Pages

2010. szeptember 7., kedd

Az elveszett gyermek


1918., Lengyelország. Ekkor volt a Nagy-lengyelországi felkelés vagy Wielkopolskai felkelés, amelyről a mugli történelemkönyvekben is olvashatunk. Előző cikkeink után nem meglepő, hogy bizony a mágiának ehhez az eseménynek is köze van, még ha csak közvetve is.
Élt ekkor egy kiemelkedő tehetségű mágusházaspár, Bartolomiej Lowoa és német származású neje, Gisela Wenzel. Lowoa már a saját korában is elismert természettudós és sárkánykutató volt, Gisela pedig a segédje. Közös kutatásaikkal sokat tettek a lengyel sárkánypopulációk gyarapításában. Saját maguk által készített és önerőből finanszírozott keltetőket építettek, és maguk gyűjtötték be – nem kevés veszély közepette – a különböző fajok tojásait. Nekik köszönhető, hogy Lengyelországból nem tűntek el ezek a félelmetes és gyönyörű állatok.
Életüket azonban teljesen felforgatta a németellenes felkelés. 1918. december 17-én a lengyel nép szembefordult a német megszállókkal, akiknek a célja az volt, hogy a lengyeleket teljes mértékben beolvasszák a német közösségbe. Megtiltották nekik a lengyel nyelv használatát, és megszűntették az anyanyelvű közoktatást, valamint a nemzeti emlékek ápolását.
A németellenes mozgalmat számos varázsló is támogatta. Itt látható, hogy a muglik és a varázslók társadalma a látszat ellenére milyen szoros kapcsolatban volt a történelem során. A varázslók igyekeztek olyan alapos munkát végezni, mint az elnyomóik. Minden német jelleget el akartak tűntetni a területükről, beleértve a német mágusokat is. Gisela sem menekülhetett előlük. Bartolomiej napokig bújtatta a feleségét hétvégi házuk pincéjében. A házat a legerősebb bűbájokkal védte, de a felkelők jelentős túlerőben voltak. Eltörték a pálcáját, majd az Imperius átokkal kényszerítették rá, hogy árulja el Giselát. Miután az asszonyt elfogták, kivallatták, mindenáron információkat akartak kicsikarni tőle a németekről. Gisela végül feladta a hadakozást, és december 26-án öngyilkos lett. Barolomiejt a „bűnös” segítéséért megbüntették, de lengyel származására tekintettel megkímélték az életét. A halálbüntetés helyett élete végéig száműzetésbe kényszerítették.
A történetnek azonban van egy része, amelyre csak az utóbbi időben derült fény. A házaspárnak ekkor már volt egy egyéves fia, akit a hadakozások idejére (és rokonok híján) árvaházba adtak. Az árvaház ma múzeumként működik, ahol többek közt az intézmény akkori hivatalos levelei is megtekinthetők. Az egyik ilyen levélben az árvaház igazgatója beszámol egy fiatal fiúgyermekről, aki – állítása szerint – rendkívül furcsa dolgokat művelt. Ma már tudjuk, hogy ezek a jelenségek egyértelműen mágikus aktivitásra utaltak, s mivel nem sok varázsló gyermek kerül mugli árvaházakba, nagy valószínűséggel Bartolomiej és Gisela gyermekéről lehet szó. Sajnos a fiú további sorsáról nincsenek feljegyzések, semmit sem tudunk róla. Pedig a lengyel boszorkányok és varázslók 1995-ben elismerték, hogy a házaspárt igazságtalanul vádolták meg, és a mágustársadalom mártírjainak kiáltották ki őket. Ennek megfelelően a tisztelet és a kárpótlásul járó, mintegy 500 ezer galleon járna az örökösöknek. A napokban az egyik lengyel varázslóknak szóló napilap címlapján jelent meg a felhívás, miszerint keresik az elveszett gyermek leszármazottait (tekintve, hogy a férfi azóta már valószínűleg nem él). Azóta rengetegen jelezték a lapnál, hogy rokoni kapcsolatban állnak Lowoával, és többen állították, hogy az apjuk az „elveszett gyermek”. Az ügyben vizsgálat folyik, minden jelentkezőt alaposan ellenőriznek.
„Csak akkor mondhatjuk ki, hogy a keresett személyről, vagy személyekről van szó, hogyha az adatok legalább 80%-ban egyeznek. Ezt a 20%-os hibahatárt a rendelkezésünkre álló történelmi adatok hiányossága miatt megengedettnek találtuk.” – mondta Hrenka Odrych, a Mágiaügyi Minisztérium megbízott családfakutató csoportjának vezető boszorkánya. Állítása szerint ez idáig még egyetlen jelentkezőről sem sikerült bebizonyítani, hogy valóban Lowoa és Wenzel leszármazottja lenne. Mivel a fiú a világon bárhová sodródhatott az évek során, hamarosan külföldön is elindítják a keresést.


Az egyik árvaházi fiú portréja, akiről feltételezik, hogy a keresett gyermek lehet.


Berenice Mayflower

3 comments:

Susan Jessica Gartner írta...

Mik ki nem derülnek!? O:

Berenice Mayflower írta...

Ja, lehet, hogy pont te vagy a galleonok jogos tulajdonosa XD

Susan Jessica Gartner írta...

xD Nem tudok róla, ha csak örökbe nem fogadtak xD Kéne valami keresővarázslat! Következő cikkedben írhatnál erről, hogy kifejlesztettek egy keresővarázsigét, amivel megtalálták az örököst. :) De ez csak egy tipp :P

Megjegyzés küldése