Pages

2010. szeptember 5., vasárnap

A házasság misztériuma



Azon megfigyelőink, akik a muglik között beépített mágusok, s figyelik szokásaikat, ténykedésüket, egy furcsa jelenségről számoltak be. A varázstalan nép között felütötte fejét egy rohamosan terjedő probléma. Manapság egyre nő azon muglipárok aránya, melyek hosszú házas élet után megszakítják együttlétüket, s a muglik szavaival élve: elválnak.
A mágiatörténetben egy olyan példát sem találtunk, mely során két fél felbontotta volna házasságát. Ezen különbség a Mágus Tudományi Intézet Mugli-mágus Szakosztályának minden professzorát arra sarkallta, hogy részletesen kivizsgálják eme jelenséget.
A muglik udvarlási szokásai, esküvői szertartásai szinte tökéletesen megegyeznek a miénkkel. (Persze hiányoznak a repülő bonbonok, a színváltó rózsák, a koboldszerenádok, az arany sátrak, a dallamos léggömbök és a tündérzenekarok.) Érdekes módon viszont a muglik között kötődött házasság sokszor felbomlik, míg nálunk ez a jelenség fel sem ütötte fejét.
A Mugli-mágus Szakosztály munkatársai számos muglipárt és máguspárt hívott meg, hogy megvizsgálják szokásaikat, s kapcsolatuk mibenlétét. Hosszú ideig nem találtak semmi különbséget. Ugyanúgy voltak veszekedések, ellentétek, de kötődés és szerelem is mindkét oldalon.
Végül, mikor a házassági fogadalmakat tanulmányozták, s ősi írásokat böngésztek, akkor a Mágus Tudományi Intézet levéltárában ráakadtak egy ókori szövegre, melyben Marcus Leaves, akkori angol pap egy olyan megfigyelést dokumentál, hogy néhány gyermek, akiket auralátóként tartottak számon arról a jelenségről beszélt esküvők után, hogy az ,,Igen” kimondása után a házasodó felek aurája felizzott, s egy aranycsík képződött a pár tagjai között.
A Mugli-mágus szakosztály professzorai ezen a nyomon elindulva aurafotózást végeztek el a behívott alanyokon, s végül megállapították, hogy míg a máguspárok között ott feszül az aranycsík, addig a muglik között nem.
Számos elemzés után arra jutottak, hogy ez az aura kiszélesedése, melyet egy fajta mágikus energia képez. Az ,,Igen” kimondása után örök, s megbonthatatlan mágikus szövetségként köti össze a házasságot kötőket.
Felmerül a kérdés, hogy abban az esetben, ha egy varázsló vagy boszorkány muglit vesz feleségül, avagy férjül, akkor miként jelenik meg ez a szövetség. A vizsgálatok bizonyították, hogy a kötődés, a mágusgén dominanciája miatt, ugyanúgy jelen lesz.
Kivételes esetekben a muglipárok között is kötődhet ilyen, de ez esetben valószínű, hogy valamelyik fél mágusfelmenőkkel rendelkezik.
Érdekességként meg kell említenünk, hogy a mugliknál is jelen van ez a kapocs, de az anya-gyermek kapcsolatban.

Victoria Vulpine

2 comments:

Susan Jessica Gartner írta...

De jóó! Tökre érdekes! Huhh, ez nekem nagyon tetszett! Köszi az információt Victoria!

Berenice Mayflower írta...

Bizony, nagyon érdekes! Eddig bele se gondoltam ebbe a jelenségbe, de tényleg így van. Most már az okát is tudjuk. Ráadásul ott a biológiai kapocs, a mágusgén XD Fantastisch!

Megjegyzés küldése