A mandragóra

 

Hogy mi a mandragóra? Egy furcsa, ember alakú növény, amit ha kihúzunk a földből, visít. Felnőtt példányok esetében e a visítás halálos is lehet, de egy fülvédővel könnyen meg lehet akadályozni ennek bekövetkezését. A fülvédő feltalálása előtt, szüret idején az emberek viaszt öntöttek a fülükbe, hogy nem hallják a sikolyukat.

A mandragóra főleg a gyökeréről híres, ami elég nagyra is megnőhet, és emberhez hasonló alakot vesz fel a föld alatt. Évelő növény, melynek terjedelmes levelei minden tavasszal tőrózsát alkotva nőnek ki a földből, előbb felállóak, majd szétterülnek. Kék vagy lila virágai vannak, termése sárga bogyótermés gyümölcsös illatú, de íze inkább a paradicsomhoz hasonlít,  a levelek illata pedig a friss dohányéhoz. A száraz, napos területeket kedveli, Dél-Európában honos, azon belül pedig különösen kedveli Görögországot és Olaszországot.

A történelem során rengeteg féle leírás született a mandragórákról. Úgy tartották, hogy a mandragóra megvéd a bajtól, a jót pedig odavonzza. Sok írás született még a rituális és gyógyító hatású felhasználásukról.

A legelső feljegyzések a mandragóra használatáról Babilonból származnak, de találkozhatunk vele az asszírok tábláin és az Ószövetségben is. Mezopotámiai szövegekben arról találtak leírást, hogy mandragóra gyökér és bor kombinációjából egy italt hoztak létre amit igen furcsa névvel illettek : a tehén szeme. A szokatlan név valószínűleg a benne található alkaloid pupillatágító hatásával hozható összefüggésbe.

Mandragóra díszítést találtak Tutanhamon sírjában is. Sok beszámoló létezik arról, hogy az ókorban védő amulettként tartották a mandragótát, az európai boszorkányság pedig a legerősebb hallucinogén összetevőként tartották számon. A középkori Németországban szintén talizmánként tartották számon. Mindent eladtak, ami egy kicsit is hasonlított a mandragórára, hogy nagy pénzeket csinálhassanak belőle. A drága amuletteket kis fadobozban tartották 2-3 éven át, de minden pénteken fürdetni kellett a kis mandragóra embert. A vizet eladták terhes nőknek, hogy könnyebb legyen tőle a szülés.

Nagy szerepe volt az akkori irodalomban is. Hippocrates az ókori Görögországban  mandragórával

gyógyította  a melankóliát. Arisztotelész úgy említette mint altatót, míg Platón úgy írta le, mint egy

erős érzéstelenítőt. Az orvos Aretaios is használta ugyanerre  a célra sebészeti beavatkozáskor. Sok népcsoport balzsamot készített belőle, ami enyhítette a bőrbetegségeket.

A sokrétegű felhasználásából mára már semmi sem maradt, mert nem biztonságos a benne levő erős hatású alkaloidok miatt amelyek nagyon hasonlóak a beléndek és a nadragulya alkaloidjaihoz.

Ha utunk során találkozunk a kis ember szerű növénnyel, jobb ha békén hagyjuk, hadd pihenjen a földben, hacsak nincs nálunk egy biztonságos fülvédő. De azért jobb nem háborgatni.

Írta Lena Duchans, Caminus