A legkilátástalanabb helyzetben is küzdeni- A fattyú

 A nemesi előjogok és a rang mindenre feljogosít? És ha valaki csupán egy átlagember, van egyáltalán esélye felvenni a harcot? Mi történik akkor, ha a társadalom két legtávolabb álló tagja szembe találja magát? Mit veszíthet az, akinek semmije sincsen? És mit nyerhet az, akinek mindene megvan?

1755-ben egy katona veterán engedélyt szerez a királyi udvartól, hogy a jütlandi lápon kolóniát hozzon létre a király nevében. A kapitánynak semmilyen esélyt sem jósolnak, bolondnak tartják a kancellárián, amikor megadják neki a lehetőséget. Mindenki tudja, hogy aki korábban ott próbálkozott, csúfos vereséget szenvedett. Azonban így a király is boldog lesz, hiszen az egyik szerelemprojektje újabb esélyt kap, a főhősünk pedig ha sikerrel jár, nemesi címet és hozzá tartozó birtokot cselédekkel.

Már itt, a kancellárián rosszindulattal szembesül az ötlete kapcsán, és csak azért kap végül engedélyt, mert közölte, hogy a projektet majd a veterán fizetéséből fogja finanszírozni, az udvarnak semmibe sem kerül az indulás.

Ludvig Kahlen azonban nem adja könnyen magát. Jó előre eltervezi, hogy milyen kiadások lesznek, és csak a legszükségesebbre költ, hiszen a katonai nyugdíj roppant mód behatárolja a pénzügyi kereteket. Nem csak a királynak akar megfelelni, hanem be akarja bizonyítani, hogy a megfelelő szakértelemmel és kitartással bármi elérhető. Meg azt is be akarja bizonyítani, hogy egy fattyú (anyja cseléd, apja pedig egy főnemes) is elérheti a céljait, és viheti akármire.

Azonban hiába a gondos tervezés, a helyi földesúr is szemet vet a területre és bármit hajlandó megtenni azért, hogy megszerezze a birtokához közeli láp területét. Még ha emberek élete is múlik rajta, az sem számít. Kettejük összecsapása elkerülhetetlen, és egyre durvább lesz az idő előrehaladtával…és ha lesz is nyertes, nem biztos, hogy valóban az lesz.

A filmet elnézve a jó és a rossz küzdelmét megidéző western filmek juthatnak eszünkbe, ahol igazából senki sem nyerhet. A szembenálló felek összecsapását pedig vér szegélyezi.  Az erőviszonyok egyáltalán nem a főhősünknek kedveznek, azonban katonai múltjának és tapasztalatainak nagy hasznát fogja tudni venni.

Mads Mikkelsen rezzenéstelen arccal kelti életre Kahlen kapitányt, mégis rengeteg érzelmet képes megidézni. A főszereplő pedig nagyon sokáig nem lesz szimpatikus, hiszen a kolónia létrehozásán kívül semmi más sem érdekli, még a mellé sodródó emberekkel sem foglalkozik igazából. De valószínűleg másként nem is lehetne ilyen embert próbáló feladatot teljesíteni, puhány embereknek esélyük sincsen. A láp ezt már régen megtanította a betörésével korábban próbálkozóknak, nem hiába élnek olyan kevesen arrafelé.

Egészen fantasztikus volt amúgy látni, hogy a föld megművelése közben hogyan „művelte meg” a láp Ludvigot. Egészen zsigerig dolgozta meg, és hozta elő belőle azt az oldalát, amit a film elején elképzelni sem mertünk/tudtuk.

Az ő ellenpólusa Frederik de Schinkelt megformáló Simon Bennebjerg, a pszichopata földesúr, aki olyan, mint egy kisgyerek, meg akarja szerezni azt, amit kitalált és nem érdekli, hogy ki fizeti meg az árát. A két főszereplő összecsapása elementáris erejű és elkerülhetetlen. A beteges  „hobbiját” űző, unatkozó és mentális betegségektől nem mentes földesúr hatalommal történő visszaélése egy macska-egér játszmába sodorja Kahlen kapitányt és a körülötte levőket.

És ennek a néző fog a leginkább örülni, ugyanis zsigerig hatol minden mozdulatuk.

Az operatőri munka csodálatos, olyan, mint ha mi is éreznénk a bőrünkön a fog vacogtató hidegen süvítő hideg szelet, a mínuszok repkedését és azt is megértjük, hogy miért kilátástalan az élet a lápon. Ha itt akarsz élni, nem sok választásod van: vagy útonálló leszel a társadalom perifériájára szorulva, vagy pedig megpróbálsz helyt állni, és reményt nyújtani az embereknek azzal, hogy kitartasz a végsőkig.

A zene meg igen libabőrözős alkotás lett, Dan Romer fantasztikus sound trackje elképesztő hatást gyakorol ránk a film alatt.

A fattyú a dánok idei Oscar-jelölt filmje volt.. Mindenképpen megéri megnézni, rettentő jól építi fel az izgalmakat, nézés közben egyre nő a feszültség, ami nagyon könnyen beszippant minket is.

 Írta: Tekergő Hedvig, Solaris

Molly Weasley: Bűbájok a hétköznapokban

Biztos mindenki ismeri a Weasley családot, mivel az egyik ősi aranyvérű családról van szó. Nagy szerepük volt Voldemort legyőzésében, és az Abszol úton található egy üzlete is a családnak. Nemrég azonban észrevettem, hogy Molly Weasley-nek megjelent egy könyve is, amit a háziasszonyoknak szánt.

Mint ismeretes, az asszony legtöbb idejét a ház körüli teendőkbe fektette mindig is, nem is tudunk arról, hogy lett volna valaha munkahelye. Emiatt szinte mesterévé vált a háztartási varázslatoknak, melyekről könyve szól. Erről olvashatunk a kötet bevezetőjében is, természetesen az asszonyhoz méltó, szerény, komoly, de néha vicceskedő stílusban, melyet minden fejezetben megfigyelhetünk.

A kötet fejezetei egy lakás felépítését követik, ezért az alábbi címeket kapták: Kert, Konyha, Nappali, Hálószoba, Fürdő, Egyéb. Utóbbiba olyan varázsigéket szedett össze, amit nem tudott egy-egy helyiségre korlátozni, többen vagy akár mindben hasznos lehet. A kötetet egyébként a Weasley család Odúként ismert házának képei színesítik.

A fejezeteken belül kis címekkel ellátva lehet olvasni az oda tartozó igékről. Azonban a történetükbe, kialakulásukba nem megy bele, néhol említ meg csak ezzel kapcsolatban egy-egy gondolatot, információt (pl. „Peter Snow-nak lehetünk hálásak emiatt”,  „… szerencsénkre a 18. század óta ismert a varázslat”). A hangsúly mindegyiknél azon van, hogy kell elvégezni, hogy lehet a hétköznapokban alkalmazni őket. Kifejezetten koncentrál arra is, hogy milyen szituációkban, alkalmakkor érdemes használni. Tapasztalatai szerint adja meg ezeket az információkat mindegyik szakasz végén, felsorolásszerűen is.

És, hogy mitől érdekes, és hasznos ez a kötet, mikor a legtöbb varázslatot mindenki ismeri, használja, és elvégzésük sem különösebben nehéz? Azoktól a hozzátoldásoktól, amiket az asszonytól kaptak. Nem egy varázslatot a szerző tovább fejlesztett, hogy még hatékonyabbak legyenek, speciálisra szabta, hogy az általa megadott igények szerint működjön, stb. Emellett pedig mindenkinek a figyelmébe ajánlom a kötet végén szereplő besorolást! Ebben megadja, mely varázslatokat használta a Roxforti csata során, és ezzel kapcsolatban milyen emlékei vannak róluk. Habár nem sok varázsige szerepel ezen listán (csupán 8 darab), mégis érdekes azt látni, hogy egy harc során is mennyire hasznosak lehetnek a ház körüli varázslataink.

 Írta: Júlia Snape, Solaris

A repkedő fegyverhordozó

Most egy igencsak különös fajra szeretném felhívni a figyelmet, ami ráadásul védett. A Roxfort környékén is élnek példányok eme színes gyönyörűségekből. Mivel éjszakai életmódot folytat, érdemes holdtöltekor kimerészkednünk Hagrid kunyhójához, hogy megfigyelhessük őket. Járjunk nyitott szemmel! A barna –fehér pöttyös lepkét igencsak nehéz észrevenni! 

A felfegyverzett katona

A medvelepke méltán szolgált rá erre a névre. Első szárnyai barnák, amelyet néhol sárga, vagy krémszínű folt szakít meg. Hátulsó szárnyai narancssárgák, kék pöttyökkel. Amikor pihen, a hátsó szárnyak láthatatlanná válnak, így a lepke teljesen beleolvad a környezetébe.

Látványos színe nem véletlenül alakult ki. Mivel esetlenül repül, könnyen prédává válik a madarak számára. De nem kell aggódnunk, ez a példány bőven fel van fegyverkezve. Már hernyó korában a mérgező növényeket keresi, és ezeken keresztül a méreg felszívódik a bőrében, és soha nem ürül ki. Ha veszélyt érez, a hátsó szárnyait kivillantja, hogy ezzel elijessze támadóját. A kifejlett példánynak a fején van egy vörös pamacs, mely szintén a faj mérgezősségére hívja fel a figyelmet. Ha megtámadják, ebből a pamacsból mérget lövell ki. Ám a medvelepke harci taktikájának még nincs vége! Kiderült, hogy képesek cincogó hangot kiadni. Ezzel a cincogással ugyanis még egy nagy ellenségét képes megtéveszteni. Ez a támadó nem más, mint a denevér. A denevérek ultrahanggal tájékozódnak, a medvelepke pedig pont ezt a tájékozódást zavarja. Ha pedig a denevér mégis elkapja a lepkét, akkor pedig a rovar rossz íze miatt jegyzi meg, hogy erre a fajra nem érdemes vadászni! 

Akkor mégis milyen ellensége van a medvelepkének?

A kérdés jogos. Természetesen itt is a túlzott városiasodás okoz gondot, illetve a parlagok felszámolása. Azonban kiemelnék egy természetes ragadozót is, amely kifejezetten a hernyókat pusztítja. Ez a fürkészlégy. Habár a medvelepkék száma évről évre kevesebb, a faj még nem került fel a védett állatok listájára. 

Életmódja

Éjszakai életmódot él, a fények vonzzák. Nagyon rövid a repülési ideje, mindössze két hónap. Júliusban és augusztusban figyelhető meg. Ezek után a nőstény a fényes petéket csoportosan leteszi. A kikelés után a hernyók azonnal táplálkozni kezdenek, majd behúzódnak télre az avar alá. Tavasszal folytatják a táplálkozást, gyakorlatilag minden növényt megesznek, amik az útjukba kerül.

A hernyók ekkor már 6 cm hosszúak, és sokan „pamacska” néven ismerik őket. Testét világos szemölcsök borítják, hátán vöröses szőrszálak merednek az ég felé. Ennek védelmi funkciója is van, másrészt bábozódáskor ebből készíti a szövedékét.   

Méltó név egy kviddicscsapathoz

A Roxfortban alakult egy kviddics csapat, amely főleg a védekező taktikákra helyezte a hangsúlyt. A csapatfőnök, Ariana Fernanda főleg az eltérítő manőverekre fókuszált. Ez a gurkókra volt hatással, így az óriási golyóknak esélyük sem volt a játékosokat leütni a seprűkről. Ez biztonságosabbá teszi a játékot. A másik látványos védekező manőver a kapu őrzésében játszott szerepet. Az őrző védekezés közben lobogó narancssárga köpenyt viselt, ami megzavarta az ellenfél célzását. Természetesen ez a védekező taktika bírói elutasításra került, de mivel egy amatőr csapatról van szó, akik csak a Roxfort pályáján játszanak, így a narancssárga köpeny maradhatott. Egyébként a medvelepkék az „újítások” ellenére csak a ranglista tízedik helyén állnak, és továbbra sem sikerül megelőzni a Gepárdokat. De a szezon még hosszú, és a top 10-ben benne lenni is szép eredmény.

Írta: April Starr, Solaris

Az utolsó látogatás

Kedves Olvasóim!

Elérkeztünk utolsó cikkünkhöz ebben a tanévben. Remélem élveztétek a Boszi idei cikkeit is. Bizton állíthatom, hogy társaim és én örömmel állítottuk össze nektek a remek olvasnivalókat. Most pedig kellemes olvasást kívánok a legutóbbi történetemhez.

Már bőven benne jártunk a vizsgaidőszak előtti lázban. Mindenki elfoglalt volt, a különböző beosztások miatt alig találkoztunk már. Hétvégente néha a hálótermünket sem hagytam el, mert szinte egész nap ott tanultam. A tanáraink pedig minden alkalmat megragadtak, hogy felkészítsenek minket a vizsgáinkra. Folyamatos számonkérések, hosszú kérdezgetések, órákig tartó kemény növény- és állatgondozói munkák vártak minket reggeltől estig.

Az utolsó héten már vibrált a feszültség a klubhelyiségben, és mindenki szótlanul ült a könyvek és a pergamenhalmok felett. Teltek az órák, és észre sem vettem, hogy a péntek estéből szombat reggel lett. Felálltam a karosszékből, és kinyújtóztam. Nem volt kedvem lemenni a Nagyterembe reggelizni. Mindig nagyon zsúfolt volt, és egyre zajosabb az utóbbi időben. Ráadásul sokan ott gyakoroltak a rájuk váró vizsgáikra. Az RBF és a RAVASZ vizsga előtt álló diákokhoz szinte hozzá sem lehetett szólni, ha az nem vizsgakérdés volt.

Kis magányra vágytam, de nagyon éhes voltam már. Eszembe jutott, hogy van egy helyiség, ahol senki sem zavarhat meg. Össze is pakoltam gyorsan, és elindultam a szoba felé. Már rég nem jártam ott, talán egy hónap is eltelt az utolsó látogatásom óta. Út közben összetalálkoztam Júliával.

- Hát te? – kérdeztük egyszerre a másiktól.

- Most megyek reggelizni. Nem jössz? – tette fel a kérdést nekem Júlia.

- Oh, nem. Most kihagyom. De honnan jössz? Én most jövök a klubhelyiségből, és nem láttalak ott.

- Jaj, tegnap este begörcsölt a kezem a sok írástól. Elmentem a gyengélkedőre kérni rá egy kis krémet. Nem tudom mi van benne, de ma reggelre már teljesen elmúlt. De látnod kellett volna mennyien vártak ott.

- Ez a vizsgaidőszak kikészít mindenkit. Ha még sokáig kell folytatni ezt a folyamatos ismétlést, tuti én is ott fogok kikötni kényszerpihenőn.

Hamar elköszöntünk, mindketten mentünk a saját dolgunkra. Nagyon szerettem a barátnőimmel lenni, de most szükségem volt az egyedüllétre. Az agyam zsongott a sok tananyagtól, az egész heti ismétléstől, és a hosszú éjszakákba nyúló tanulásoktól.

A Szükség Szobája most is készen állt, de meglepődtem, mikor megláttam, mi vár rám.

A kiskonyha most is ott volt, ahogyan azt ismertem. De a kedvenc mahagóni íróasztalom helyett most egy kényelmes, hatalmas kanapé volt. Nem az a klasszikus fajta, hanem az, amelyik olyan széles volt, mint egy ágy. A kanapét könyvespolcok vették körbe, amin kedvenc varázsszakácskönyveim álltak. Többek között ott volt az a példány is, amit még apukám készített nekem. Fellapoztam, hátha találok valami reggelinek valót. Meg is találtam az egyik kedvenc varázskenyér receptemet.

Elővettem egy nagy keverőtálat, amiben szétnyomtam két érett cserpenyét. Olvasztottam egy kis manózsírt, s közben kimértem a szükséges hegykristályt, amit hozzáadtam a cserpenyékhez. Összekevertem ezt két augurán tojással, majd félretettem a keveréket. Kimértem egy kisebb tálban a makedóniai port, a tündérport, és megszórtam egy kis darált fakristállyal is. A száraz hozzávalókat a nedvesekhez adagoltam lassan, majd a már kihűlt, de olvadt manózsírt is. Belekevertem még egy kis adag dalmát kakaópöttyöt is. Kerestem egy hosszúkás tortaformát, kikentem manózsírral, majd a tésztát beleöntöttem, és az előmelegített sütőbe helyeztem.

Elfáradtam a főzőcskézésben és az egész éjszakai tanulásban, és leheveredtem a kényelmes kanapéra. Észre sem vettem, de egyszer csak elaludtam. Álmomban a vizsgák után voltam már. A nap melegen sütött, és én a bőröndömet és a baglyom kalickáját cipeltem át egy réten. Éppen ekkor láttam meg a házunkat a rét túlsó oldalán. A hosszú tanév után hazaértem a szüleimhez. Amikor beléptem a házba, megcsapott valami finom, édeskés illat. Édesanyám lesietett a lépcsőn, és boldogan üdvözölt. Apukám pedig épp akkor vett ki valamit a sütőből, és én valami apró csilingelést hallottam meg.

Az agyam magától felébresztett, és ekkor meghallottam a csilingelést, ami a sütő felől jött. Eszembe jutott a kenyér, amit sütöttem. Gyorsan kikapcsoltam a sütőt, és kivettem a kenyeret. Kitettem hűlni, majd visszafeküdtem egy kis időre. Muszáj volt pihentetni kicsit a kenyeret, hogy könnyebben kijöjjön a formájából. Pár óra alvás után felébredtem, és az orromat megcsapta a kenyér illata. Felszeleteltem, és egy nagy bögre kakaóval együtt rögtön befaltam pár szeletet. A maradékot elcsomagoltam, majd újra visszafeküdtem, hogy pihenjek még egy kicsit, mielőtt újra nekiálltam volna tanulni.

Bár nem tudtam róla, többet nem volt alkalmam a tanévben visszamenni a szobába. Azonban nem feledkeztem meg róla. A vizsgák után sokszor álmodoztam arról, hogy visszatérek, de inkább barátnőimmel töltöttem az időmet.

Hát ez történt velem a második tanévben. Visszagondolva nagyon is eseménydús tanév volt, és fogalmam sem volt, mikor szállt el így. A kastélyban mintha egyszerre állna meg az idő, és rohanna tovább. A tanév végén hazamegyünk. De már most nagyon várom a következő tanévet. Remélem, ti is kipihenitek magatokat a nyári szünet alatt, és jövőre újult erővel folytatjátok a következő tanévet!

Írta: Lily Pat, Solaris

Találkozás

Amikor reggel felébredtem, az első gondolatom az volt, hogy történjen bármi, ez a nap más lesz, mint a többi. Tettem oda egy kávét, és míg főtt, addig nyugodtan felöltöztem. A kávéval kiültem az erkélyre, néztem a tájat, a nap felkelő sugarai és a tavasz illata, melege mosolygásra késztetett.

Átgondoltam az előttem álló napomat. Vajon mit gondolhat most Csilla? Volt tanítványom, sokat beszélgettünk azóta is. Ma találkozom vele, és bár sokat beszélgettünk, mégis kíváncsian várom, hogy milyen lesz vele a találkozó… Aggódom érte. Emlékszem, magyarórák után hányszor ott maradt, hogy kiöntse a lelkét. Tudom, hogy most is ez lesz. Talán megnyugszik kicsit. Megittam a maradék kávémat, majd elindultam tanítani.

A nap leteltével fáradtan érkeztem haza. Lepakoltam a cuccaim, rendbe szedtem magam, majd elindultam a Csillával való találkozóra. 

Ő már messziről integet nekem. Mikor odaérek, látom, hogy szomorú, emiatt összeszorul a szívem. Kérdezem tőle, mi a baj. Azt mondja, fáj a lelke. Elkezdünk sétálni, közben mesélni kezd. Egy szép parkba visz az utunk, leülünk egy padra a fák alá. Nem kérdeztem, és ő se beszélt. Csak csendben ültünk. Nem sürgettem, hagytam, szedje össze a gondolatait. Egy kis idő múlva beszélni kezdett. Beszélt mindenről, az életéről. Miután elhallgatott, látom hogy sírni kezd. Eddig valahogy tartotta magát, de most a könnyekkel felszínre törtek az elfojtott érzelmei. Óvatosan letörlöm könnyeit, majd átölelem. Tudom, hogy erre nagy szüksége van, két kézzel erősen kapaszkodik belém. Halkan beszélek hozzá, közben simogatom a hátát. Érzem, ahogy lassan megnyugszik.

És akkor megtörtént: a szája sarkán mosolyt látok. Már érezzük, hogy szép lassan elkezd ragyogni. Szép lassan lekerült lelkéről a láthatatlan teher, amit idáig némán cipelt. A találkozó végén szép lassan hazafelé veszem az utam, hisz elértem a célom, Csilla lelke megnyugodott és végre -ha csak kis időre is- boldog.

Írta: Effy Redbird, Solaris

Órarend Book TAG

Most pedig, az idei utolsó Bosziban vegyük górcső alá az iskola tantárgyait! Minden tárgyhoz kapcsoltam egy-egy jellemző meghatározást, ezek szerint fogok ajánlani könyveket. 

1. Átváltoztatástan: Egy olyan könyv, amiben valakinek a személyisége 180 fokot fordul

Suzanne Selfors: Mentsük meg Júliát! című ifjúsági könyvet választom ide, mivel ebben eléggé meglepett egy karakternek a változása. A történet a klasszikus Rómeó és Júlia átdolgozása.

2. Bájitaltan: Egy olyan könyv, amiben szerepe van egy méregnek

Nem szeretnék ide konkrét könyvet hozni, mivel csak Agatha Christie műveiből tudnék választani, ezzel pedig lelőném a megoldás egy részét. Az ő műveiről pedig már volt szó itt.

3. Gyógynövénytan: Növénytani könyv

Ide se szeretnék csak egy könyvet hozni, inkább egy kiadói sorozatot említenék, mégpedig a Kis természetkalauzt. Ebben több növényekkel kapcsolatos kiadvány is megjelent, röviden, érthetően foglalva össze a legfontosabb tudnivalókat egy-egy fajról.

4. LLG

Sajnos nem sok ilyen könyvet ismerek, ezért egy Harry Potter témájú könyvet hozok, még pedig a Legendás állatok és megfigyelésük című kiegészítő kötetet, amiből a film is készült.

5. Mágiatöri

Nehéz helyzetben vagyok, hogy ide mit hozzak, mivel mindenki más történelmi kort, eseményt szeret. Én magam is több korszakot kedvelek, épp ezért inkább több címet ajánlok, hogy lehetőleg mindenki tudjon belőlük választani.

• Ioszif Lavreckij: Salvador Allende
• Juan de Tovar: Azték krónika
• Bill Manley: Hetven rejtély az ókori Egyiptomból
• Francis Watson: Medici Katalin élete és kora

6. SVK: Egy klasszikus könyv

Nem egy klasszikus értelembe véve klasszikus könyvet hozok, épp ezért kétlem, hogy sokan találkoztatok volna már vele. Ez pedig nem más, mint Chrétien de Troyes: Az oroszlános lovag (Yvain) című verses regény. Ez a középkori mű az Arthur király mondakörbe vezeti be az olvasót. Ne ijedjen meg senki, kifejezetten olvasmányos műről van szó, amiben Yvain lovag különböző kalandjait ismerhetjük meg.

7. Asztronómia: Űr, csillagászati témájú könyv

Sajnos még nem olvastam konkrétan ilyen könyvet, pedig több is van a várólistámon. Úgy gondolom,  Scott Kelly: Egy év az űrben műve mindenki számára érdekes lehet. Az asztronauta elsőként töltött  340 napot, vagyis majd’ 1 évet a Nemzetközi Űrállomáson, az erre való felkészülésről és az itt szerzett élményeiről, feladatairól számol be könyvében.

8. Jóslástan

Biztos olvastam olyat, amiben jósolnak valakinek, viszont most csak Gwenda Bond: Lány a kötélen című regénye jutott eszembe, amiről már volt szó korábban.

9. Mitológia

Ide nem egy könyvet, hanem egy sorozatot szeretnék hozni, mégpedig Buótyik Dorina eddig megjelent 4 kötetét. Gracie Simpson főszereplésével mindegyik az ókori Egyiptomba vezet vissza minket, egybe fonódva a jelennel. Habár még csak az első két kötetet olvastam, amiben látszik, hogy kezdő írónővel van dolgunk, mégis bátran ajánlom nektek, mivel igazán szórakoztatóak, és fokozatosan javul az író stílusa is.

10. Repüléstan

Mi mást is ajánlhatnék, mint David McCollough: A Wright fivérek című könyvét? Ahogy a címe is mutatja, ez a repülőgép feltalálóinak életét mutatja be, természetesen találmány központúan. Részletes, és alapjáraton érthető a tudományos oldala is, mégis olvasmányos maradt.

Emellett viszont szeretnék egy magyart is említeni itt, mégpedig Kositzky Attila: „Deltaszárnytól a Fekete hölgyig” című művét, ami a szerző vadászpilótaként leélt életének egy szeletébe enged bepillantást.

11. Rúnaismeret

Habár még nem olvastam de Joanne Harris: Rúnajelek című regényében fontos szerepet kaptak a rúnák. Magyarul sajnos csak az első kötete jelent meg, de angolul már 4 kötet is olvasható.

12. Sárkánytan

Tolkien Hobbit művében nagy jelentőséget kap egy sárkány, erről azonban már olvashattatok.

13. Számmisztika: Egy művészettörténeti könyv

Armand Puig i Tárrech: Gaúdí és a Sagrada Família könyvét választottam ehhez a ponthoz, még pedig azért mert elég érdekesnek találom, hogy egy – még épülő – épületről valaki könyvet írjon. Eleve érdekes már a templom, hogy ilyen sokat dolgoznak rajta, és közben már meg megnyitották, hát még látni a kötetben a kész terveket róla…

14. SV: Egy ijesztő alapkoncepciójú könyv

Alapjáraton nem szeretek ijesztő könyvet olvasni, így nem igazán tudok ide könyvet ajánlani. Franz Kafka: Átváltozás című novellája viszont számomra nagyon ijesztő és egyben bizarr is volt.

15. Bűbájtan: Egy könyv, ami elvarázsolt

Tulajdonképpen minden könyv elvarázsolt. Minden könyvbe szeretek bele helyezkedni, elmerülni a világában. Legjobban mégis az olyanoknál sikerül, ami hosszabb (több kötetes), és bizonyos értelemben saját világot teremtett hozzá az író. Vagyis Tolkien művei, a Harry Potter vagy akár A tükörjáró sorozat esetében történt meg a leginkább.

16. Vámpírtan

Őszintén szólva nem igazán szeretem a vámpíros történeteket, így ritkán olvasok ilyet. Emlékeim szerint viszont a Fallen sorozatban feltűnik egy vámpír karakter is. Imádtam ezt a sorozatot, kicsit utazós, misztikus történet, ami képes magával ragadni az embert.

Írta: Júlia Snape, Solaris

A késői vacsora

Kedves Olvasóim!

Már itt a tanév vége. Visszagondolva, nagyon sok minden történt idén velem. Új embereket ismertem meg, másodévesként ismerősen jártam a kastély folyosóin, de új varázsigéket, bájitalokat, növényeket és lényeket tanultam meg. Közben a cikkeimet is írtam nektek, miután felfedeztem a Szükség Szobáját, és alkalmam nyílt főzőcskézni a szabadidőmben. Most is egy ilyen alkalomról szeretnék mesélni nektek.

Nem is emlékszem milyen nap volt, de hétköznap volt, azt tudom. Azért vagyok ilyen biztos benne, mert barátnőim, Júlia, Martha és Hedvig éppen a másnap rájuk váró beadandók tömegéről panaszkodtak. Mi megúsztuk azon a héten, már végeztem a házi feladataimmal másnapra. Így levelet írtam a szüleimnek. Már jó ideje nem volt alkalmam erre, ezért kissé terjengősre sikerült a levelem. Éppen az egyik mondatom közepén tartottam, amikor a kezemmel felböktem a tintatartómat. Hedvig gyors közbeavatkozása megmentette a házijainkat. Szépen letisztogatta nekünk a pergameneket egy varázslattal, így azok visszakerültek eredeti formájukba. Sűrű bocsánatkérések közepette összepakoltam a holmimat.

- Talán jobb lesz, ha holnap fejezem be a levelemet. Ma már eléggé figyelmetlen vagyok – mondtam a lányoknak.

- Igen, talán az lesz a legjobb, ha én is befejezem – válaszolta Júlia, majd kinyújtózott.

A rengeteg házi miatt csak keveset vacsoráztunk, és most mindannyian megállapítottuk, hogy ránk férne egy finom második vacsora. Mivel már későre járt az idő, a Nagyteremben nem találtunk volna semmit, de a táskáinkban csak különféle édességek lapultak. Még nem volt takarodó, így úgy döntöttünk, hogy ellátogatunk a titkos szobánkba. Felcsavartuk a pergamenjeinket, elpakoltuk a pennákat és a tintákat, majd a Szükség Szobája felé vettük az útunkat.

Az úton odafele összefutottunk az egyik professzorunkkal, aki kérdőn nézett ránk.

- Maguk meg mit keresnek ilyenkor a folyosón?

- Hát professzor, tudja, éppen a klubhelyiségben tanultunk… - kezdte Júlia.

- De már órák óta – vágott közbe Martha. – És már elegünk volt, plusz nagy volt a zaj is.

- És igazából még van másfél óránk takarodóig – tette hozzá Hedvig.

- És különben is, csak sétálni vágytunk. Hogy kicsit kiszellőztessük a fejünket – magyarázkodtam én is.

- Na jól van, menjenek. De takarodóra tényleg érjenek vissza. Nem szívesen vonnék le pontot maguktól.

Bár még nem jártunk tilosban, és valószínűleg a Szükség Szobája sem volt egy tiltott hely, hiszen már jó páran felfedezték előttünk. Ezt azonban mégis meg akartuk tartani magunknak.

Mikor odaértünk, a szoba másképp várt ránk, mint amikor csak én jártam ott. Az este ellenére is világos volt odabent, a konyha a Solaris színeiben pompázott. Középen egy faasztal volt két fapaddal az oldalán, amin puha párnák voltak, hogy kényelmesebbé tegye. A konyhában ott voltak a már megszokott varázsszakácskönyvek is a könyvespolcon. Meg is rohamoztuk mind a négyen, hogy valami finomat találjunk magunknak. Pár perc keresés után Júlia rá is akadt a tökéletes receptre.

Hedvig vezette a főzést, mert remekül tudta szétosztani a feladatokat. Én előkerestem a mélyhűtőből a gömbbogyó tésztát, majd feltettem egy kis vizet forrni. Megvártam míg felforr, majd a vízbe tettem négy adagnyi tésztát. A hideg gömbbogyók lehűtötték a vizet, ezért várni kellett, míg újra felforr, majd szépen látni lehetett, ahogy a gömbbogyók a felszínre úsznak és megduplázódnak méretükben.

Júlia és Martha feladata a szósz készítés volt. A lányok felaprították a balkángumókat és az ízmogyorókat, majd egy serpenyőbe tették kis manózsírral. Míg Júlia arra figyelt, hogy ezek ne égjenek meg, addig Martha elővett pár friss nyári vörösbogyót, és egy eltett üveggel is. A megmosott vörösbogyókat a serpenyőbe tették, majd közösen megvártuk, míg megpuhulnak. Júlia szétnyomkodta őket, majd hozzátette az eltett szószt is. Hedvig közben hozzávaló fűszereket keresett, és megízesítette a szószt.

Zajosak voltunk, de nem kellett aggódnunk attól, hogy bárki is meghall minket. Szabadon hangoskodhattunk, viccelődhettünk, nevettünk.

- Add ide azt a fakanalat!

- Vigyázz, viszem a forró vizet!

- Ebből tegyél bele egy csipetnyit, de nem többet, mert rossz ízű lesz!

- Valaki mondja meg, hány óra van!

- Hallottátok, mi történt ma azzal az elsős fiúval Bájitaltanon?

- Mindenki próbált belesni a gyengélkedőre, de el lett kerítve. Állítólag hetekbe telhet, mire tényleg felépül.

- És a múlt heti ártás-párbajról a 4. emeleti folyosón hallottatok?

Mikor kész lett a tészta, leszűrtem, majd a szószba tettem, és a tészta főzővizéből is hozzátettem egy keveset. Ezután Marthával együtt megterítettük az asztalt, míg a lányok megvárták, míg besűrűsödik a szósz. Szétosztottuk négyfelé az ételt, és neki is láttunk az evésnek. Én egy kis reszelt sajtot is szórtam az én adagomra.

Hamar befaltuk a tésztát, de még jó sokáig a szobában maradtunk. Elmosogattunk, elpakoltunk, majd leültünk az asztalhoz beszélgetni. Sokáig beszélgettünk, mert végre volt időnk, ezért most rendesen kipanaszkodtuk magunkat. Jó volt velük újra beszélgetni, a panaszáradat ellenére még nevettünk is.

A takarodót természetesen lekéstük, úgy kellett végig lopakodnunk a folyosón. Egyszer pont az utolsó pillanatban sikerült Hedvignek berángatnia minket egy hatalmas varacskos disznó szobor mögé, mielőtt egy szellem meglátott volna minket. Bár a szellemek többnyire kedvesek velünk, nem tudhattuk, melyikük az. Még a végén szólt volna valamelyik tanárnak. De végül biztonságban elértük a klubhelyiséget, és hamarosan nyugovóra tértünk mindannyian.

Írta: Lily Pat, Solaris