Kedves Olvasók!
A nyári szünet alatt különleges élményben volt
részem. Egy hetet tölthettem a Villányi – hegységben, ahol társaimmal faházas
kempingben kaptunk helyet. Az egy hét alatt felváltva voltak éjszakai és
nappali terepszemlék, ahol azt a feladatot kaptuk, hogy derítsük fel a Villányi
borvidéken előforduló állatfajokat. Javasolt volt a hosszú nadrág, és a zárt
cipő, hiszen az apró rovaroktól, a madarakon át, egészen a kígyókig
megtalálható mindenféle faj.
Elsőnek nappal vágtam neki, a mugli férjem kíséretében. Mint laikus, be tudja azonosítani, hogy madarat lát, de hogy pontosan milyet, abban én vagyok a szakértő. A borvidéken éppen érett a szőlő, és fölöttünk két egerészölyv körözött. Néha le-lecsaptak, és a földről nyulat, vagy pockot zsákmányoltak.
Érdekes észlelésem
Még ezen a napon bejártuk az egész völgyet, kezdve az
elhagyatott kúriáktól a faluhatárig. Férjem igyekezett mindent képekben
dokumentálni, én pedig szorgosan jegyzeteltem a füzetembe, hátha behozhatok pár
fajt Legendás Lények órára. A professzor biztos díjazná a lelkesedésem az
állatok iránt, és adna pluszba ilyen feladatokat.
Az elhagyott kúria az egyik diófa árnyékában állt. Fel volt törve az ajtaja, és már mindent elvittek belőle, ami mozdítható volt. Az eresz alatt pár üres fecskefészek állt, de a madárürülékből meg tudtam állapítani, hogy a napokban még lehetett lakója a fészkeknek. Ahogy körbejártam a házat, a fészernél számomra ismeretlen kígyóbőrt találtam. Hossza úgy elérhette a két métert is, és ezüstösen csillogott a napfényben. A gazdáját ugyan nem láttam, de biztos voltam benne, hogy a közelben lehet. Összeszedtem a kígyóbőrt, és elvittem magammal, hogy otthon tanulmányozhassam.
A táborban jöttem rá, hogy igen ritka példányról van szó. A kígyóhatározó szerint ez a bőr a kaszpi haragossikló, vagy más néven ugró sikló néven ismert. Utóbbi nevét azért kapta, mert támadás közben képes hatalmasat ugrani. Ilyenfajta viselkedést ritkán tapasztalni siklóknál, így gondoltam, kitűzöm célul, hogy a terepszemle végére találkozzak vele.
Pár gondolat a
haragossiklóról, mielőtt felfedező útra indulok:
Magyarország egyik legnagyobb kígyófaja, hossza elérheti a két métert is. Vastagságra akkora, mint a csuklóm. Éjszakai állat, szereti a nedves, hűvös helyeket. Zsákmánya közé tartoznak a pockok, de akár az ízeltlábúakat, gyíkokat sem veti meg. Ha megijed, hatalmas ugrással az ellenségére támad, akár egy embert is képes megharapni. Nyugalom, mivel sikló fajról beszélünk, a harapás nem mérgező, csak fájdalmas.
A nagy találkozás
Az éjszakai terepszemlére végül negyedik nap került sor. Férjemmel zseblámpát ragadtunk, és felhúztuk a túrabakancsunkat. Magas szárú cipőt viseltünk, és vastag farmert, arra az esetre, ha a sikló mégis támadásba lendülne. Békés szándékkal mentünk, nem akartuk befogni az állatot, csupán csak lefotózni, esetleg feltérképezni az életmódját. A kúria melletti kútkávára ültünk le, és vártunk. Sokáig nem történt semmi, csak hallgattuk a közelben fészkelő macskabagoly pár vijjogását. Jellegzetes hangjuk van, könnyű őket megismerni. A férjemmel már majdnem elaludtunk, mikor sziszegő hangot hallottunk a fészer felől, ahol tegnap a levedlett bőrt találtam. Közelebb merészkedtünk, de igyekeztünk tisztes távolban maradni. A haragossikló végig kúszott a megrepedezett járdán, és elindult zsákmányolni. Követtük egy darabig, és megállapítottuk, hogy a közelben lakó siketfajd fészke lehet a célpont. Nem is tudtam elképzelni, hogy egy ilyen keskeny csúszómászó képes egy egész fajd tojást megenni. A sikló közelebb kúszott a tojáshoz, és kitátotta a száját. Ráfogott az eleségre, és elkezdett fokozatosan rácsúszni. Ekkor érkezett meg a tojó, aki heves szárnycsapásokkal elkergette a csúszómászót. A kígyó nem adta meg magát, hanem nekitámadt az anyamadárnak, aki éles csőrével szinte keresztülszúrta az ellensége testét. A kis bestia csak nem adta meg magát, hanem fogát a madár csüdébe mélyesztette. A fajd ekkor tántorodott meg, és eresztette el pillanatra a kígyót. A haragossikló is fáradhatott, mert a heves rángása helyett csak jobbra- balra cikázott. A csatának végül a felkelő nap vetett véget, mert a fény megfutamította a hüllőt. A haragossikló hangos sziszegéssel eltűnt a kövek között, és nem láttuk többet.
Írta: April Starr, Solaris
0 comments:
Megjegyzés küldése