Pages

2010. július 12., hétfő

A számok tipikus érzelmi csapdái



Születési dátumunk segítségével bepillantást nyerhetünk azokba az újra meg újra megjelenő leckékbe, amelyeket rendszerint bevonzzunk az életünkbe, valamint abba is, miként fogunk reagálni az élet által felkínált lehetőségekre.
Ez a szám elárulja, mik azok a leckék, melyeket rendszeresen ismétlünk, és amelyeknek a legtöbb figyelmet kell szentelnünk mindaddig, amíg meg nem tanuljuk, és lelki emlékezetünkbe nem integráljuk. Ha helyesen élünk velük, akkor a numerológiai információk útmutatásokkal szolgálhatnak, és segítségükkel könnyebben megfelelhetünk az érzelmi leckéknek.

1 - ha 1-én, 10-én, 19-én, 28-án születtél
Életed során olyan személyekkel (felettesekkel, rokonokkal, tanárokkal, partnerekkel) kerülsz kapcsolatba, akikkel erős akarati összetűzések lesznek. Lehet, hogy életed túlnyomó részét a partnereddel való harcban és nem harmóniában éled. Ismétled a mintát és olyan partnereket találsz, akik elnyomók, megfélemlítők, és akik nem támogatnak, nem segítenek téged. Amíg nem dolgozod fel a tudattalan konfliktusaidat, addig olyan társakat vonzol be életedbe, akik szélsőségesen nagy egóval, vagy akarattal rendelkeznek.
Fel kell ismerned, hogy az a feszültség és harag, amit konfliktusaitokban felszítotok, tükörként saját tudattalan akaratosságotokkal szeretne szembesíteni. Miként vetsz, úgy aratsz. Ez a mondás a karmikusan is érvényes. Azaz a másokban érzékelt negatív tulajdonságokkal egy vagy több előző életedben valószínűleg te magad rendelkeztél. Ebben az életedben meg kell tanulnod legyőzni azt a hajlamodat, hogy túl fontosnak tartsd magad, és így képes leszel együttműködéssel és harmóniával helyettesíteni azt.

2 - ha 2-án, 11-én, 20-án, 29-én születtél
A 2-es számú személyek gyakran cipelnek magukkal olyan nehéz sebeket, melyeket az iskolás korban és korai felnőttkorban kaptak, alaptalan és igazságtalan kritika vagy szóbeszéd ejtettek rajta. Ilyen vádak bármilyen helyzetben lábra kaphatnak. A vádak többnyire hamisak, és a vádlottak ilyenkor felteszik a kérdést: „Miért mondják ezt rólam?” Ilyenkor a 2-esek ugyanabban a kicsinyes szituációban találják magukat, amilyeneket ők teremtettek előző életeikben.
Ha 2-esként haraggal, sértettséggel vagy bosszúszomjas viselkedéssel válaszolsz a vádakra, akkor továbbviszed a karmikus mintát. Jusson ilyenkor eszedbe, hogy a kritika egy másik embertől jön, az ő problémájáról van szó. Ha azonban te is negativitással válaszolsz rá, akkor már a te karmád is lesz, mivel az elkövetőhöz kötöd ezáltal magad. Az ítélkezésre és az öntelt kritikára való hajlamod elengedése az alapvető tanulnivalód.

3 - ha 3-án, 12-én, 21-én, 30-án születtél
Életed során gyakran ütközik kreativitásod megnyilvánulása jelentős akadályokba, tiltásba, ellenállásba vagy közönybe. Lehet, hogy valamelyik előző életedben kiemelkedő képességekkel rendelkeztél, de kellő önfegyelem hiányában nem sikerült a legmagasabb szintre fejlesztened, vagy felszínesen bántál tehetségeddel.
Most újból kaptál tehetséged, de ezúttal akadályokat gördít kibontakoztatásuk elé a sors. Az élet ezen a leckén keresztül tanít meg arra, hogy jobban értékeld képességeidet, hiszen amiért jobban meg kell dolgoznunk, azt általában jobban megbecsüljük. A kudarcok először blokkolják a kreatív energiákat, mindenféle kreatív tevékenység végzése közben aktiválódnak, melyre úgy válaszol a blokkolt 3-as személy, hogy nem viszi véghez a dolgot. Feladatod a rejtett blokkok elengedése és a kreativitás szabad megélése.

4 - ha 4-én, 13-án, 22-én, 31-én születtél
Az esetek túlnyomó részében a 4-eseknek többféle munkát és karrier irányt kell kipróbálniuk, mielőtt felfedezhetné, milyen munkára vágyik a lelke. A helyzetet nehezíti az az érzelmi blokk is, amely a legtöbb 4-es személynél kialakul gyermekkorban. Általában munkamániás az apa, és soha nincs jelen a gyermek életében. Emiatt egy tudattalan harag alakul ki, mely egy szabotázs programmá alakul felnőttkorra a siker, vagy a vágyott munka megtalálása ellen. Mindez az apára és annak munkájára való tudattalan neheztelés miatt van, amiért örökké távol volt, és nem adott elég szeretetet.
Ez az érzelmi sérülés, vagy blokk azonban elmossa a szakmai siker, vagy jó állás lehetőségét, hiszen újra és újra aktivizálódik a tudattalanból a régi minta, amikor szakmai siker, vagy fontos munka felé közeledik az egyén. Egyszerűen megszöknek a lehetőség elől. Mikor e helyzeteket felismerik, végre megtörheti és feloldhatja a mintát, és végre megtalálhatja és élvezheti a lelkéhez passzoló munkát, és arra a szakterületre kerül, melyben kiteljesedhet.

5 - ha 5-én, 14-én, 23-án születtél
Az 5-ös a másokkal való kapcsolatokból tanul a legtöbbet, tanulnivalójuk pedig sok van. Helyzetük karmikusan arra utal, hogy egyik előző életükben előítélet és türelmetlenség jellemezte őket bizonyos nemzetiségekkel, etnikai csoportokkal, vallásos szektákkal vagy politikai meggyőződésekkel szemben. Nagyon valószínű, hogy a hozott minták erősen intellektuális jellegűek, és bizonyos embertípusokkal szemben merev előítéleteket jelent.
Lelkük és felsőbb énjük emiatt a tárolt minta miatt olyan helyzetbe akar kerülni, melyben bizonyos értelemben kénytelen minél több kapcsolatba kerülni, köztük olyanokkal is, akik iránt határozott ellenszenvet táplálnak. Különféle barátságok és szerelmi viszonyok kényszerítik rá, hogy megértse, egyik náció sem különbözik a másiktól, és mindenki között vannak jók és rosszak. A tapasztalás hosszú útja ez, de az érzelmi kapcsolatok végül lekényszerítik róla ezt a merev felfogást, és felszabadulhat a hozott minta.

6 - ha 6-án, 15-én, 24-én születtél
A 6-os a kapcsolati függés archetípusa, ezért azoknak, akiknek ez a számuk óvatosnak kell lenniük, amikor egy kapcsolatba belemennek, mert könnyen káros és egészségtelen kapcsolatokba bonyolódhatnak.
Helyzetük karmikus hátterében előző életeikben kifejlődött hajlamuk áll, hogy mások életébe beleavatkozzanak, vagy figyelmen kívül hagyják. Intellektuálisan megfélemlíthettek másokat, vagy arra használhatták hatalmukat, hogy bizonytalanságban tartsanak és ellenőrizzenek másokat. Mostani életük arról szól, hogy a másokkal való törődés révén egyensúlyba hozzák a mérleg két oldalát. Ennek egyik kulcsa, hogy megtanulják felvállalni a felelősséget önmagukért. Végülis az önmagunkkal való kapcsolat a legfontosabb kapcsolatunk, és attól kezdve, hogy a belső férfi és női oldalunk egészséges kapcsolatát megteremtettük, a legszerethetőbb és leggyengédebb társ válhat belőlünk.

7 - ha 7-én, 16-án, 25-én születtél
Hajlamos lehetsz magányos befelé fordulásban és elzárkózottságban élni. Az erőt önmagadon belül találod meg, és nem szívesen nyílsz meg mások előtt, hogy segítséget vagy tanácsot kérj. Bár mint mindenki másnak, neked is szükséged van intimitásra, gyanakvó vagy, és félsz az árulástól és a becsapástól. Ha fenyegetettnek vagy elárultnak érzed magad, mesteri módon alkalmazod a különböző elterelő játszmákat. A 7-es szülöttek gyakran szem elől tévesztik személyes vágyaikat, és nem tudják magukat könnyedén átadni a társasági élet örömeinek. Inkább álarcokat viselnek, és szerepet játszanak, minthogy beleragadjanak az aktuális hétköznapi semmiségbe. Ez egy paradoxon helyzet, mert távolságtartásuk csupán szerep. Ha szélsőségesen elszigetelődnek, akkor alkohollal, vagy droggal próbálják tompává tenni magukat belső érzéseikkel szemben.
A feloldódás útja az emberi kapcsolatokon át vezet. Nyílj meg mások felé, mert a blokk csak így oldódik fel végül, az elzárkózással csak tovább mélyíted a másokkal szembeni bizalmatlanságodat, és végleg elmagányosodsz.

8 - ha 8-án, 17-én, 26-án születtél
A 8-asok életük során sok olyan helyzetbe kerülnek, ahol meg kell küzdeniük azért, hogy megtalálják belső bölcsességüket és tekintélyérzetüket. Amikor egy 8-as elbizonytalanodik, és félni kezd a veszteségtől, hideggé válhat, és jól álcázott mesterkedéssel igyekszik elérni céljait. Képes a megfélemlítés és az agresszió eszközével élni, hogy elérje az embereknél, amit akar. Ez amiatt alakul ki, hogy fiatalabb korukban olyan főnökökkel, vagy feljebbvalókkal kerülnek kapcsolatba, akik gyenge képességük ellenére akaratuk szerint dönthetnek, csak mert ők a főnökök. Ezt a tapasztalatot azonban át kell élnie, mivel valószínűleg egyik előző életében egója vagy büszkesége miatt visszaélt a hatalmával. Ezért fiatalkorában igen rosszul érzi magát, amiért a ranglétra alján kell kezdenie, viselve a vezetés téves döntéseinek következményeit. A rossz példa láttán viszont megtanulja, milyen az igazán jó vezető, és mire szakmailag beérik, már pontosan tudja, hogy nem szabd visszaélni a hatalommal.

9 - ha 9-én, 18-án, 27-én születtél
A 9-esek másokhoz és magához az élethez is időnként már naivitásszámba menő lelkesedéssel viszonyulnak. Mire érettebbé válnak, idealizmusukat megfakítja a rideg valóság. Szemellenzős idealizmusukat kihasználva fiatalkorukban valószínűleg valaki kihasználta, majd faképnél hagyta őket. Ez a fajta idealizmus szélsőséges esetekben kiábrándultságba és kétségbeesésbe csap át, később depresszióra, keménységre, cinizmusra és lázadásra hajlamosítja a 9-es szülöttet.
A 9-esnek meg kell tanulnia elengedni a dolgokat. A tanításban egy paradoxon rejlik, mert ahhoz, hogy valamit megkaphasson, valamit el kell engednie. Ha egy 9-es a biztonsága érdekében világi dolgokhoz köti magát, akkor a sors elveszi tőle azokat a dolgokat, mindaddig, amíg belső énjében nem keresi és találja meg a biztonságot. A boldogságot az elengedésen, és a saját bensőjében kialakított biztonságérzet megtalálása során találhatja meg.

Írta: Susan Jessica Gartner

Forrás: Női portál

2 comments:

Victoria Vulpine írta...

Továbbra is 9-es vagyok.
Elég érdekes jellemezés, nem érzem túlzottan rám illőnek, de az, hogy bizonyos esetekben hajlamos vagyok cinikus lenni, az hiteles.

Berenice Mayflower írta...

Igen, érdekes. Nálam mondjuk egész jól el szokta találni a számmisztika a dolgokat és most is így történt :D

Megjegyzés küldése