Pages

2018. február 11., vasárnap

Titokzatos fények a Tiltott Rengetegben


Különös jelenségre hívta fel a figyelmemet egyik forrásom, miszerint a Minisztérium emberei sürgős gyorsasággal vonultak a Tiltott Rengeteg egyik bejáratához, ugyanis két nappal ezelőtt titokzatos fények jelentek meg a Rengeteg egyik tisztása felett. Mivel eléggé mélyen az erdőben van ez a tisztás, így még nem tudtak pontosan oda bemenni, de nagy a mozgolódás a Rengeteg mellett, mert nem tudni ezek a fények nem-e baljós természetűek. Hangokat nem hallani, sem egyéb furcsa dolgot, de a fény folyamatosan látszik. Állítólag kék és fehér színű köd lebeg a tisztás felett, ami néha narancsos színbe vált át. Varázslók és Boszorkányok véleményét is kikérték, de nem tudnak olyan varázslatoról, ami ilyen jelenést megmagyarázna. 

Lehet hogy ártalmatlan dologról van szó, de mivel a Tiltott Rengeteg nevéből adódóan tiltott terület, főleg a muglik számára, arra nem gyanakodnak hogy ember műve lehet. Egy kedves ismerősöm, aki a Legendás Lények egyik nagy szakértője,azt mondta lehetnek olyan lények, amik esetleg egy bizonyos időszakban valami módon ilyen fényeket bocsájtanak ki magukból, de egyértelműen nem merné kijelenteni, hogy ezt egy Legendás lény csinálná. Egyenlőre sajnos rejtély marad a fény kiléte, de amint többet tudok, megosztom Önökkel. Addig is, kérem továbbra is kerüljék el a Tiltott Rengeteget. 

 írta: Hajnal Lavender. Solaris

0 comments:

Megjegyzés küldése