A nemesi előjogok és a rang mindenre feljogosít? És ha valaki csupán egy átlagember, van egyáltalán esélye felvenni a harcot? Mi történik akkor, ha a társadalom két legtávolabb álló tagja szembe találja magát? Mit veszíthet az, akinek semmije sincsen? És mit nyerhet az, akinek mindene megvan?
Már itt,
a kancellárián rosszindulattal szembesül az ötlete kapcsán, és csak azért kap
végül engedélyt, mert közölte, hogy a projektet majd a veterán fizetéséből
fogja finanszírozni, az udvarnak semmibe sem kerül az indulás.
Ludvig Kahlen azonban nem adja
könnyen magát. Jó előre eltervezi, hogy milyen kiadások lesznek, és csak a
legszükségesebbre költ, hiszen a katonai nyugdíj roppant mód behatárolja a
pénzügyi kereteket. Nem csak a királynak akar megfelelni, hanem be akarja
bizonyítani, hogy a megfelelő szakértelemmel és kitartással bármi elérhető. Meg
azt is be akarja bizonyítani, hogy egy fattyú (anyja cseléd, apja pedig egy
főnemes) is elérheti a céljait, és viheti akármire.
Azonban hiába a gondos tervezés,
a helyi földesúr is szemet vet a területre és bármit hajlandó megtenni azért,
hogy megszerezze a birtokához közeli láp területét. Még ha emberek élete is
múlik rajta, az sem számít. Kettejük összecsapása
elkerülhetetlen, és egyre durvább lesz az idő előrehaladtával…és ha lesz is
nyertes, nem biztos, hogy valóban az lesz.
A filmet elnézve a jó és a rossz
küzdelmét megidéző western filmek juthatnak eszünkbe, ahol igazából senki sem
nyerhet. A szembenálló felek összecsapását pedig vér szegélyezi. Az erőviszonyok egyáltalán nem a főhősünknek
kedveznek, azonban katonai múltjának és tapasztalatainak nagy hasznát fogja
tudni venni.
Mads Mikkelsen rezzenéstelen
arccal kelti életre Kahlen kapitányt, mégis rengeteg érzelmet képes megidézni.
A főszereplő pedig nagyon sokáig nem lesz szimpatikus, hiszen a kolónia
létrehozásán kívül semmi más sem érdekli, még a mellé sodródó emberekkel sem
foglalkozik igazából. De valószínűleg másként nem is lehetne ilyen embert
próbáló feladatot teljesíteni, puhány embereknek
esélyük sincsen. A láp ezt már régen megtanította a betörésével korábban
próbálkozóknak, nem hiába élnek olyan kevesen arrafelé.
Egészen fantasztikus volt amúgy
látni, hogy a föld megművelése közben hogyan „művelte meg” a láp Ludvigot. Egészen
zsigerig dolgozta meg, és hozta elő belőle azt az oldalát, amit a film elején
elképzelni sem mertünk/tudtuk.
Az ő ellenpólusa Frederik de Schinkelt megformáló Simon Bennebjerg, a pszichopata földesúr, aki olyan, mint egy kisgyerek, meg akarja szerezni azt, amit kitalált és nem érdekli, hogy ki fizeti meg az árát. A két főszereplő összecsapása elementáris erejű és elkerülhetetlen. A beteges „hobbiját” űző, unatkozó és mentális betegségektől nem mentes földesúr hatalommal történő visszaélése egy macska-egér játszmába sodorja Kahlen kapitányt és a körülötte levőket.
És ennek a néző fog a leginkább
örülni, ugyanis zsigerig hatol minden mozdulatuk.
Az operatőri munka csodálatos,
olyan, mint ha mi is éreznénk a bőrünkön a fog vacogtató hidegen süvítő hideg
szelet, a mínuszok repkedését és azt is megértjük, hogy miért kilátástalan az
élet a lápon. Ha itt akarsz élni, nem sok választásod van: vagy útonálló leszel
a társadalom perifériájára szorulva, vagy pedig megpróbálsz helyt állni, és
reményt nyújtani az embereknek azzal, hogy kitartasz a végsőkig.
A zene meg igen libabőrözős
alkotás lett, Dan Romer fantasztikus sound trackje elképesztő hatást gyakorol
ránk a film alatt.
A fattyú a dánok idei
Oscar-jelölt filmje volt.. Mindenképpen megéri megnézni, rettentő jól építi fel
az izgalmakat, nézés közben egyre nő a feszültség, ami nagyon könnyen
beszippant minket is.
0 comments:
Megjegyzés küldése