A tükörjáró

Kedves Boszi olvasók! 

Idén is én, Júlia Snape, fogom vinni a könyvajánlót. Az idei első cikkemben máris egy könyvsorozattal indítok, mégpedig A tükörjáró tetralógiával. A sorozat egy kortárs francia szerző, Christelle Dabos műve; franciául 5 kötete van, magyarul viszont csak 4 jelent meg, mivel a kiegészítő történetet nem adták ki (sajnos nem tudom, hogy tervben van-e). A sorozat A tél jegyesei, Rejtélyes eltűnések a Holdvilágban, Bábel emlékezete, Visszaverődések viharában című részekből áll. Kamaszkortól ajánlott.

A történet középpontjában Ophélie és Thorn áll. A lány egy Anima nevű szilánk lakója, míg Thorn a legzordabbon, a Sarkon él. Minden világrész lakóinak megvannak a különleges képességei, és minden világrésznek megvan a maga vezetője. 

Ezek a vezetők egyébként testvérek, ahogy a Szilánkok is valamikor egyben voltak, azok a mi Földünknek a jövőbeni darabkái. Habár Animának Artemis a vezetője, ott mégis egy idősekből álló tanács, a Matrónák a főnökök.

Az első kötetben a főszereplők esküvője a fő szál, viszont alap esetben még nem történik túl sok minden. Inkább csak a szereplők felvonultatása, illetve a másik három történet megalapozása. Ettől függetlenül olvasmányos, és azért vannak benne meglepő dolgok.

A második kötet krimire hajazó, mivel a Sarkon sorra tűnnek el az emberek. Véleményem szerint az itteni főszál talán nem is annyira a köteteken átívelő történetbe illik bele, viszont így is szükséges és nagyon élvezhető. Emellett ebben derül ki, hogy Ophélie-nek milyen különleges képessége is van (tükrökön keresztül tud közlekedni), bár ez az olvasónak már az elejétől nyilvánvaló.

A harmadik kötet több mint 2 évvel később játszódik. Ophélie próbálja megtalálni a férjét, illetve annak utána járni, amiket az előző két kötetben megtudott. Ehhez új személyazonosságot ölt, és felveteti magát Bábel neveldéjébe. Itt már másfajta a nyomozás, mint az előző kötetben, illetve most már másik nézőpont is bekerül. Ugyanis Ophélie barátai megpróbálnak eljutni hozzá, hogy segítsenek neki, viszont nem tudják, hol keressék Animát.

A történetben aztán természetesen több másik mellékszereplő is fontossá válik, másodvonalbeli főszereplők lesznek. Az egyik ilyen a Lovag, aki tulajdonképpen mind a négy köteten keresztül az olvasóval marad. Szerintem fontos, és szerethető karakterek Ophélie barátai is, akikhez csatlakozik Victoire – Ophélie-hez hasonlóan, szintén extra képességgel rendelkezik –, őt azonban csak a sorozat második felében ismerheti meg az olvasó. 

Ahogy írtam már korábban, Ophélie egyik képessége a tükrökön keresztül járás. Ezen kívül viszont rendelkezik még azzal is –, ahogy Anima többi lakója is –, hogy tud „beszélgetni” a tárgyakkal, illetve azokat életre tudja kelteni; lelkük van a tárgyaknak. Ennek egyik vicces hozománya, hogy a lánynál lévő sálnak tulajdonképpen saját személyisége van.

Az utolsó kötetet igazából nem szeretem. A történet lezárul, azonban szerintem igazságtalan véget kap az egész sorozat. Ez a kötet is elsősorban Bábelen játszódik, és sajnálom, hogy a többi világrész helyszíneit nem hozta be a regénybe az írónő. Ugyan beszélnek róluk is, de mégis úgy érzem, ezzel nagy ziccereket hagyott ki a szerző.

Az első kötet személy szerint nekem egy kicsit unalmas volt, mivel esemény dúsabbra számítottam. Egyszer még azon is elgondolkodtam, hogy leteszem, de végül folytattam, és a második nagyobb fejezetnél (Holdvilág) már picit jobban beindult. Persze, utólag érthető, hogy lassan folynak az események, hisz minden kötet több száz oldalas.

A második és harmadik kötetet szinte imádtam. Tetszettek a különböző szálak, amiket próbáltam kibogozni, illetve összeilleszteni; kisebb-nagyobb sikerrel sikerült is. Néha izgultam, vagy féltettem egy-egy karaktert, akiket megkedveltem, és kíváncsian figyeltem, hogy a főszereplők viszonya hogy alakul egymással. Kicsit zavaró volt, hogy a 3. kötet olyan nagy idő eltolódással folytatódik, de igazából meg lehetett szokni. Ezen kívül itt kezdte egyre jobban felkelteni a kíváncsiságomat a sorozat.

Az alap történetek mind jók, és az összekötött szálakat is szeretem. A vége viszont nekem nagyon nem az igazi. Kérdéseket is hagyott maga után, én nem tudtam vele kibékülni. Az utolsó kötetet is imádtam olvasni, azonban a végkifejlet nekem nem jött be. Ennek ellenére megéri elolvasni, mivel nagyon jók a szereplők, és a történet részletei! Igazából csak kicsit kéne megváltoztatni a végét (vagy akár folytatni a sorozatot), és teljes mértékben meg lennék elégedve, és kedvencet avathatnék.

Írta: Júlia Snape, Solaris