Pages

2020. november 10., kedd

Szörnyvadászok nyomában

 Tisztelt Olvasók!

A mai napon egy különleges ajánlót hoztam, ugyanis nem egy könyvet fogok ajánlani, hanem egy

egészen hosszú, többrészes sorozatot. Magyar kiadása egy teljes sorozatként jelentette meg az

egészet, a konkrét sorozat csak pentalógia, vagyis öt részes. Ebben a cikkben csak a már

magyarul is megjelent részeket fogom említeni. Nem is húzom tovább a szót, következzék

Andrzej Sapkowski lengyel író Vaják című sorozatának bemutatója és a lehető

legspoilermentesebb ajánlója.

Az elmúlt időszakban eléggé felkapták a Vajákot, szélesebb körben is ismertté vált, mert a Netflix

sorozatot csinált belőle, bár a sorozat előtt is valamennyire ismert volt gamer körökben, mert a

könyvsorozat alapján készítették a Witcher játékokat is.

Sapkowski lengyel fantasyíró legismertebb műve ez, és sikerét az is mutatja, hogy több, mint 20

nyelvre fordították le, valamint számos díjat zsebelt be vele az író. A könyvsorozat

elbeszélésgyűjteményeket és összefüggő regénysorozatot is tartalmaz.

Az első két rész elbeszélésgyűjtemény, Az utolsó kívánság összesen hét novellát tartalmaz, a

Végzet kardja pedig hat novellából áll. Ez után következik a Vaják pentalógia, vagy Vaják saga

(Tündevér, A megvetés ideje, Tűzkeresztség, Fecske-torony, A tó úrnője). Ez után jelent meg egy

különálló kötet, a Viharidő, ami nem A tó űrnője folytatása, hanem Az utolsó kívánság történetei

közé illeszkedő, a korábbi események fonalát felvevő regény.




A történet egy olyan világban játszódik, ahol emberi és nem emberi lények élnek egymás mellett,

többnyire békében. Viszont, néha egy-egy szörny megkeseríti egy város vagy közösség életét,

ilyenkor van szükség a vajákokra, akik megölik a szörnyet. A vajákoknak ez a munkájuk, de

nevezhetjük hivatásnak is, pénzért ölnek vagy hatástalanítanak szörnyeket. A történetekben

találkozunk emberekkel, vajákokkal, tündékkel, törpökkel, boszorkányokkal, vámpírokkal,

egyszarvúakkal, alakváltókkal is, de nem teljesen a megszokott „Alkonyat stílusban”. Sapkowski

egyedi módon keveri a szláv-lengyel mitológiát népmesei elemekkel, fantasyval, középkori

hangulattal és ügyesen fűszerezi ezt erotikával, humorral, iróniával.

A történetek nagy részét Ríviai Geralt, a fehérhajú vaják szemszögéből ismerjük meg, így az ő

személyiségjegyei is befolyásolják a történet hangulatát. Néha inkább cinikus, néha érzelmes, de

semmiképp sem sablonos.

Kiknek ajánlom Ríviai Geralt történetét? Elsősorban azoknak, akik játszottak a Witcher szériával,

és felkeltette érdeklődésüket az alaptörténet, vagy látták a sorozatok és nem értik az

összefüggéseket, esetleg már régóta keresnek egy jó fantasyt a Trónok harca befejezése után.

Korosztályi besorolásra egy tizenkettes karikát azért tennék rá, de semmiből nincs túl sok benne,

szerintem abszolút fogyasztható a mű a kamasz korosztály számára is.



Nadia Moor, Caminus

0 comments:

Megjegyzés küldése