz, szilveszterre, baráti összejövetelre. Célom volt, hogy egyszerű, de látványos ételek szerepeljenek a menüsorban. Semmi olyat nem találtok, amit egy kezdő ne tudna elkészíteni.



Sült karaj baconnel

Egy szép szál karajt felszeletelünk kb. 1 cm vastag szeletekre. Minden szeletet kicsit sózunk, borsozunk, közéjük pedig egy-egy szelet bacont helyezünk. Így állítva tesszük bele egy hőálló tálba, és egyben sütjük meg. Aljára 2-3 evőkanál olaj és egy kevés víz kerül. Kb. egy órán keresztül lefedve sütjük 180 fokon, majd a tető nélkül még legalább fél órát sütjük. A sertéshúsnak mindenképpen kell a másfél-két óra, lassabban készül egy csirkénél, és magasabb hőfokot is igényel. A szeletek közé csempészett bacontől ízletesebb, szaftosabb lesz. A hús mellé tehetünk sütés előtt hagymakarikákat vagy paradicsomost is, vagy akár használhatunk a só-bors helyett kifejezetten sertés fűszerkeveréket is.

Rizs laskagombával

Különlegessé és kifejezetten ízletessé tehetjük a rizst, ha gombával bolondítjuk meg. A barna rizst bő vízben megfőzzük (Vigyázat! A barna rizs sokkal lassabban puhul, hosszabban kell főzni). Közben 10-20 dkg laskagombát apróra vágunk és kevés olajon megsütünk. Amikor a rizs megpuhult, leszűrjük, és kicsit összesütjük a gombával, tetszés szerint fűszerezzük. HA van a családban, aki nem szereti a gombát, neki tegyünk el egy kis rizst, amihez nem kerül gomba!

Caprese saláta

A Caprese saláta egy rendkívül egy néhány hozzávalóból percek alatt összerakható étel, aminek nagyszerűsége az egyszerűségében rejlik. A lényege, hogy felváltva helyezzük tányérra a mozarella és paradicsom szeleteket, majd megszórjuk sóval, borssal, bazsalikommal, meglocsoljuk oliva olajjal és egy leheletnyi balzsamecettel.

Grill zöldségek

A képen szeletelt cukkini és gerezdekre vágott krumpli van, amiket sütőpapíron, minimális olajjal sütöttem meg, és grill zöldséges fűszerkeveréket használtam hozzá.

Gombamártás csiperkéből

1 nagyobb fej vöröshagymát megpirítunk kevés olajon, közben 30-40 g csiperkét megtisztítunk, majd szeletekre vágunk, a piruló hagymához adjuk. Amikor már a gomba is átsült, felöntjük egy kis tejszínnel, hozzáadunk 2 kanál tejfölt. Hagyjuk addig forrni, míg egy viszonylag sűrűbb állagú szószt nem kapunk. Ha a sertés karajhoz esszük, kifejezetten finom összahatást érünk el, de akkor is hasznos, ha van vegetáriánus vendég, mert ő a gombaszószt a rizzsel vagy zöldségekkel is tudja enni.

Kölesfasírt

A kölesfasírtot inkább talán a köretekhez sorolnám, a fasírthoz csak kinézetében hasonlít. Tetszés szerinti mennyiségű kölest megfőzünk sós vízben, majd annyi zabpehelyliszttel gyúrjuk össze, amennyit felvesz. Nagyjából egyébként akkora tömegű lisztet fog felvenni, mint amennyi a megfőtt köles. akkor jó, ha könnyen gyúrható, nem túl tapadós masszát kapunk. Ízlés szerint fűszerezzük. Szerintem akkor is finom, ha csak sót és borsot teszünk bele. Meg lehet bolondítani azonban egy kis vöröshagymával, amit én sosem tudok elég apróra szelni ehhez az ételhez, így aprítógépben szinte pépesítem (nagyobb darabokkal szerintem nem igazán jó ez a fasírt). Friss vagy szárított petrezselyem is illik bele. Golyókat vagy lapos korongokat gyúrunk a kezünkkel, és sütőpapírra helyezzük. 160 fokon kb. fél óra alatt kész.

Jó étvágyat kívánok hozzá! 

Ne felejtsétek, továbbra is várjuk a kipróbált receptek visszajelzését újságunk e-mail címére, amivel értékes pontokat zsebelhettek be! 

Írta: Stramarius Citana, Caminus 

0 comments:

Megjegyzés küldése