Pages

2010. május 24., hétfő

Gyerkőcöknek!


A napokban, mégpedig április 21-én megalakult az első olyan gyermek kviddics liga, amely egy nap alatt meghódította a világot: az IKK, alias az Ifjúsági Kviddics Klub.

Ide a kiskorúak, tehát 0-17 éves korunkig koptathatjuk, a legmodernebb seprűket. Persze a vezetők, már felnőttekből állnak. Ez egyfajta intézmény, amelynek megalapításáról szóló okiratot, a Minisztérium boldogan pecsételte le, mondván: „Nem lehet elég korán elkezdeni”.
A gyermekek délutánonként kaphatnak szakképzést. Persze nem csak élesbe vannak edzések. Hanem különböző Taktikai órák, illetve Ismereti órák, amelyen a diák megismerheti a Kviddics történelmét, a saját seprűjének mivoltát.
A besorolás, korhoz kötött és azon belül játéktechnikához, játékminőséghez (jó, rossz, közepes).
Persze az intézménynek meg van a célja: meg szerettetni az ifjúsággal a sportágat és kitűnő játékosokat képezni abban. Hát reméljük, így is lesz, s a legkiválóbbak kerülnek ki innen!
Az igazgató: Dean Layla, válogatott játékos, aki az iskola alapítója is egyben.
A sulival kapcsolatosan szállóigévé vált: „Nem lehet elég korán elkezdeni”. Ez a jelmondatuk is, a mai naptól.

Volt szerencsém interjút készíteni az alapítóval. Itt néhány válasz feltett kérdéseimre:

- Ez a rendszer hasonlóan működik, mint egy iskola?
- Hát nem jegyek, hanem pontok vannak, amelyeket különböző betűkkel jelöltünk meg. /E=Elmegy, M=Megfelel, K=Kiváló, ZS=Zseniális./ Meg persze ha jegyek lennének, akkor egyfajta maximalistaság törne ki a tanoncokon, és már nem élveznék a játékot. És mellesleg, ezeket a pontokat, csak a tanársereg tudja, úgyhogy soha nem derül ki!

- Ha már így a tanároknál járunk. Összesen hányan oktatnak?
- Vagy 40-en. Ennek az, az oka, hogy nagyon sok korosztályt el kell látni - mondja, az elképedt arcom láttán.

- És összesen hányan vannak, most, a kis lurkók?
- Jelenleg 300-an, de folyamatosan gyarapszunk - mondja mosolyogva.

- És hol található az iskola?
- Angliában, egy Duets nevű kis falucskákban. Természetesen a mugliktól mentesen.
- És a gyerekeknek mikor van oktatás, hiszen iskolázottak?
- Erre egy elég kidolgozott rendszert alakítottunk ki. Van egy órarend és minden vidéken zsupszkulcsok vannak elhelyezve, Ezek alapján a diák, a délután folyamán szimplán megérkezik az órájára és távozik is arról.

- Remek. Most már csak azt kéne megtudnunk, hogy hogyan lehet jelentkezni?
- Bagolyban!- válaszolja nevetve az igazán vicces és kedves fickó.- Várjuk a leveleket, a Minisztérium címére, s alá írva a monogramunkat: IKK.

- És miről kell írnunk jelentkezéskor?
- Természetesen a neved, korod, lakhelyed és az indok, amiért akarsz jönni. Mert hát, ha azt írod, mint már egyszer olvastam: „Anyámék akarták”, direkt fel se vettük, hiszen tudtuk, hogy a gyereknek ez kínszenvedés lenne. És valamilyen ajánlás is kell. Az iskola esetében, a Grácia kviddicsezői között kel kezdenetek. Mert hát arra nincs idő, hogy itt magyarázzuk el, hogy ez itt a seprű és egyebek. Szóval először a sulid kviddicscsapatába jelentkezettek!
- Rendben, akkor riadóztatom a sulit - mosolygok.
- Mindenkit szívesen várunk! Téged is kicsi lány!- mondja mire egy mosolyt küldök felé, majd távozok a minisztériumi helyiségből.

Szóval pennára fel! LÉGY TE IS EGYIKE A VILÁGHÍRŰ JÁTÉKOSOKNAK! AKIK AZ IKK-BAN TANULTAK!


Susan Jessica Gartner

3 comments:

Victoria Vulpine írta...

Ez fantasztikus! Végre komolyan foglalkoznak a fiatalokkal is. :) Már írom is a baglyot az egyesületnek. :)
Te is jelentkezel, Susan? Járhatnánk együtt is az edzésekre. :)

Susan Jessica Gartner írta...

Hát nem is tudom. Még gondolkozom rajta. Még egy picit fejlődnöm kell itt a suli kviddics csapatában, de úgy gondolom nagy esély van rá, hogy veled tartok. De ha nem is, legalább egy nagy kviddics játékos lesz a Caminusnak :D

Amy írta...

Ez szuper, alig várom a bajnokságokat :))

Megjegyzés küldése