Pages

2011. június 26., vasárnap

Értékes papírok

Egyedülálló módon, a varázsvilágban elsőként értékpapírtőzsdét vezet be a Gringotts varázslóbank. A bankot vezető koboldok szerint ez remek lehetőséget kínál arra, hogy a Mágiaügyi Minisztérium sorozatos balfogásait ellensúlyozzák, és rendet teremtsenek az ország kusza pénzügyeiben. Válaszul a Mágiaügyi Minisztérium már jelezte is értékpapír-kibocsátási szándékát, és hozzátették, remélik, hogy a bevezetésre kerülő rendszer hozzájárul ahhoz, hogy az állampolgárok beléjük vetett bizalma megerősödjön (Úgy tudjuk, kockázatmentes állampapírjaikra 40%-os garanciát vállalnak). A koboldok erre azt nyilatkozták, lehet, hogy a tőzsde megalapítása mégsem olyan jó ötlet, mint ahogyan azt korábban hitték.
A huzavona ellenére (amelynek a koboldokat és a Minisztériumot ismerve még távolról sincs vége) pénzpiaci szakértő-varázslók segítségével már ki is dolgozták azokat a törvénymódosításokat, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a korábbi vállalkozások értékpapírokat bocsáthassanak ki. A hírt megneszelve néhány cég máris bejelentette, hogy át kívánnak alakulni részvénytársasággá, akármit is takarjon ez a név. A Reggeli Próféta biztos forrásból úgy tudja, a Minisztérium tárgyalást folytat mugli vállalatokkal is abból a célból, hogy a kezdeti értékpapírhiányt áthidalandó, mugli részvényekkel és kötvényekkel növeljék a profitot.
Ludo Bumfolt lelkesen üdvözölte a tőzsde ötletét és kijelentette, saját kötvényt bocsát ki, kibővítve ezzel már így is sikeres szerencsejáték-iparát. Mundungus Fletcher, aki korábban viszonylag kevés szerepet játszott a pénzügyi életben (már ami a nemzeti vagyon gyarapítását illeti) szintén fontolóra vette a tőzsdecápaságot. Tőzsdei karrierje azonban igen hamar véget ért, amikor kiderült, a Mundungus-jegy névre hallgató ezer darab takarékjegyre tett előjegyzés mind tőle származik, csak három különböző álnéven. Miután a szakértő-varázslók megállapították, hogy ez a magatartás nem etikus, Mr Fletcher lemondott önálló vállalkozási szándékáról és inkább Ludo Bumfolttal kezd közös bizniszbe. Vajon ki jár jól az üzleten?

írta: Mathilda Sleven

0 comments:

Megjegyzés küldése