A tündérek története

Rengeteg legenda, monda és mese szól a tündérekről, amelyeket mi csak tündérmanókként ismerünk. A mugli irodalomban sokszor külön említik a pixiket és a tündéreket, azonban ez a két név valójában egy mágikus lényt takar. E heti cikkünkben a néhány róluk szóló legendát, hiedelmet próbálunk visszavezetni valós alapokra.

Kezdjük a sort a japánok tennyójával (ejtsd: tennió). A tennyo szó jelentése „égi tündér”, „égi hajadon”, de többféle fordításban is találkozhatunk vele az „angyaltól” (tenshi) kezdve az „istennőig”. Valójában ezek sem mások, mint az általunk ismert tündérek, és a tennyók kimondottan a nálunk tavi tündérként emlegetett mesefigurákkal azonosak. A leghíresebb japán tündér a Ceres nevet kapta, s szomorú történetét számtalan formában feldolgozták már a muglik a műveikben.
A legenda szerint egy nap egy halász megpillantott egy gyönyörű tennyot a folyóban fürödni, és azonnal beleszeretett. Feleségül is vette, és gyermekeik is születtek. Egy nap aztán a szomszédos faluból megtámadták őket, és a halász súlyosan megsebesült. A tennyo (Ceres), hogy megmentse szerelmét, adott neki mágikus erejéből. A férfi meg is gyógyult, ám ettől kezdve agresszív és betegesen féltékeny lett, elméje megbomlott, és bántotta a családját. Hogy a felesége soha ne hagyhassa el, a halász a folyóba dobta a tennyo manáját (vagy „hagoromo” – lsd. lábjegyzet), ami nélkül a tündér nem térhetett vissza a mennybe, ahonnan származott. Ám a mana nélkül az élete sem tarthatott sokáig. Halála előtt Ceres végzett szeremével, s gyermekeivel a karjában egy öreg cédrus alatt merült örök álomba.

Ezen legenda valós alapokon nyugszik, ám az idők során a muglik meglehetősen kiszínezték az eseményeket. Mágiatörténészek szerint ez az esemény a 8-9. században eshetett meg, amikor is egy japán paraszt láthatott egy tündérmanót, s innentől már kitalálható, hogy mi történt. Nem ez az első alkalom, hogy egy mugli eltúloz egy vele megesett mágikus jelenséget, a népnyelvnek pedig csak egy jó nyersanyag kell ahhoz, hogy igazi legendát kreáljon belőle.
A másik híres tündértörténet Avalon birodalmáról szól. Ezt a mesebeli királyságot a tündérek lakták, vezetőjük Morgana volt. Az ő nevét ismerhetjük az Artúr királyról szóló mondakörből. Avalon a mai dél-angliai város, Glastonbury területét foglalta magába, és a mai napig misztikus aura lengi körbe. A muglik szerint ezen a helyen sosem volt tél, senki nem betegedett meg, és mindenki idilli, boldog életet élt. Az igazság az, hogy Anglia ezen részén valóban őshonosak a pixik, sőt, ezen a területen nagyszámú varázslópopuláció élt már a kora 7. században is (pl. kelták), akik tenyésztették is ezen apró lényeket (bővebben: Göthe Salmander: Legendás állatok és megfigyelésük). Nem csoda hát, hogy a mugliknak már régen feltűnt az itteni mágikus kisugárzás és a különös lények jelenléte.
Végül meg kell említenünk a germán elfeket, amely nevet aztán átvett az angolszász kultúra is. Az elf megnevezést az „albh” (fehér) szóból származtatják, és jelentése több varázslényt is magában foglal. Ilyenek a pixik, a koboldok, a gnómok és a doxik is, tehát ez inkább egy összefoglaló név. Az elfek eredetileg kisebb termékenységistenek voltak, akiket apró, de gyönyörű fiatal férfiakként és nőkként ábrázoltak, akik az erdőkben, a föld alatt vagy kutakban és forrásokban éltek, halhatatlanok voltak és varázserővel rendelkeztek. Modern mugli elképzelések szerint az elfek a természettel összhangban élő, hatalmas tudású lények. Az embernél többnyire vékonyabb, gyengébb, de szebb, bölcsebb és ügyesebb, hegyes fülű faj. Ez a pontos meghatározás a varázstalan emberek részéről ismételten bebizonyította, hogy a jelenlegi varázstitok-védelmi törvény a mugli technika fejlődésével egyre nagyobb hiányosságokkal küszködik, ezért a minisztériumoknak sürgősen intézkedniük kéne világunk háborítatlanságának megőrzése érdekében.

Berenice Mayflower


*Mana: Országonként eltérően, a Hagoromo (kelengye), fehér stóla, valamilyen állati szőr, öv, vagy hajdíszhez hasonló ruhakiegészítő, amely a tennyóknak (más néven "istennőknek") elengedhetetlen. Habár léteznek olyan legendák is, amelyek említenek olyan tennyókat, akik enélkül is képesek voltak repülni, sőt hazatérni az égbe.