Pages

2021. május 4., kedd

A Hold szimbóluma

Tisztelt Olvasók!


A Hold mindig is az egyik legerőteljesebb szimbóluma volt a nőiségnek, az istennőnek és a boszorkányoknak. A Hold minden éjjel bejárja az égboltot, élénken emlékeztet a változás és a körforgás hatalmára.

A boszorkányok útja a Holdat hagyományosan három fő megjelenésében vizsgálja, és ezek a fázisok bármely istennő természetes életének fázisai. A három szakasz a szűz, az anya és a vénség állapota. Mindhárom különbözik energetikai szempontból és szimbolikáját tekintve is.


  


Az istennő szűz aspektusa mind méretében, mind erejében növekvőben van az égen az újholdat követően. Az anya aspektusa akkor jelenik meg, amikor a Hold teremtő ereje csúcsán van, telihold idején. Amint csökken, és fogyni kezd, a bölcs, öreg matróna arcát látjuk. Ez a három szakasz közvetlenül tükrözi saját életciklusunkat. Megszületünk és fejlődünk, éretté válunk és teremtünk, s végül megöregszünk, és meghalunk.

A Holddal végzett munka célja az, hogy együtt haladj ezeknek a ciklusoknak az áramlásával, ne pedig szemben velük. Amint nyomon követed saját fejlődésedet a Hold változó arcának tükrében, kezded majd megismerni, mikor érzel sok vagy kevés energiát, mikor érzed magad befelé vagy kifelé fordulónak, mikor akarsz alkotni vagy békében heverészni, hogy feltöltsd tartalékaidat. Hasznos, ha tudod, hogy melyik Holdat és melyik aspektust használd ahhoz, hogy tovább erősíts bizonyos elhatározásokat.


Növekvő Hold:

A Hold ebben a szakaszban növekszik, a félhold állapotból a telihold felé tart. Ez a szűz állapota, a teljesség és a teljes hatalom felé történő fejlődés.

A növekvő Hold tökéletes érzéki tanácsadó:

– ha azt akarod, hogy kapcsolatod fejlődjön, vagy új kapcsolatot akarsz vonzani

– minden csábító vágyhoz

– az első randevúkhoz fűződő remények esetén

– közös projektek megkezdéséhez

– amikor személyes energiád vagy egészséged erősödésére van szükséged

– védő varázslatokhoz.


Telihold:

Amikor a Hold teljesen kerek az égen, nagy, és a szélén nincsenek árnyékok, akkor tekintjük teliholdnak. Kreatív ereje csúcspontján jelenik meg a leghatékonyabb formájában.

A telihold a hagyomány szerint sok mágikus munka végzésére alkalmas időszak, és különösen jó a következőkhöz:

– annak eldöntésére, hogy változtatsz-e kapcsolatod jelenlegi szintjén, például eddig egyedülálló voltál, ezután pedig lesz társad

– segítségkéréshez a termékenységgel kapcsolatban

– különleges pénzügyi vagy jómóddal kapcsolatos célok eléréséhez

– hited erősítésére erőfeszítéseid során

– egy kapcsolat melletti elkötelezettséghez részedről – vagy mindkettőtök részéről

– jogi ügyek megnyeréséhez.


Fogyó Hold:

A Hold ekkor a telihold állapotból a félhold felé haladva csökken. Kisebbnek látszik. Az energia változik, eddig teljes és kreatív volt, most pedig inkább befelé forduló, önvizsgáló. Ezt tekintik a vénség aspektusának.

A fogyó Hold a tökéletes tanácsadó:

– akkor, amikor meg szeretnél szabadulni egy viselkedéstől, egy hiedelemtől vagy egy olyan élménytől, mely különösebben nincs hasznodra, vagy bármilyen típusú félelemtől

– a fokozatos befelé forduláshoz, hogy többet fedezz fel magadról

– amikor tökéletesíteni akarod az önmagadról való gondoskodást azáltal, hogy megszabadulsz egy rossz szokástól: a dohányzástól, a túlzott evéstől, a túl sok tévézéstől

– a láthatatlansághoz és a rejtőzködéshez

– az akadályok elhárításához.


Újhold:

Ebben az időszakban nem látod a Holdat az égen, vagy csak kör alakú ívét látod a Föld árnyékának a takarásában. Az újhold rendkívül hatékony tanácsadó, épp olyan erőteljes, mint kifelé forduló nővére, a telihold. Van néhány történet, mely a holdtalan éjszakákon végzett varázslás veszélyeiről szól. Ezek a hiedelmek a ciklus e részének sötétebb természetét fejezik ki, és nyilvánvalóan a körülöttünk lévő ellenőrizhetetlenebb erők kézzelfogható mivoltát tükrözik.

Azt is fontos megjegyezni, hogy az újhold jelenti a hidat a halál és az újjászületés között, és ebben a minőségében rendkívül hatékony tanácsadó lehet a következőkben:

– a kötelékek elvágásában (megszabadulni az olyan kapcsolatoktól, amelyek nincsenek többé hasznodra)

– elengedni egy régi életszakaszt, és átmenni a következőbe; egyik kapcsolatból átmenni egy másikba – például válás esetén

– feltárni gyenge pontjaidat, és előrelépni, hogy erősségekké alakítsd azokat

– befelé fordítani tudatosságodat, hogy több dolgot  fedezz fel önmagaddal és viselkedéseiddel kapcsolatban

– sötét oldalad megvizsgálásához és elfogadásához

– a személyes életcéllal kapcsolatos munkában – a cél ismeretlenségének homályából a felfedezett életcél követésének fényébe lépni.


 



Szerkesztette: Nessza   Wilson professzor

0 comments:

Megjegyzés küldése