A legkilátástalanabb helyzetben is küzdeni- A fattyú

 A nemesi előjogok és a rang mindenre feljogosít? És ha valaki csupán egy átlagember, van egyáltalán esélye felvenni a harcot? Mi történik akkor, ha a társadalom két legtávolabb álló tagja szembe találja magát? Mit veszíthet az, akinek semmije sincsen? És mit nyerhet az, akinek mindene megvan?

1755-ben egy katona veterán engedélyt szerez a királyi udvartól, hogy a jütlandi lápon kolóniát hozzon létre a király nevében. A kapitánynak semmilyen esélyt sem jósolnak, bolondnak tartják a kancellárián, amikor megadják neki a lehetőséget. Mindenki tudja, hogy aki korábban ott próbálkozott, csúfos vereséget szenvedett. Azonban így a király is boldog lesz, hiszen az egyik szerelemprojektje újabb esélyt kap, a főhősünk pedig ha sikerrel jár, nemesi címet és hozzá tartozó birtokot cselédekkel.

Már itt, a kancellárián rosszindulattal szembesül az ötlete kapcsán, és csak azért kap végül engedélyt, mert közölte, hogy a projektet majd a veterán fizetéséből fogja finanszírozni, az udvarnak semmibe sem kerül az indulás.

Ludvig Kahlen azonban nem adja könnyen magát. Jó előre eltervezi, hogy milyen kiadások lesznek, és csak a legszükségesebbre költ, hiszen a katonai nyugdíj roppant mód behatárolja a pénzügyi kereteket. Nem csak a királynak akar megfelelni, hanem be akarja bizonyítani, hogy a megfelelő szakértelemmel és kitartással bármi elérhető. Meg azt is be akarja bizonyítani, hogy egy fattyú (anyja cseléd, apja pedig egy főnemes) is elérheti a céljait, és viheti akármire.

Azonban hiába a gondos tervezés, a helyi földesúr is szemet vet a területre és bármit hajlandó megtenni azért, hogy megszerezze a birtokához közeli láp területét. Még ha emberek élete is múlik rajta, az sem számít. Kettejük összecsapása elkerülhetetlen, és egyre durvább lesz az idő előrehaladtával…és ha lesz is nyertes, nem biztos, hogy valóban az lesz.

A filmet elnézve a jó és a rossz küzdelmét megidéző western filmek juthatnak eszünkbe, ahol igazából senki sem nyerhet. A szembenálló felek összecsapását pedig vér szegélyezi.  Az erőviszonyok egyáltalán nem a főhősünknek kedveznek, azonban katonai múltjának és tapasztalatainak nagy hasznát fogja tudni venni.

Mads Mikkelsen rezzenéstelen arccal kelti életre Kahlen kapitányt, mégis rengeteg érzelmet képes megidézni. A főszereplő pedig nagyon sokáig nem lesz szimpatikus, hiszen a kolónia létrehozásán kívül semmi más sem érdekli, még a mellé sodródó emberekkel sem foglalkozik igazából. De valószínűleg másként nem is lehetne ilyen embert próbáló feladatot teljesíteni, puhány embereknek esélyük sincsen. A láp ezt már régen megtanította a betörésével korábban próbálkozóknak, nem hiába élnek olyan kevesen arrafelé.

Egészen fantasztikus volt amúgy látni, hogy a föld megművelése közben hogyan „művelte meg” a láp Ludvigot. Egészen zsigerig dolgozta meg, és hozta elő belőle azt az oldalát, amit a film elején elképzelni sem mertünk/tudtuk.

Az ő ellenpólusa Frederik de Schinkelt megformáló Simon Bennebjerg, a pszichopata földesúr, aki olyan, mint egy kisgyerek, meg akarja szerezni azt, amit kitalált és nem érdekli, hogy ki fizeti meg az árát. A két főszereplő összecsapása elementáris erejű és elkerülhetetlen. A beteges  „hobbiját” űző, unatkozó és mentális betegségektől nem mentes földesúr hatalommal történő visszaélése egy macska-egér játszmába sodorja Kahlen kapitányt és a körülötte levőket.

És ennek a néző fog a leginkább örülni, ugyanis zsigerig hatol minden mozdulatuk.

Az operatőri munka csodálatos, olyan, mint ha mi is éreznénk a bőrünkön a fog vacogtató hidegen süvítő hideg szelet, a mínuszok repkedését és azt is megértjük, hogy miért kilátástalan az élet a lápon. Ha itt akarsz élni, nem sok választásod van: vagy útonálló leszel a társadalom perifériájára szorulva, vagy pedig megpróbálsz helyt állni, és reményt nyújtani az embereknek azzal, hogy kitartasz a végsőkig.

A zene meg igen libabőrözős alkotás lett, Dan Romer fantasztikus sound trackje elképesztő hatást gyakorol ránk a film alatt.

A fattyú a dánok idei Oscar-jelölt filmje volt.. Mindenképpen megéri megnézni, rettentő jól építi fel az izgalmakat, nézés közben egyre nő a feszültség, ami nagyon könnyen beszippant minket is.

 Írta: Tekergő Hedvig, Solaris