A bezárt könyvtár

 Kedves Olvasóim!

A már megszokott módon, a receptet ide kattintva elővarázsolhatjátok. Akit azonban érdekel a története is, az olvasson tovább.

Beköszöntött a tavasz. Egyrészt, minden kastélylakó kivirult az egyre melegebb idő és hosszabb nappali fény miatt. Bár a kastélynak megvan télen az a kellemes borongós hangulata, egy idő után a tanárok és a diákok is érezték, hogy hangulatuk igencsak szomorkássá vált az utóbbi időben. Másrészt, a jó idő a közelgő tanév végét is jelentette, ami eszébe juttatta a tanároknak a vizsgákat. Így egyre több házi feladatot kaptunk. A húsvéti szünetet mégis otthon töltöttem, mert már nagyon hiányoztak a szüleim. Ikertestvéremmel, Violettel, azonban nem tudtam találkozni, hiszen náluk másképp vannak a szünetek. De így is jól szórakoztunk. Anyuval bájitalokat gyakoroltunk, apu pedig összegyűjtött jó pár receptet, amit majd a Szükség Szobájában kipróbálhatok. Cserébe én is hoztam neki néhány varázsreceptet, amit még a szabadidőmben jegyzeteltem ki neki a szobában.

Azóta azonban, hogy visszatértem a kastélyba, még egy szabad percem sem volt, hogy meglátogassam a szobát. Reggelente korán keltem, a klubhelyiségben olvastam reggeliig. Délutánig futottam az egyik óráról a másikra, két óra között pedig a különféle bűbájokat és varázslatokat gyakoroltam. Délutántól estig szinte kivétel nélkül a könyvtárban ültem, és házi feladatokat írtam, térképeket készítettem vagy a vizsgákra kezdtem el összegyűjteni a jegyzeteimet. Ha barátaim nem látogattak volna meg időnként a könyvtárban, valószínűleg nem is szóltam volna senkihez napokig.

Egy nap azonban váratlan dolog történt. A változatosság kedvéért éppen a könyvtárban tanultam, emlékszem, éppen a főnixtoll mágikus hatásait jegyzeteltem ki, amikor hangos suttogásra lettem figyelmes. A három beszélő igyekezett ugyan halkan beszélni, de nyilvánvalóan valami gondjuk akadt, mert egyre feszültebb hangok jöttek a két polccal hátrébb levő asztaloktól. Felpillantottam, bár senkit nem láttam, és érteni sem értettem azt, amit a diákok beszéltek. Ekkor egy nagy pukkanás hallatszott, és ezt egy sistergő hang követte, amit nem lehetett nem hallani. Jobbra fordítottam a fejem, hogy lássam, mit szól ehhez a könyvtárosunk. És valóban, egy másodperc sem telt bele, és a könyvtárosnő már sietett is hátrafelé szigorú arckifejezéssel. Habár előszeretettel figyelmeztet minket a csend és nyugalom betartására, most azonban magából kikelve kiabált a három diákkal.

- ELMENT AZ ESZÜK?? EZ EGY KÖNYVTÁR! TELIS-TELE KÖNYVEKKEL, AMIK PAPÍRBÓL VANNAK! HÁT NEM TUDJÁK, HOGY MILYEN SZABÁLYOK VONATKOZNAK A…

Durr! Valami felrobbant, valami más pedig kiloccsant. A könyvtáros egy pillanatig szóhoz sem jutott, majd még hangosabban kezdett el kiabálni. Kiparancsolt mindenkit a könyvtárból, alig volt időm összekapkodni a jegyzeteimet, mindent gyorsan csak a táskámba gyűrtem. Két diák a három bűnbak házvezető professzoráért ment, aki nemsokára meg is jelent, és kérdő arccal bement a könyvtárba. Pár perc elteltével minden kiderült. Az ”elkövetők” – három elsőéves – a közelgő vizsgákra próbált tanulni. Azonban úgy érzeték, nem készültek fel eléggé a bájitaltan vizsgára, ezért úgy döntöttek, hogy megcsinálják az elixíreket, amiket az év során tanultak. Ezért fel is állítottak az egyik asztalon egy üstöt, tüzet gyújtottak alá, majd az elcsent hozzávalókból Lohasztó-főzetet próbáltak készíteni. Csakhogy elrontottak valamit, mert a főzet felrobbant, ragacsos sziruppal beborítva az asztalt, a szőnyeget, a diákok egy részét, és néhány közelben lévő könyvet is. Természetesen a diákok pontlevonást és büntetőmunkát kaptak, valamint egy hónapra ki lettek tiltva a könyvtárból. Nagy csalódottságunkra mi sem mehettünk vissza, a könyvtárosnő úgy döntött, bezárja a könyvtárat aznapra, hogy nyugodt körülmények között kitakaríthasson.

Így szomorúan a klubhelyiség felé vettem az irányt. Nem szívesen tanultam ott mostanában. A jókedvű diákok hangosan beszélgettek, nevetgéltek. Képtelenség volt ott koncentrálni. Az egyik lépcső tövében meg is torpantam hát. Egy másik irányba indultam el sietős léptekkel. Pár perccel később már egy üres fal előtt álltam, amin megjelent egy ajtó. Beléptem rajta, és felsóhajtottam.

A Szükség Szobája megint egy konyha volt félig. A szoba másik felében azonban állt egy csodaszép faragott mahagóni íróasztal, egy kényelmes szék, valamint jó pár könyvespolc, amin pont a számomra szükséges könyvek jelentek meg. Lepakoltam a holmimat az asztalra, és épp a sebtében elrakott jegyzeteimet szedtem elő, hogy ne gyűrődjenek össze, amikor kiesett egy kis füzetecske a pergamenlapok közül. Először összezavarodva néztem rá, majd felderült arccal eszembe jutott, mi volt az. A receptkönyv, amit apukám állított össze nekem. Fellapoztam, és meg is álltam az egyik receptnél. Egyszerű gombás kifli volt. Bár nem szerettem a gomba ízét, az illatát nagyon viszont igen, és valamiért összefutott a nyál a számban a gondolatára.

Otthagytam hát a tanulnivalót, és átmentem a konyhai részre. Gombát vettem elő: csiperkét, valamint nádgombát, amiről Gyógynövénytan órán már tanultunk. Bájitalokban használják, elmulasztja a csuklást, de varázsreceptekben is használják, mert segíti a koncentrációt. Megtisztítottam és felkockáztam egészen apróra. Egy serpenyőbe tettem őket, enyhén megsóztam, majd hagytam, hogy összezsugorodjanak. Ez idő alatt elővettem néhány hosszúkás zsemlét, és kiszedtem a belüket. 

Miután a gombák megsültek, hozzáadtam a zsemlék belsejéből, és kicsit összemelegítettem velük. Szórtam hozzá egy kis aprított petrezselyemzöldet, majd félrehúztam a serpenyőt. Egy tálban kikevertem egy kis nyers augurántojást tejföllel és krémsajttal. Az üres zsemlehajókba beletöltöttem a gombás keveréket, majd rá a tojásos krémet, s még egy kis extra sajtot is szórtam rájuk. A sütőben szép aranybarnára sültek, alig bírtam kivárni, hogy kicsit kihűljenek.

El kellett ismernem, hogy apukám nagyon jól ismer. A gomba édes lett és nem gumis. Az ízek együtt pedig kiválóak voltak. Hármat is rögtön megettem belőlük, majd kávét főztem magamnak, és a maradék gombás hajókat egy tányérra helyeztem. Átültem az íróasztalhoz, és megújult erővel láttam neki a tanulásnak. 

Elszaladt az idő, a kávé elfogyott, a zsemlék pedig eltűntek. Későre járt, már majdnem takarodó volt. Gyorsan elpakoltam a dolgaimat, elmosogattam, és visszaraktam mindent a helyére. Az apukámtól kapott receptkönyvet a könyvespolcon álló varázsreceptek közé szúrtam, bíztam benne, hogy legközelebb is ugyanott megtalálom. Kimerülten, de boldogan tértem vissza a klubhelyiségbe, ahol egy babzsákra lezuttyanva elmeséltem barátaimnak az aznapi kalandos tanulásomat, majd feljegyeztem magamnak a noteszembe, hogy másnap írjak egy köszönő levelet édesapámnak.

Írta: Lily Pat, Solaris