Pages

2018. január 21., vasárnap

Terjed a mugli viselet

Az elmúlt évtizedekben a mugli születésű boszorkány és varázsló száma jelentősen megnőtt, így nem is csoda, hogy egyre többször látni varázsló lakta településeken oda nem illő ruhákban, mugli módjára öltözködő alakokat. Ennek köszönhetően, jelentősen megváltozott a varázsvilág véleménye arról, hogyan is öltözködnek a varázstalanok.

Több embert is megkérdezve írtam egy listát, amelyben összegyűjtöttem, mi volt a varázslók három álcázásbeli legnagyobb bakija.



·         Túlságosan rikító színekbe öltöztek. „A muglik nem öltözködnek úgy, mint a papagájok” – csak hogy az egyik megkérdezettet idézzem.
·          Térbeli vagy időbeli zavar. Számtalan példa volt arra, főleg a 19. századból, amikor valamiért pár évszázaddal korábbi ruhákat öltöttek magukra a varázslók, vagy éppen nem megfelelő ország ruháit öltötték fel, ezzel nem kis feltűnést keltve.
·         Lehetetlen ruhadarabok. Ez lehetet talán a legnagyobb probléma, átalakítások során olyan ruhák is születtek, melyeket úgy látszik soha egyetlen mugli sem viselne
Habár ezzel a három ponttal pont leírtam a Japánban használt egyik divat irányzat, a Harajuku viselet általános fő jellemzőit, ha nem ott jár a boszorkány lánya, élő szivárványként eléggé ráfázhat.
 
Írta: Rion Hyland (Solaris)

0 comments:

Megjegyzés küldése