Az utolsó látogatás

Kedves Olvasóim!

Elérkeztünk utolsó cikkünkhöz ebben a tanévben. Remélem élveztétek a Boszi idei cikkeit is. Bizton állíthatom, hogy társaim és én örömmel állítottuk össze nektek a remek olvasnivalókat. Most pedig kellemes olvasást kívánok a legutóbbi történetemhez.

Már bőven benne jártunk a vizsgaidőszak előtti lázban. Mindenki elfoglalt volt, a különböző beosztások miatt alig találkoztunk már. Hétvégente néha a hálótermünket sem hagytam el, mert szinte egész nap ott tanultam. A tanáraink pedig minden alkalmat megragadtak, hogy felkészítsenek minket a vizsgáinkra. Folyamatos számonkérések, hosszú kérdezgetések, órákig tartó kemény növény- és állatgondozói munkák vártak minket reggeltől estig.

Az utolsó héten már vibrált a feszültség a klubhelyiségben, és mindenki szótlanul ült a könyvek és a pergamenhalmok felett. Teltek az órák, és észre sem vettem, hogy a péntek estéből szombat reggel lett. Felálltam a karosszékből, és kinyújtóztam. Nem volt kedvem lemenni a Nagyterembe reggelizni. Mindig nagyon zsúfolt volt, és egyre zajosabb az utóbbi időben. Ráadásul sokan ott gyakoroltak a rájuk váró vizsgáikra. Az RBF és a RAVASZ vizsga előtt álló diákokhoz szinte hozzá sem lehetett szólni, ha az nem vizsgakérdés volt.

Kis magányra vágytam, de nagyon éhes voltam már. Eszembe jutott, hogy van egy helyiség, ahol senki sem zavarhat meg. Össze is pakoltam gyorsan, és elindultam a szoba felé. Már rég nem jártam ott, talán egy hónap is eltelt az utolsó látogatásom óta. Út közben összetalálkoztam Júliával.

- Hát te? – kérdeztük egyszerre a másiktól.

- Most megyek reggelizni. Nem jössz? – tette fel a kérdést nekem Júlia.

- Oh, nem. Most kihagyom. De honnan jössz? Én most jövök a klubhelyiségből, és nem láttalak ott.

- Jaj, tegnap este begörcsölt a kezem a sok írástól. Elmentem a gyengélkedőre kérni rá egy kis krémet. Nem tudom mi van benne, de ma reggelre már teljesen elmúlt. De látnod kellett volna mennyien vártak ott.

- Ez a vizsgaidőszak kikészít mindenkit. Ha még sokáig kell folytatni ezt a folyamatos ismétlést, tuti én is ott fogok kikötni kényszerpihenőn.

Hamar elköszöntünk, mindketten mentünk a saját dolgunkra. Nagyon szerettem a barátnőimmel lenni, de most szükségem volt az egyedüllétre. Az agyam zsongott a sok tananyagtól, az egész heti ismétléstől, és a hosszú éjszakákba nyúló tanulásoktól.

A Szükség Szobája most is készen állt, de meglepődtem, mikor megláttam, mi vár rám.

A kiskonyha most is ott volt, ahogyan azt ismertem. De a kedvenc mahagóni íróasztalom helyett most egy kényelmes, hatalmas kanapé volt. Nem az a klasszikus fajta, hanem az, amelyik olyan széles volt, mint egy ágy. A kanapét könyvespolcok vették körbe, amin kedvenc varázsszakácskönyveim álltak. Többek között ott volt az a példány is, amit még apukám készített nekem. Fellapoztam, hátha találok valami reggelinek valót. Meg is találtam az egyik kedvenc varázskenyér receptemet.

Elővettem egy nagy keverőtálat, amiben szétnyomtam két érett cserpenyét. Olvasztottam egy kis manózsírt, s közben kimértem a szükséges hegykristályt, amit hozzáadtam a cserpenyékhez. Összekevertem ezt két augurán tojással, majd félretettem a keveréket. Kimértem egy kisebb tálban a makedóniai port, a tündérport, és megszórtam egy kis darált fakristállyal is. A száraz hozzávalókat a nedvesekhez adagoltam lassan, majd a már kihűlt, de olvadt manózsírt is. Belekevertem még egy kis adag dalmát kakaópöttyöt is. Kerestem egy hosszúkás tortaformát, kikentem manózsírral, majd a tésztát beleöntöttem, és az előmelegített sütőbe helyeztem.

Elfáradtam a főzőcskézésben és az egész éjszakai tanulásban, és leheveredtem a kényelmes kanapéra. Észre sem vettem, de egyszer csak elaludtam. Álmomban a vizsgák után voltam már. A nap melegen sütött, és én a bőröndömet és a baglyom kalickáját cipeltem át egy réten. Éppen ekkor láttam meg a házunkat a rét túlsó oldalán. A hosszú tanév után hazaértem a szüleimhez. Amikor beléptem a házba, megcsapott valami finom, édeskés illat. Édesanyám lesietett a lépcsőn, és boldogan üdvözölt. Apukám pedig épp akkor vett ki valamit a sütőből, és én valami apró csilingelést hallottam meg.

Az agyam magától felébresztett, és ekkor meghallottam a csilingelést, ami a sütő felől jött. Eszembe jutott a kenyér, amit sütöttem. Gyorsan kikapcsoltam a sütőt, és kivettem a kenyeret. Kitettem hűlni, majd visszafeküdtem egy kis időre. Muszáj volt pihentetni kicsit a kenyeret, hogy könnyebben kijöjjön a formájából. Pár óra alvás után felébredtem, és az orromat megcsapta a kenyér illata. Felszeleteltem, és egy nagy bögre kakaóval együtt rögtön befaltam pár szeletet. A maradékot elcsomagoltam, majd újra visszafeküdtem, hogy pihenjek még egy kicsit, mielőtt újra nekiálltam volna tanulni.

Bár nem tudtam róla, többet nem volt alkalmam a tanévben visszamenni a szobába. Azonban nem feledkeztem meg róla. A vizsgák után sokszor álmodoztam arról, hogy visszatérek, de inkább barátnőimmel töltöttem az időmet.

Hát ez történt velem a második tanévben. Visszagondolva nagyon is eseménydús tanév volt, és fogalmam sem volt, mikor szállt el így. A kastélyban mintha egyszerre állna meg az idő, és rohanna tovább. A tanév végén hazamegyünk. De már most nagyon várom a következő tanévet. Remélem, ti is kipihenitek magatokat a nyári szünet alatt, és jövőre újult erővel folytatjátok a következő tanévet!

Írta: Lily Pat, Solaris