Pages

2010. július 27., kedd

Élethelyzetek, melyeket nem kerülhetsz el



A születésünkkor kapott életszámunk, hasonlóan az asztrológiához, kijelöl számunkra egy utat, melyen kellemetlen tapasztalatokkal, és élethelyzetekkel is találkozunk. Így vannak elrejtve a tanulnivalók, melyekre lelkünknek szüksége van a fejlődéshez.

Természetesen nem arról van szó, hogy egy előre megírt koreográfiát követve bábként megyünk végig egy számunkra kijelölt úton. Nem. A tanulnivalókat viszont bizonyos élethelyzetekben tudja csak megtanulni a lélek a tapasztalatok során. A numerológia a lélek fejlődéséről szól, és feltárja előttünk a leckéket, melyeket meg kell tanulnunk. A nehéz tapasztalatok csak addig okoznak szenvedést, amíg nem tanulunk belőlük semmit. Ahogy elsajátítottuk a leckét, már nincs szükség tovább a nehéz élethelyzetekre. Szinte varázsütésszeren változik meg az életünk, és sokkal kiegyensúlyozottabb és boldogabb életet élhetünk. A kulcs azonban a lelki fejlődés, ezzel léphetünk egyre feljebb a boldogság „ranglétráján”.

Így számold ki:
A születési számodat a születésnapod számjegyeinek összeadásával kapod meg.

1. lépés:
Írd fel egy lapra, mikor születtél, majd add össze a számjegyeket.
Pl.: 1985. 06.12.
1+9+8+5+0+6+1+2 = 32

2. lépés:
A kapott számot egyszerűsítsd egyjegyűre úgy, hogy a két számjegyet összeadod.
3+2 = 5

1
Az 1-es szám olyan karaktert mutat, aki számára túlságosan hangsúlyos a dominancia, és az önérvényesítő hajlam. Az egó túlhangsúlyozása a mások iránti törődés hiányából ered. Nehezen tudsz másokkal együttműködni, csak a saját akaratodat nézed. Az önérvényesítés azonban mások segítsége nélkül nehezen megy. Azt hiszed, csak magadra számíthatsz, hiszen te is csak magaddal törődsz, de rá kell jönnöd, hogy a többi ember is fontos. Saját céljaidat csak akkor éred el, ha megtanulsz másokkal törődni.
Az élet erős akaratú személyeket sodor utadba, akikkel szemben meg kell küzdened saját hitedért és magabiztosságodért. Sok próbát kapsz, hogy megerősíthesd egyéniségedet. Ha a javadra oldod meg őket, észre fogod venni, hogy egyre jobban tiszteled mások akaratát és egyéniségét. Ez az eltérő akaratok közötti együttműködés első lépcsője.

2
A 2-es szám erős kritikai hajlamra és bántó türelmetlenségre utal. Nem vagy képes másokkal együttműködni, viselkedésed megosztó és elszigetelt. Amíg másokat elítélsz és kritizálsz, nem lesznek harmonikus kapcsolataid, ami sok szenvedést és fájdalmat okoz neked. Rá kell jönnöd, hogy a mások irányába sugárzott belső negativitás gátol a boldogságban.
Az élet kifejezetten kritikus és kicsinyes embereket sodor eléd. Látszólag igaztalan vádak és szóbeszédek támadásait kell elviselned. A negativitás otthonodba is elkísér. Tanulj meg jobban odafigyelni a részletekre, és apró személyes dolgaidra. Nehéz lesz megtanulnod éles nyelved megfékezését, és ezzel a másokkal szembeni negativitás, kritikai hajlam és ítélkezés legyőzését.

3
A 3-as szám egyfajta felületességre utal, és azt jelzi, hogy képességeidet, tehetségedet elherdálod. Előfordulhat, hogy kreativitásodat elárulod a pénzért, sikerért, szerencséért, vagy kényelmes életért. Teremtő energiáidat öncélúan használod, önmagad kényeztetésére, az élvezetek keresésébe ölöd.
Éppen ezért életed során az önkifejezéssel és a kreatív képességek megélésével kapcsolatban érnek kihívások. Olyan helyzetekbe kényszerülsz, amelyekben le kell győznöd az önkifejezésed útjában álló akadályokat. A mások véleménye előtti meghajlás miatt valamilyen beszédprobléma vagy testtartásbeli probléma okozhat gondokat. Nehezen juthatsz be színházi és zenekari életbe vagy a választásod szerinti egyéb kreatív önkifejezési területekre. Meg kell tanulnod megbecsülni művészi képességeidet, hogy teljes mértékben kifejezhesd őket.

4
Határozott ellenszenvvel viseltetsz a kemény munkával és a módszerességet igénylő dolgokkal szemben. Laza, kényelmes életre vágysz, ám megdolgozni már nem akarsz érte. Hajlamos vagy a lustaságra és a könnyebb utak keresésére. Az önértékelés területén elakadásaid lehetnek.
Emiatt a hozzáállásod miatt a siker és a teljesítmények nem jönnek könnyen, és keményen meg kell dolgoznod az elismerésért. Valószínűleg többfajta munkát is kipróbálsz, mielőtt a neked tetszőben megállapodnál. A rövidebb utak keresése csalódásokhoz, vagy, ami még rosszabb, egyenesen bukáshoz vezet. Sikereidet tégláról, téglára, biztos alapzatra kell építened.

5
Az 5-ös szám nemtörődöm és fennhéjazó habitusra utal, aki nem szereti felvállalni a felelősséget kapcsolataiban. Nehezen tudsz kötődni és elköteleződni.
Az élet emiatt örök változást hoz. Életutadon a sajátodtól eltérő hátterű és életfilozófiájú emberekkel találkozol. A legkülönfélébb emberekkel kerülsz kapcsolatba, és a legszélsőségesebb tapasztalásokat és helyzeteket vonzod be életedbe. Bár ezt kicsit zavarónak is érezheted, általuk számos esélyt kapsz a tanulásra. Amint megtanulod elfogadni olyannak az embereket, amilyenek, képes leszel megtalálni és kialakítani saját viselkedési mintáidat, melyek belső törvényeidnek és nem a társadalmi elvárásoknak felelnek meg. Ahhoz, hogy az egyes helyzetekben rejlő tanítást megérthesd, elegendő ideig ki kell tartanod bennük. Tudnod kell azt is, hogy mikor kell valamit elengedned. Fel kell dolgoznod továbbá a szexuális bűntudatodat is.

6
Nehéz veled együtt élni, mert hajlamos vagy beleavatkozni mások életébe, és személyes érdekeid szerint manipulálni mások érzelmeit. Szeretteidnek nem adsz elegendő törődést és szeretetet.
Nagy valószínűséggel több házasságod is lesz életedben, amennyiben nem vagy képes most elsajátítani a leckét. Érzelmeidet addig feszítik a megpróbáltatások, amíg képes nem leszel felismerni és feloldani a tudatalattid mélyén rejlő belső blokkjaidat. Családod, barátaid és a szomszédok szünet nélkül igényt tartanak a figyelmedre, energiádra, tanácsaidra. Házasságod és családod sok váratlan terhet és változást tartogat. A társadnak és a családnak való megfelelni akarásban jelentős megpróbáltatásokat élhetsz meg. Ám ahogy egyre jobban megtanulod a másokkal való együttműködést, a törődést és az élettel járó felelősségek megosztását, a dolgok a helyükre kerülnek.

7
Az élet olyan körülményeket teremt számodra, amelyek megkövetelik, hogy intellektuális tudásodba és spirituális bölcsességedbe vetett erős hited segítségével legyőzd kétségeidet és előítéleteidet.
A racionális gondolkodás és a logika egységének megteremtésén kell dolgoznod. A mélyebb tanításokat keresd mindenben, a spiritualitás, a tudományok a metafizika és a pszichológia területén egyaránt. Ennek során számtalan olyan ellentmondásba ütközhetsz, amelyek fokozzák benned az igazság alaposabb megismerésére való vágyat. Erős hitre akkor teszel szert, amikor képes leszel megragadni az ezoterikus bölcsességről szóló tanítások lényegét. A meditáció, a befelé fordulás és a tudatosság belső kapuit feltáró különböző technikák mind hasznosnak bizonyulnak számodra a kozmikus rejtélyek válaszai után kutatva.

8
Az élet rendre olyan helyzetekbe hoz, amelyek próbára teszik tekintélyed és hatalmadat.
Személyes hatalmukkal tűrhetetlen módon visszaélő vagy a hatalomra alkalmatlan vezetőkkel találkozol lépten-nyomon. Fel kell vállalnod a felelősséget saját pénzügyi és üzleti ügyeidért. Könnyen megeshet, hogy nagy pénzhez jutsz, amit azonban hirtelen el is veszíthetsz, és a veszteség miatt nagy fájdalmat érzel. Az is megeshet, hogy nagyon akarod megszerezni a pénzt, de sosem sikerül. Viszont, ha megfelelő módon állsz hozzá, és okosan használod fel, könnyen elérhetsz pénzügyi sikereket. Jelen van életedben a vezető képesség és a parancsolgatás közötti egyensúly megtalálásának problémája is. Ahogy vezetői képességeiddel is egyre jobban bánsz, látni fogod, milyen sokan hajlandók együttműködni veled.

9
Önzetlen vagy, s mégis személytelen a hétköznapi kapcsolataidban. A legjobb szándékod ellenére is keveset adsz azoknak, akikkel összesodort a sors.
Különféle érzelmileg felkavaró helyzeteken keresztül életed egyik nehézséget hozza a másik után. Ezek hatalmas feszültséget keltenek benned, és végül lelkedhez folyamodsz megnyugvásért és útmutatásért. Házasságoddal, munkáddal és egészségeddel kapcsolatos kudarcaid mély fájdalmat keltenek benned. Végül megnyílik a szívközpontod, és képessé válsz a szenvedő emberek iránti megértésre és együttérzésre. Hasznos lehet számodra, ha olyan csoportban vagy szervezetben dolgozhatsz, amelyek a metafizikai vagy általános tudás megszerzését, vagy a kutatás új területeit támogatják. Nehéz fordulóponthoz érkeztél: személyiségedet fel kell szabadítanod, hogy lelki törekvéseiddel összeforrhass.


Írta: Susan Jessica Gartner

Forrás: Női Portál

1 comments:

Victoria Vulpine írta...

Nekem a 2-es jött ki. :D Nagyon illik a meghatározás rám, viszont ez egyáltalán nem gátol a boldogságban. :D

Megjegyzés küldése